Tudathasadásos állatvédelem…

Május 15-én, kedden az alábbi hírt olvashattuk az Index oldalán:
„Egy dióskáli férfi nem tudta etetni a kutyáját, megsajnálta az állatot, és megkérte a szomszédját, hogy akkor üsse agyon, olvasható a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. A gazda felkérésére szombaton átment hozzá a szomszéd egy házilag készített baseballütővel. Vallomása szerint két ütéssel végzett a közepes termetű keverék kutyával, majd el is ásta a tetemet az udvar hátsó részében. A baseballütőt a rendőrség lefoglalta. A két férfit állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.”

A hír sokkolta a közvéleményt, mivel az állatkínzó előre megfontolt szándékkal, kegyetlenül pusztíttatta el az állatot. Az állatvédők közösségi oldalakon emelték fel szavukat az eset ellen – igen példás módon, ugyanakkor hiányolom ezt a hangerőt a hentespultokkal, áruházak húsos kirakataival, és a mosolygós párizsi szelettel kapcsolatban…

A védikus írások, India ősi, szent iratai, mint pl. a Srímad-Bhágavatam (SB) az eset egyszerű elítélésénél messzebbre mutató kijelentéseket tesznek. Amennyiben az ember, aki tudattal és intelligenciával rendelkező, fejlett élőlény, felelősséget vállal egy másik élőlényért, pl. állatért vagy gyermekért, úgy kötelessége minden körülmények között gondoskodnia róla. Noha a fenti közlemény szerint a férfi megsajnálta az állatot, valójában egyetlen embernek sincs joga dönteni más élőlények élete, sorsa felett. A gazda tette a fenti esetben tudatlansággal párosult, hiszen ha csak szabadon engedte volna az ebet – Isten segedelmével – az talán talált volna magának táplálékot és tovább élhetett volna… Fontos azt is megjegyezni, hogy amikor az ember felelősséget vállal egy állatért, az azt jelenti, hogy az állatról egész életében gondoskodnunk kell, ami bizonyos értelemben még szigorúbb, mint amikor saját gyermekünkről van szó, akiért „csak” felnőtté válásáig felelünk.

A kegyes gyilkosság kérdésköre, a szánalom és sajnálat tudatlanságból fakad, abból, hogy az emberek nem ismerik és nem értik valódi helyzetüket, miszerint nem azonosak testükkel, hanem ők valójában a testben lakozó lelkek, és hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szerves részei, Aki minden élőlényről annak vágyai és tettei, azaz karmája szerint gondoskodik. Az állat korábbi, emberi testben elkövetett bűnös tetteinek visszahatása lehetett az, hogy épp szeretett gazdája pusztíttatta el őt, ugyanakkor az állat sorsa nem mentesíti az embert, a gazdát, a kiterjedtebb intelligenciával rendelkező, felelős lényt felelőssége alól – bűnt követett el.

„Az ahimszá (az erőszakmentesség) önmagában nem vallásos előírás, de egyike az igazán vallásos ember legfontosabb jellemzőinek. Ez a vallás a józan gondolkodáson alapszik: azt tanítja, hogy az ember ne okozzon szenvedést egyetlen állatnak és egyetlen más élőlénynek sem, mert az erőszakos tett végül hasonló szenvedést okoz elkövetőjének is.” (SB 2.7.37., magyarázat)

Egy állat elpusztítása ugyanúgy gyilkosságnak minősül, miként egy másik ember megölése. Noha a világi törvénykezés a mai, kissé feje tetejére állt, kaotikus értékrendű világunkban lehetővé teszi, hogy az állatok elleni vétségek kevésbé számítsanak súlyosnak, mint az emberek ellen elkövetett erőszakos cselekmények, azonban egyetlen élőlény sem születik magától, minden lélek a Legfelsőbb Személy szerves része és védelem illeti meg – vagyis a szerényebb gyakorlati büntetés ellenére egy állat elpusztításának valójában nagyon komoly karmikus következményei vannak. Az erőszak tehát nem csak az emberekkel, hanem az állatokkal szemben is megengedhetetlen.

