Az MKTHK közleménye az egyházügyi törvény módosító tervezetével kapcsolatban

Admin Hírek, Hivatalos állásfoglalások

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége (MKTHK) örömmel állapítja meg, hogy az egyházakról szóló, 2011. évi CCVI. törvény módosítását célzó T/10750 sz. törvényjavaslat gondolatmenetével, alapkoncepciójával azonosulni tud, s úgy véli, hogy azok az alapelvek, amelyek a jogszabály módosításban tükröződnek, összhangban állnak az egyházak és más vallási szervezetek érdekeivel, de kifejezik az államnak a vallási szervezetek irányában fennálló semlegességét is. Az MKTHK megérti, hogy az egyházként való elismerés, illetve az ebből eredő kedvezmények és támogatások nyújtása akkor áll az állam érdekében, ha az adott vallási szervezet megfelelő állampolgári körben fejti ki a tevékenységét. Ugyanakkor véleményünk szerint nem szerencsés, ha a társadalmi támogatottságot …

Csaturanga: a sakk őse

Fodor Család, Hírek

A napokban érkezett meg az iskolánkba a sakk ősének, a csaturangá-nak egy mai példánya, amit egyik kedves vendégünknek, Szádhana-lílá mátádzsínak köszönhetünk. A sakkjáték Indiából származik, de eredeti neve csaturanga (csatur – ’négy’, illetve anga – ’hadtest’) volt, amit ketten, illetve négyen is játszhattak. A régi monda szerint e játékot egy bráhmana találta ki, hogy a szeretteinek elvesztésébe belebetegedett uralkodót meggyógyítsa. Jutalmul a királytól csak annyit búzaszemet kért, amennyi a sakktábla 64 mezője kapcsán az alábbi módon számítható: az elsőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig duplája kerül. Az uralkodó hamarosan rájött, hogy nem csak az …

Influenza ellen atomerős gyömbéres koktél

Admin Életmód, Hírek, Vendégváró csemegék, italok

Az ajtón kopogtat az influenza járvány! Az alábbi recept alapján olyan gyógyító italt készíthetünk, amely mind megelőzésre, mind a kezelés kiegészítéseként tökéletes, és nincs mellékhatása.  1/2 citrom frissen kifacsart leve,   térfogatra még egyszer ennyi méz,  egy mokkáskanál fahéj,  1 cm3 reszelt gyömbér! Ezt a keveréket felhígítjuk meleg (nem forró) vízzel, és már fogyasztható is! Nagyobb baj esetén napi 3 adag fogyasztása ajánlott. A hatás frenetikus!

Az egyházi 1% számokban

Admin Hírek, Rólunk írták

Európa szerte egyedülálló az elhatározás, amely hazánkban minden adófizető részére lehetőséget teremt az adakozásra, a civil kezdeményezések támogatására. Ezt az 1996. évi CXXVI. – azóta többször módosított – törvény teszi lehetővé: a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról. Vagyis magunk dönthetjük el, milyen célt szolgál az államnak befizetett adónk 1+1%-a. Bevezetésekor az 1%-ból befolyt összegek csak az alapítványokat és civil szervezeteket támogatták, de később kiegészítették a második, egyházak részére felajánlható 1%-al. Kezdetben a civil mozgalmak első lendületével, az alapítványok, civil szervezetek által felvállalt tevékenységek, akciók üzenetei gyorsan eljutottak az emberekhez, ezáltal az első 1% -ról rendelkezők száma …

Neked is a füleden jön ki a világ?

Admin Govinda Klub

Minden jól van ezen a legeslegjobb világon?! Neked is a füleden jön ki a sok hazugság? Az anyagi élet hullámvasútján egyik nehézség a másikat követi. Fogyassz, fejlődj, pörögj, rohanj! Kiszállnál? Változtass, ha megpihennél! A jelenlegi világ, amit fogyasztói társadalomnak neveznek, csupán ígérgeti az embernek a boldogságot. Ezt már biztosan észrevetted. Anyagi szinten a boldogság mindig átmeneti. Van kezdete és vége. A lélek számára, akik igazából vagyunk, az ilyen átmeneti boldogság nem nyújt teljes elégedettséget, csak parányi élvezeteket, amelyek olyanok, mint a vízcseppek a sivatagban. Nekünk örök boldogság kell. Kellene… De hogyan érhetjük el? Konkrétumok érdekelnének? A bölcs szemlélete Lelki tudás …

Kihasználatlan képességek – Neked is van. Ismerd fel!

