Ne akard látni Istent!

Admin Filozófia, Hírek

Sokféle mantráról találhatunk leírást az ősi indiai szentírásokban, melyek segítséget nyújtanak a törekvő transzcendentalisták és a gyakorló yogīk számára a megvilágosodás és a felszabadulás felé vezető ösvényen. Valóban segítenek a mantrák a transzcendens megtapasztalásában? Mi jót remélhet tőlük az istenszeretetben elmélyedni vágyó vallásos ember? Amantra szó jelentése meglehetősen összetett. Egy aránylag egyszerű magyarázat szerint két részre oszthatjuk ezt a szanszkrit eredetű kifejezést: manas és trayate. A manas szó elmét vagy tudatot jelent, a trayate pedig azt, hogy felszabadítani. A mantra tehát azt a hangot, illetve azoknak a szavaknak a kombinációját jelenti, amely felszabadítja az elménket, a tudatunkat. Itt rögtön több …

Virágok Kṛṣṇa kertjében

Fodor Életmód, Hírek, Öko

Kṛṣṇa-hívők napi lelki gyakorlatában rendkívül fontos szerepet kap az oltári imádat végzése, Isten ún. mūrti formájának ékesítése, a templom díszítése. Az imádat részeként a hívők már kora hajnalban csodálatos virágfüzéreket készítenek és csokrokat komponálnak az oltárra. Az Úr Kṛṣṇa és örök Társai nyakába és lábaihoz helyezik a virágdíszeket és felajánlják azokat Istennek. A virágok a tavasztól őszig terjedő időszakban azonban nem csak az oltáron nyújtanak csodálatos látványt, hanem már növekedvén is. A hívők a templom kertjében ezért létrehoztak egy kis virágoskertet, s a friss virágfejeket, szirmokat közvetlenül az épület mellől gyűjthetik így be alkonyatkor vagy korahajnalban. A virágok szép fejlődését …

Vaisnava jógamester és teológus képzés a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán – pótfelvételi lehetőség!

Admin Hírek, Oktatás

A Főiskola felekezeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül minden érdeklődő számára nyitott, aki a vaisnava vallásbölcselet, filozófia és hitgyakorlat, valamint a jógahagyományok elméletének és gyakorlatának megismerésére törekszik. A vaisnava jógamester képzés a jóga teljes folyamatának oktatását felöleli. Az általánosan ismert hatha-jóga ászanák mellett az ősi indiai filozófiát, a jógapszichológiát, a relaxációt és a meditációt, valamint az ájurvéda és az indiai zene alapjait is megismerhetik a hallgatók. A vaisnava teológus képzés célja, hogy az ősi indiai filozófia és tudásrendszerek megismerésén keresztül a hallgatók olyan tudásra tegyenek szert, amelyeket a mindennapjaikban felhasználhatnak. Teológus szakjainkra szintén felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki jelentkezhet, aki teljesíti a …

Az Úr minden nehézség és kétségbeesés eloszlatója

Fodor Filozófia

Az Úr Kṛṣṇa — a Legfelsőbb Lélek — hanginkarnációja (azaz a Srīmad-Bhāgavatam) behatol az önmegvalósított bhakta szívébe, helyet foglal szeretetteljes kapcsolatuk lótuszvirágán, s így lemossa az anyagi társulás porát, a kéjt, a dühöt és a vágyakozást. Hatása olyan, mint amikor az őszi eső a sáros vízzel teli tócsákra hullik. (praviṣṭaḥ karṇa-randhreṇa svānām bhāva-saroruham dhunoti śamalaṁ kṛṣṇah salilasya yathā śarat) MAGYARÁZAT: Azt mondják, az Úr tiszta bhaktája egymagában képes felszabadítani a világon minden bűnös lelket. Ezért ha valaki igazán bízik egy olyan tiszta bhaktában, mint Narāda vagy Śukadeva Gosvāmi, és így felhatalmazást kap a lelki tanítómesterétől — ahogy Nārada kapott Brahmājītól —, akkor nemcsak ő maga képes megszabadulni māyā, …

20 years of Krsna-valley

Admin Krisna-völgy

Non-violence, focus on environment, God-centered, austere life in a remote village in Somogy county. From breaking the coconut to the heart of the valley. May 15 saw the inaugural celebration of the programme series to commemorate the foundation of Krishna-valley in Somogyvámos 20 years ago. The celebration was honored by the presence of His Excellency Gauri Shankar Gupta, Ambassador of India in Hungary, Mr György Hölvényi, State Secretary for Religious Affairs as well as a number of other dignitaries. They were joined by supporters, helpers, friends as well, who had participated in the development of Krishna-valley. As part of the …

