13600-33: Adományozz ételosztásunkra az Adhat vonalon keresztül!

Fodor Ételosztás, Hírek

Az Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány 1999 óta működik, hátrányos helyzetű, rászoruló személyek, családok ingyenes ételosztás útján történő megsegítésével foglalkozik, tevékenységét országos jelleggel végzi. Célunk, hogy a szegénységben élő, mindennapi étkezésükről önerőből gondoskodni nem tudó rászorulók, valamint természeti katasztrófák áldozatai számára megfelelő minőségű és mennyiségű élelmet biztosítsunk, és ezzel hozzájáruljunk hátrányaik csökkentéséhez, illetve azok további növekedésének elkerüléséhez.

Mottónk: „Testi-lelki egészség”, hisz mindennapos tevékenységünk során célunk túlmutat a gyomor megtöltésén. Azon túl, hogy a meleg étel kézzelfogható segítséget jelent egyes embereknek, társadalmunk általános életminőségén, táplálkozási szokásain, az egymás iránti tolerancia bemutatása által kívánunk javítani.

A fővárosban utcai étkeztetésünk a Teleki László téren működik, ahol minden hétköznap több mint 500 embernek osztunk meleg ételt. Az ebéd mellé vacsorára eltehető ételt is kapnak, pékárut, gyümölcsöt, joghurtot. A készételek mellett tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat is osztunk, ebből évente több mint 3500 darab, egyenként 3000-4000 Ft értékű csomag talál gazdára Budapest területén.

Családsegítő programunk keretében az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központtal együttműködésben napi 500 óbudai álláskereső, nyugdíjas és rászoruló család részére biztosítunk gazdag ebédet a hét 5 napján. Munkánk elismeréséül az Önkormányzat Képviselő Testülete a Fischer Ágoston Óbudai Szociális Díjat adományozta szervezetünknek, és 2011. óta együttműködési megállapodás keretében támogatja.

 

Képünkre kattintva képtár nyílik >>

Képünkre kattintva képtár nyílik >>

 

A 2010 óta működő élelmiszer segélycsomag-küldő szolgáltatásunk országszerte ismertté vált, így telephelyeinktől távol eső települések rászorulóit is támogatni tudjuk. A napi szinten érkező rengeteg kérelem elbírálását követően a jelentkezőknek egy több ezer forint értékű egységcsomagot juttatunk el. A kapott élelmiszer által a támogatott pénzmegtakarításra tehet szert, s így lehetőség nyílik tartozások törlesztésére, egyéb szükséges eszközök (gyógyszerek, pelenka, stb.) beszerzésére.

Amellett, hogy mindennapos étkeztetéseink során is számtalan gyermek jut ételhez általunk, gyermekétkeztetési programunk keretében a Fővárosi Önkormányzat Bokréta Lakásotthonában élő fiatalok számára is napi 40 adag komplex menüt biztosítunk a hét 5 napján. Több gyermekeknek szóló rendezvényen, eseményen is részt veszünk minden évben, ahol játékokkal, édességekkel, tartós élelemmel, kulturális programokkal segítjük a felnövő nemzedéket és családjaikat.

Ételkiszállítást is végzünk olyan szociális intézmények megsegítésére, amelyek nem nyújtanak étkeztetést, ugyanakkor klienseik igénylik ezt a fajta segítséget.

Ünnepi ételosztásaink során országosan több ezer adag ételt, hidegcsomagot és egyéb ajándékokat osztunk ki a rászorultak között. Karácsonykor mintegy 6000 embert érintenek programjaink, ilyenkor más szociális szervezetekkel együttműködésben folytatjuk akciónkat. Budapesten ilyenkor 3 napon át napi 1200 adag ételt és csomagot, meleg ruhát, játékokat ajándékozunk szegény emberek tömegeinek.

Szervezetünk rendkívüli segélyakciók keretében aktívan részt vesz természeti katasztrófák áldozatainak megsegítésében, illetve a mentési munkálatokban résztvevő szakemberek élelmezésében. A Haitit ért földrengés, a magyarországi árvizek idején önkénteseink sok ezer adag meleg étellel segítettek.