Admin Govinda Klub

Minden ember számos kihasználatlan képességgel rendelkezik, amelyeket felismerve és megfelelően alkalmazva életünk sokkal sikeresebb lehet. Döntsd le a korlátaid! „Mint tüzet a füst, mint tükröt a por, mint magzatot az anyja méhe…”(Bhagavad-gítá 3.38.) az illúzió így fedi be a tudatunkat. Sokszor nem látjuk, hogy kik is vagyunk valójában, és milyen rejtett képességeknek vagyunk birtokában. Nem tudjuk ezért, hogy milyen lehetőségeink vannak életünk teljesebbé tételéhez, aminek az az eredménye, hogy nem is élünk teljes életet, és a bennünk rejlő képességeket csupán parányi mértékben alkalmazva, nem tudunk valóban kibontakozni. Mint amikor a sziklák között futó csermelynek útját állják… megrekedtség, lefojtottság. Ugye ismered …

Niranjana Swami Maharaja az Úr Ramacandra megjelenéséről

Admin Filozófia, Videótár

Vasárnap délután Ráma királyfira emlézketek a hívők szerte a világon. Fesztivál keretében ünnepelték a legendás uralkodó születésnapját. Az Úr Ramacandra igazságos, vallásos és odaadó, segítő természete példa minden ember számára. Kiváló férjként és országát nagy tisztelettel kormányzó uralkodóként követendő minta korunkban is.

Április 27-28. Önismereti asztrológia hétvége

Fodor Hírek

Ezen tanfolyamunk nem csak a védikus bölcsességbe és a védikus asztrológia titkaiba enged betekintést, hanem alapszinten elsajátíthatjuk a horoszkóp képletek olvasását, a jegyzetek segítségével pedig megkaphatjuk saját horoszkóp képletünk pontos értelmezését is. A képzés felépítését tekintve az asztológiai alapfogalmaktól egészen a saját képlet értelmezéséig vezeti el a kedves résztvevőt, mindezt laznán, önismereti és más képletelemző játékokon keresztül. Amennyiben szeretnél saját horoszkópoddal alaposan megismerkedni, s mindezt úgy, hogy az egyes szakkifejezésekről is szeretnél alapvető oktatásban részesülni, miközben pedig önismereti tanulmányaidat is mélyítenéd, akkor ezt a tanfolyamod neked találtuk ki. Időpont és hely: Április 27-28., Budapest, Csillaghegy A tanfolyam egy 2 napos, …

Április 27. Tavaszi méregtelenítés az ájurvédával

Fodor Hírek

Végre érezhetően beköszöntött a tavasz. Itt a szezonja a mozgásnak, a friss gyümölcsöknek és zöldségeknek, a diétáknak, a böjtöknek, a lúgosításnak egyszóval a méregtelenítésnek. Sokan próbálkoztunk már ezek variációival, de nem minden esetben éreztük hatékonynak vagy számunkra nem működik. Hogy, mi lehet az ok nem kérdés, ha valaki megismeri az ájurvéda holisztikus rendszerét. Az ájurvéda minden embernek más módszert ajánl, testfelépítésének és természetének megfelelően. Ha érdekel melyek a mindennapi mérgeink, és hogyan szállítja és raktározza el a szervezetünk, mi a híres indiai pancsa-karma, a böjtök haszna, és a gyógynövények hatásai látogass (ismét) el hozzánk és gazdagodj sok értékes információval. A …

Környezetszennyezés a köbön: a palackozott csapvíz

Admin Hírek, Öko

Hazánkban évente 100.000 tonna üveghulladék keletkezik a vissza nem váltható palackokból. A KVVM és a civil zöldek két éve nagy kampányt folytatnak, mert a magyarok – holott Európában a legjobb minőségű édesvízkészlettel rendelkeznek – bepalackozzák a csapvizet és 10-szer, esetenként 200-szor drágábban fogyasztják, majd óriási műanyag-hegyeket termelnek. 100 db pillepalackból mindössze 2(!) db-ot töltenek újra és mindössze 10 db-ot gyűjtenek vissza szelektíven hazánkban, a többi a lerakókon végzi. Mind rendezvényeken, mind a hétköznapi szokásainkban nem ártana újragondolni a vízfogyasztást. Az ásványvíz nagy üzlet és megőrjítik – az amúgy bőséges vízfogyasztó -magyarokat a reklámokkal, pedig a vakteszteken szinte kivétel nélkül a …