2013.07.13. Festival of Chariots Budapest (EN)

Fodor Hírek

The festive procession leaves from Heroes’ Square at 10am and arrives at Vörösmarty square, followed by the Festival of India there. Here the visitors are welcomed by vegetarian snacks, lectures on Vedig filosophy, a Questions and Answers tent, games of self awareness, a stage programme with music and dance, pantomime; children’s programmes, merry-go-round, face decoration, bouncing castle and a lot more. Detailed programme: !!! 10.00 Festival of Chariots – the procession leaves from HEROES’s Square (clowns, acrobats, riders, flower cart) 13.00 Chariot arriving at Vörösmarty Square, beginning of the Festival of India and the fair, opening speeches 13.15 Traditional Indian …

Július 13. Szekérfesztivál Budapesten

Fodor Hírek

Szekérfesztivál Budapesten. Amikor is ismét karneváli hangulatban, feldíszített csodálatos szekéren húzzák végig Krisna-hívők és érdeklődők az Úr Krisna egyik különleges formájának, Dzsagannáthnak szekerét. Az ünnepi menet délelőtt 10 órakor indul a Hősök teréről és a zenés sétát követően India Fesztivállal folytatódik a Vörösmarty téren. Ezen a napon egy dolog biztosan kihagyhatatlan – ez pedig a szekér köteleinek húzása. Részletek, információk, támogatói díszvacsora >> A Krisna-hívők számára a Szekérfesztivál a nyári fesztiválok félidejét és egyben budapesti csúcspontját jelenti. Ezen a napon igazán áldásos adományozni vagy pl. tojás és tejmentes süteményeket sütni és a fesztivál szekerére feladni a menet kezdete előtt egyfajta …

Pándava Nirdzsala ekádasí – A böjtnap meditációja

Fodor Életmód, Filozófia, Hírek

A Pándava ekádasí az év legfontosabb böjtnapja, úgy is mondhatnánk a nagyböjt ideje. Lényege, hogy a folyamatos anyagi késztetések helyett a belső, lelki folyamatokra és Krisnára figyeljünk. A böjt a vaisnava kultúrában igen fontos szerepet tölt be. Egyszerre fegyelmezi a testet és a lelket is erősíti. Az ekádasí, vagyis a telihold és az újhold utáni 11. nap, olyan időszakok a Nap- és Holdállás szerint, amikor kedvezőbb, hogyha befelé fordulunk, elmélyülünk kissé, visszavonultabban élünk. Ilyenkor nem érdemes utazni, és megerőltető feladatokat sem végezni. Az ekádasí alkalmakkor a Krisna-hívők nem fogyasztanak gabonát és hüvelyes zöldségeket, sőt a legkiemelkedőbb napon van, aki képes …

Itt a meleg, igyunk hibiszkusz teát!

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Amikor bejön a nyári meleg, mindig próbálom hűteni magam, mert rosszul tűröm a hőséget. Ilyenkor pl. több joghurtot eszem, mert az sokat segít ebben. Tegnap hallottam, hogy a hibiszkusz tea is remekül hűti a testet a kánikulában. Utánanéztem a neten, milyen hatásai vannak még a fogyasztásának. A hibiszkusz nemcsak gyönyörű növény, számos gyógyhatással rendelkezik. Gyümölcsteának alapanyaga, különleges aromája miatt. Azok közül is, akik ismerik jótékony hatásait, kevesen tudják, hogy enyhülést hoz a nyári melegben, hiszen kiválóan hűti a szervezetet. Akik küzdenek a meleggel, fogyasszák napi rendszerességgel, élvezzék frissítő hatását! Kellemesen savanykás ízű tea, kiválóan oltja a szomjat. Reggel érdemes elkészíteni …

Aratófesztivál – Július 6.

Admin Hírek, Képtár, Krisna-völgy

Jeles napjaink sorában július 6-án az immár hagyományosan megrendezendő Krisna-völgyi Aratófesztiválon. Ember és természet csodálatos, békés együttműködése nyilvánul meg az aratás ünneplésében. Gabona, az étel és élet forrása Krisna-völgy lakói követik az ősi indiai szentírások, a Védák tanításait, melyek szerint: „A gazdasági fejlődés alapja a föld és a tehenek. A gabonafélék és a zöldségek gazdag táplálékot nyújtanak embernek és állatnak egyaránt, s a kövér tehenek elegendő tejet adnak, hogy bőséges energiával és életerővel lássák el az embereket.” Ember és természet csodálatos, békés együttműködése nyilvánul meg az aratás ünneplésében. A gabona minden kultúrában a táplálkozás elemi része, nem hiába nevezi a …

“Már a csapból is az árvíz folyik…” – A krisnások ételt osztottak az árvízi védekezésben dolgozóknak

Admin Ételosztás, Hangtár, Hírek, Rólunk írták

Az árvíz által okozott rendkívüli helyzetben a Krisna-hívők az árt követve Pest megye északi részétől Mohácsig gondoskodtak a védekezésben részt vevő szakemberek, önkéntesek, illetve a kitelepített lakosok élelmezéséről tápláló és ízletes vegetáriánus ételek osztásával. A válsághelyzetben szerzett tapasztalatokról Simon Viola szociális munkással, az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány munkatársával beszélgettünk a Civil Rádió Gauranga adásában.