„Az ahimszá azt jelenti, hogy egyetlen élőlény fejlődését sem szabad meggátolnunk. Ne higgyük azt, hogy mivel a lélek még a test halála után sem pusztul el soha, az állatok puszta érzékkielégítésből történő megölése nem bűn. Annak ellenére, hogy elegendő mennyiségű gabonaféle, gyümölcs és tejtermék áll a rendelkezésükre, az emberek manapság ragaszkodnak a húsevéshez. Semmi szükség az állatok legyilkolására – s ez a tilalom mindenkire vonatkozik.” (SB 16. 1-3., magyarázat)

A fenti eset egyébként számos további kényes kérdést is felvet. A kegyességnek beállított gyilkosság elvezet az eutanázia kérdésköréig, egy sarkosabb, kényesebb témához, amely ehhez hasonlóan az ember más élőlények feletti uralmának ad lehetőséget. Egy másik, még égetőbb kérdés azonban az, hogy miként lehetséges az, hogy társadalmunk annyira tudathasaddtá vált, hogy egy házikedvenc elpusztítása hatalmas ellenállást vált ki az állatvédőkből, míg az emberek által létesített vágóhidakon naponta állatok tízezreinek életét oltják ki, belső megnyugvással, megelégedéssel, szemrebbenés nélkül. Mindez nem csak hogy ellentmondásos, hanem összeegyeztethetetlen az emberiességgel. Az „étkezési állat” haszonállat, és azért létezik – érvelnek húsevők – és azért jogos őt borzalmas körülmények között tartani, hogy ÉN, az ember táplálkozzam. A test számára azonban a megfelelő tápláló ételek éppen a gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, magvak és tejtermékek – és nem az oszló állati tetemek.

Felfoghatatlan, hogy pusztán az állatok megjelenése alapján miként osztályozhat az ember, s míg a bozontos kutyusát, bújós cicusát a kertben tartja, házat készít neki, eteti és extrémebb esetben vele alszik, addig a hűtőjében egy fél disznó vagy éppen egy vaskosabb szelet szarvasmarha trónol, „várva”, hogy mikor kerülhet az asztalra. Az élőlények között, mint testet öltött lelkek között nincs különbség, egyaránt védelmet kell nekik nyújtanunk. Mégis egy tyúk, kakas, kacsa, malac, marha, vagy kicsit reálisabban, csibe, hápi, nyuszi, röfi és boci megölése ugyanúgy bűn, miként egy házikedvenc elpusztítása.

„Aki ugyanazt a lelket látja mindenkiben, legyen az félisten, ember, állat, vízi lény vagy növény, az a jóság kötőerejébe tartozó tudással rendelkezik. A lélek minden egyes élőlényben ugyanolyan, annak ellenére, hogy előző tetteik szerint más és más testet kaptak.” (Bhagavad-gítá 18.20.)

Társadalmunk azonban másfelé néz, az emberek döntő többsége vakká válik e kérdésben. Az erőszak, a gyilkosság így a mindennapjaink szerves része, amely kedves kópé-szelet formában kígyózik be a hűtőnkbe és gyermekeink életébe, akiket azután, arra próbálunk nevelni, hogy kedves, erőszakot kerülő, felelősségteljes személyek legyenek. Csakhogy ez így lehetetlen, mert ez ebben a formában egy torz értékrend. Az erőszak erőszakot szül. Az erőszak elkerülése, az élőlények tisztelete és védelme alapvető emberi kötelességünk! Ha pedig menedéket nem is tudunk nyújtani minden állatnak, legalább gyakoroljuk a bevált mondást: …élni és élni hagyni!
2012.05.23.
a szerző Krisna-hívő teológus

Cimkék: ,