Vidéki telephelyeink fejlesztése révén Debrecenben, Miskolcon, és Egerben is rendszeres ételosztásokat szervezünk a helyi szociális ellátókkal együttműködve.

Számos kulturális, gasztronómiai, ifjúsági és szociális rendezvényen képviseljük szervezetünket, nem csak kiadványokkal, előadásokkal, hanem természetesen ételeinkkel is. A nyári hónapokban több kulturális, ifjúsági rendezvényen veszünk részt, ahol lelkészeink, szociális munkásaink, pszichológusaink segítségével a tiszta, egészséges életre kínáltunk alternatívát, illetve kábítószerfüggő, és pszichés problémákkal küzdő fiatalokat részesítünk mentálhigiénés gondozásban. Számos olyan megmozduláson jelen vagyunk, mely az egészséges táplálkozást, a szegénység elleni küzdelmet, az önkéntes munka fontosságát, az emberi jogokat, stb. hivatott propagálni. Több ezer adag ételt osztunk ki ezeken a helyszíneken, ahol a támogató, pszichét építő párbeszéddel is igyekszünk segíteni a fiatalokat és kollégákat egyaránt.

Alapítványunk a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői Szolgálatával együttműködve fiatalkorú, és fiatal felnőtt, enyhe bűncselekmények elkövetésében érintett személyek jóvátételi, és közérdekű foglalkoztatásába kapcsolódtunk be. A kapcsolat által az alapítványunkhoz ítélt elkövetőkkel egy szilárd erkölcsi és lelki értékeket képviselő életmódot tudunk megismertetni, mely mintaként szolgálhat számukra. Önkénteseinkkel egy egymást tiszteletben tartó, békés közösség részeként tevékenykedhetnek, megtapasztalva, hogy ők is képesek hasznos, a köz számára is pozitív hatással járó munkát végezni.

Célcsoportunkat a háztartással nem rendelkezők, a létminimum alatt élők, a kisnyugdíjasok, és a nagycsaládosok alkotják. A fenti társadalmi rétegződéseken kívül roma családok, kallódó fiatalok (kábítószerfüggők, állami gondozásban élők), fogyatékkal élők, csökkent munkaképességűek, munkanélküliek, bedőlt lakáshitelesek, és egyéb rászorulók is megjelennek, így karitatív munkánk az esélyegyenlőség elősegítése és megteremtése jegyében zajlik.
Erre gyűjt a szervezet

Mindennapos ételosztásaink mellett 2010 óta országos csomagküldő szolgáltatást működtetünk, melynek lényege, hogy a hozzánk forduló vidéki rászorulóknak egy tartós élelmiszereket tartalmazó segélycsomagot postázunk el.

Szolgáltatásunkat a szükség keltette életre, hisz egyre több olyan megkeresést kaptunk az ország különféle részeiről, melyben mélyszegénységben élő családok, idős, vagy beteg emberek taglalták kétségbeejtő életkörülményeiket. Eladósodott, munkanélküli, fogyatékkal élő, vagy elvált emberekre kell gondolni, akik mindennapi életük során szerény körülmények között, sokszor csak különféle juttatásokból próbálják biztosítani családjuk számára az alapvető szükségleteket.

Mindez arra sarkallt bennünket, hogy pénzbeli támogatás helyett mi élelmet biztosítsunk nekik a nehéz időkre. Olyan alapélelmiszereket igyekszünk küldeni, amiket hosszú távon tudnak használni, beoszthatnak, nagy mennyiségű és sokféle ételt készíthetnek belőlük. Sokaknak a csomagban elhelyezett élelmiszerek luxuscikknek számítanak. A beérkező adományokból a csomagba kerülő élelmiszerek, illetve a postázás költségeit kívánjuk fedezni.

Adhat Vonal - Ételt az Életért: 33-as kód

Adhat Vonal – Ételt az Életért: 33-as kód

www.karitativ.hu >>