Így épült – Krisna-völgy 20 éve az MTV Sokszínű vallás műsorán

Fodor Hírek, Krisna-völgy, Rólunk írták

Egy egyszerű, lemondott életkörülményeket nyújtó farm, elhagyott birkalegelő volt, ma Európa legnagyobb ökofalva és hazánk talán legegzotikusabb szent helye. Krisna-völgy 20 éves megnyitó ünnepségén járt az MTV Sokszínű vallás című műsora. Körkép a ma szemünk elé táruló tájról, az új tanösvényről és recepcióépületről. A kisfilm itt tekinthető meg >>  

Ne add el magad! – Govinda Klub

Admin Govinda Klub

Minden tettünknek van ára a karma törvénye szerint. Amikor a lélek, aki testet öltött az anyagi világban, a boldogság reményében egyre inkább elmerül az érzéki élvezetekben, egyre inkább a testével azonosítja magát, amelytől átmeneti boldogsága származik. Az anyagi azonban átmeneti: mindig van kezdete és vége. Ezért az örök lélek számára, akik mi vagyunk, nem tud boldogságot nyújtani az érzékkielégítésben való elmerülés, sőt, egyre nagyobb szenvedést okoz. Valódi tudás birtokában, ha ismerjük önmagunkat, akkor a boldogságot belül keresve valódi elégedettségre lelünk. Amíg a külső csillogás köti le a figyelmünket, csak az időnket vesztegetjük. Ne add el magad! – az élvezeteink ára …

A Krisna-hívők étellel látják el az árvízi védekezésen dolgozókat

Admin Ételosztás, Hírek

A Krisna-hívők étellel látják el az árvízi védekezésben dolgozókat. Az árvízveszély fellépése óta a Krisna-hívők a Duna mentén számos helyen (Váctól a Római-parton át Dunaszekcsőig és Mohácsig) biztosították a védekezésben résztvevő hivatásos állomány (katasztrófavédelmi személyek, tűzoltók, rendőrök, stb.), valamint civil önkéntesek számára az élelmezést. Szigetmonostoron a kitelepített lakosság részére tápláló, ízletes vegetáriánus meleg ételt szolgáltak fel. Az akció során közel 3000 adag étel került kiosztásra. A Krisna-hívők jelenleg – az árhullámot követve – az ország déli részén segítik ételosztással a védekezést és helyreállítást. A válsághelyzetben végzett munkájukat, egy vállalkozás ingyenesen biztosított platós teherautóval segítette. Az Ételt az Életért Alapítvány köszönetét …

Kelmék és ékszerek Indiából – A vaisnava öltözködés rejtelmei

Admin Család, Hírek

Mire utal a krisnás öltözet? Kis jelképtár nagy titkokra vágyóknak. A textíliák, ékszerek, jelek és felfestések egzotikus kavalkádja valami távolit és misztikusat sugall az érdeklődőknek, közelebbről szemlélve azonban rájöhetünk, az indiai öltözködés ugyanúgy az önkifejezés szimbolikus nyelve, miként a magyar népviselet. Amikor az emberek Krisna-hívőkkel találkoznak, akik hagyományos viseletet hordanak, általában rácsodálkoznak öltözékükre, és vagy elnyeri tetszésüket a hölgyek esztétikus szárija, vagy értetlenül nézik a különös ruházatokat. Krisna-hívők életében, mint minden, a ruházat is jelentéstartalommal bír, az életvitel mögötti filozófia szimbólumait mutatja, melyekből megismerhetjük az adott személy gondolkodásmódját, hovatartozását. A hívők az ún. vaisnava vagy más néven Visnu hívő kultúrát …

Rendkívüli segítség az árvíz idején

Admin Ételosztás, Hírek, Képtár

Június 6-tól Alapítványunk (Ételt az Életért – Közhasznú Alapítvány) is bekapcsolódik a hazánkban várható rendkívüli árhullám elleni küzdelembe. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által koordinációs szerepre felhatalmazott Magyar Vöröskereszt Katasztrófavédelmi Osztályának felkérésére a gátakon dolgozó önkéntesek, civilek és hivatásos személyek ellátásáról gondoskodunk az árhullám elvonulásáig. Naponta szükség esetén akár 600 fő ellátását tudjuk biztosítani elsősorban Budapesten és Pest megyében, várhatólag a margitszigeti, váci, szentendrei, budakalászi és budafoki gátépítésben dolgozók, illetve a kitelepítettek számára létrehozott állomásokon tartózkodók részére. A koordinálást és a műveletirányítást végző munkatársak feszített munkaidejük mellett szintén igénylik a külső segítséget. A védmű kialakításán dolgozó emberek részére friss meleg ebédet, …