A Föld rövid története

Admin Filozófia, Hírek

Van-e kezdete és vége az időnek? S mikor kezdődött Földünk története? kalo ‘smi loka-kṣaya-kṛt pravṛddho – “Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója.” Vajon mire gondolt Oppenheimer, aki az első kísérleti atomrobbantáskor a gombafelhő láttán önkéntelenül is a fenti sorokat idézte?  Talán arra, hogy vajon melyik a hatalmasabb pusztító: az ember vagy az idő? Ha egy kicsit közelebbről megvizsgáljuk az időt, lehet, hogy választ kapunk erre a kérdésre is. Van-e kezdete és vége az időnek? S mikor kezdődött Földünk története? Habár számunkra a Föld a kézzelfoghatóbb elem, kissé rendhagyó módon közelítsük meg mégis inkább az idő oldaláról ezt a témát. A történelemkönyvekből …

Bőtermő és egészséges: régi-új kultúrnövényünk, az amaránt

Admin Hírek, Öko

Gondolatgazdag interjú egy csoda-növény termesztési tapasztalatairól egy Krisna-völgyi kertésszel. – Miért érdekes az amaránt, és miért merül fel újra a termesztésének gondolata? Az amaránt amerikai eredetű trópusi-szubtrópusi növény, amelyet az őslakosok évezredek óta gyűjtenek, termesztenek és sokféle módon  elkészítve fogyasztanak. Nemcsak Amerikában, de a világ trópus régióiban másutt is – például Indiában – nagy területeken termesztik. Itthon ma még kevéssé ismert az amaránt hihetetlen előnye: rendkívüli hő- és szárazságtűrése. A forró, és mind forróbb nyarakon, amikor már más kultúrnövények leállnak a növekedéssel, az amaránt tovább virul. Étkezési célra a növény levelei és magjai is alkalmasak. Léteznek olyan fajták, fajtacsoportok, amelyeknek …

Táplálkozási szabályok a világvallásokban

Admin Életmód, Filozófia, Hírek

A világ vallásaiban gyakran találhatunk olyan parancsolatokat, melyek előírják vagy javasolják a híveknek az erőszakmentes, vegetáriánus életvitelt. A vegetáriánus táplálkozás gyakorlását két fő gondolatmenet támasztja alá, melyek az egészséges életvitel és az erkölcsös életmód mellett szóló érveken alapulnak. A világ vallásaiban gyakran találhatunk olyan parancsolatokat, melyek etikai érvelést alkalmazva előírják, vagy javasolják a híveknek az erőszakmentes, vegetáriánus életvitelt. A világvallások közül a keleti vallásokban jóval hangsúlyosabban jelennek meg a vegetáriánus életmódot előíró, húsevést tiltó gondolatok. A hinduizmus egyik alapvető írása, Manu törvénykönyve feketén-fehéren felhívja a figyelmet a húsevés erkölcsi vonatkozásaira: “A következő emberek minősülnek az állat gyilkosának: aki megengedi, aki …

Legelső legelés a somogyvámosi Krisna-völgyben – www.sonline.hu

Admin Hírek, Krisna-völgy, Rólunk írták

Tizenöt percet kaptak vasárnap délelőtt a Krisna-völgy tehenei a friss fű kóstolgatására, majd visszaterelték őket a karámba. A bikák a helyükön maradtak, ők csak távoli szemlélői lehettek az eseményeknek. Vasárnap tartották a somogyvámosi Krisna-völgyben a már hagyománynak számító legelső legelést, ami jeles rendezvény a 271 hektáros völgyben. A templomtól indult a tömeg látványos, zenés felvonulással a gosalához, azaz tehénvédelmi központnak is hívott istállóhoz, ahol rövid programot követően megnyíltak az ajtók és a karámok közötti úton ugrálva rohantak a tehenek a legelőre. Leginkább a pamplonai bikafuttatásra hasonlított a rendezvény ezen szakasza, de miután az önfeledten vágtázó tehenek elérték a legelőt, már …