A lélekvándorlás bizonyítékai

Érdekes esettanulmányok a lélek természetéről.

Közismert, hogy az indiai gondolkodásmód szerves része a lélekvándorlásról szóló tanítás. Ebben a rendszerben az örökkévaló, elpusztíthatatlan lelket és az átmeneti testet két különálló, egymástól élesen elkülöníthető létezőként kezelik. A védikus szemlélet szerint az egy élet alatt bekövetkező változásokat követően a lélek a halál után egy újabb testbe költözik. A Bhagavad-gítá hasonlatával élve: az élőlények, a lelkek úgy cserélik le elhasználódott testüket, ahogy elnyűtt ruháinkat levetve újakat öltünk magunkra. A lélek újabb születését vágyai és előző életében elkövetett tettei befolyásolják. Feljebb emelkedhet, vagy kaphat újra emberi testet, de akár vissza is eshet az állati vagy a növényi élet szintjére, ha életmódjával ezt érdemelte ki. A döntő momentum az, hogy milyen tudatállapotot fejlesztett ki emberi léte folyamán. Amilyen a tudatállapota a halál pillanatában, olyan testet kell majd elfogadnia a halála után.

– Kikérem magamnak! Én egy Sharma vagyok! – hangzottak dörgedelmesen a szavak Gopal Gupta szájából, miközben egy jól irányzott mozdulattal a földre söpörte a poharakat válaszul szülei kérésére, hogy szedje le az asztalt. Gopalt megbotránkoztatta a gondolat, hogy a vagyonos, előkelő Sharma család tagjaként odáig kelljen lealacsonyodnia, hogy holmi ebédlőasztalokat takarítson. Gopal szülei persze álmukban sem gondolták, hogy kérésüket egy Sharma-sarjhoz intézték. Gopalban egyszerűen két és fél éves fiukat látták.

A fenti példa egyike volt azoknak az eseteknek, melyekről a Virginia Egyetem professzora, Ian Stevenson számolt be. Stevenson 1974 és 1997 között kiadott számos könyvében negyven év kutatómunkájáról számol be. Az alapos dokumentációval alátámasztott beszámolókban Stevenson több olyan esetről tesz említést, amikor egy gyermek konkrét részletekkel szolgál arra a személyre vonatkozóan, aki állítása szerint előző életében volt. A gyermekek az említett esetekben maguktól írják le élményeiket; nem állnak hipnózis befolyása alatt.

Gopal Gupta esete tipikusnak mondható. Gopal az indiai Delhiben született 1956. augusztus 26-án S. P. Gupta és felesége, Omvati Gupta fiaként. A fenti incidens Gopal kb. két és fél éves korában történt. A gyerek dühkitörése és váratlan kijelentése, miszerint egy vadidegen család tagja, mindenkit elképesztett. Az elkövetkező pár évben Gopal számos különböző részletet hozott fel egy bizonyos Shaktipal Sharma életéből. Ez az 1948-ban elhunyt férfi, akiről Gopal azt állította, hogy az előző életében ő maga volt, egy Gopal és szülei lakóhelyétől 160 km-re lévő városban, Mathurában élt. Következzen még néhány adalék. ő és két fivére egy Sukh Shancharak nevű gyógyszercég tulajdonosai voltak. Shaktipalnak nagy háza volt szolgaszemélyzettel, akik étkezések után eltakarították a maradékot és az evőeszközöket. Sharmáéknak több nagy kertesházuk is volt a városon kívül. Jómaga autótulajdonosnak mondhatta magát (ami Indiában, a 30-as években ritkaságszámba ment), és saját autóján járt be az egyetemre. Öccse egy asszami nőt vett feleségül. Egy napon a fivérek között nézeteltérés támadt. Eldördült a pisztoly.

Stevenson állítása szerint Gopal beszámolóját megelőzően sem ő, sem szülei soha nem jártak Mathurában. Gopal édesapja a talányos eset előtt semmilyen kapcsolatban nem állt a Sharma családdal. A Sharma család is hasonlóképpen nyilatkozott.

1964-ben Gopal édesapja lakóhelyéről, Delhiből autóval Mathurába ment, hogy egy vallási ünnepségen vegyen részt. Mathurabeli tartózkodása alatt szánta rá magát, hogy utánajár néhány dolognak, amiket a fiától hallott. Kiderítette, hogy valóban létezik egy Sukh Shancharak nevű gyógyszercég. A cég három Sharma-fivér birtokában volt, akik közül a legfiatalabb, Brijendrapal, 1948-ban lelőtte bátyját, Shaktipal Sharmát. S. P. Gupta elmesélt az értékesítési vezetőnek, K. B. Pathaknak néhány dolgot, amit Gopaltól hallott. Pathak urat ámulatba ejtette Gopal állításainak pontossága. Lejegyezte S. P. Gupta nevét és címét, amit továbbított Shaktipal Sharma özvegyének. A Sharma család érdeklődni kezdett Gopal elbeszélése iránt.

Nem sokkal ezután, de még mindig Gopal első mathurai látogatása előtt, Chandra Kumari Devi Shastri, Shaktipal Sharma egy másik nővére, meghívta Gopalt és szüleit Delhibe, fia esküvőjére. S. P. Gupta elmesélte Stevensonnak, hogy az esküvő alkalmával Gopal magától felismerte Shaktipal Sharma öccsét és gyilkosát, Brijendrapal Sharmát. Stevenson arról is tudósít, hogy Vishwapal Sharma és felesége elmondásuk szerint szintén jelen voltak az esküvőn, és fültanúi voltak, amint Gopal Brijendrapalra mutatva apjának megjegyzi: „Ott az az álcát viselő ember, aki rám lőtt.” (Az „álca” Brijendrapal szakállára utalt. Később kiderült, hogy Brijendrapal valóban Shaktipal Sharma halála után növesztett csak szakállt.)

Stevenson szerint Gopal viselkedése kettő és kilenc éves kora között gyakran utalt arra, hogy Shaktipal Sharmának tartja magát. Shaktipal Sharma nővére, Chandra Kanta Devi Sharma, rövidesen azon kapta magát, hogy Gopált Shaktinak szólítja, mintha valóban újjászületett öccsével beszélne. Vishwapal Sharmát, Shaktipal Sharma bátyját szintén meggyőzték Gopal személyazonosságáról a saját szemével látott, és mások elmondásán alapuló bizonyítékok. Ugyanezt a meggyőződést osztotta R. A. Haryana, egy régi, egyetemi barát, valamint egy oldalági unokahúg, Asha Sharma is. Asha Sharma szemtanúja volt, hogyan talál el Gopal a házuktól a céghez, és hogyan jelöli meg pontosan a gyilkosság színhelyén a tettes és áldozata térbeli elhelyezkedését. Ez utóbbinak külön pikantériája, hogy Gopalt próbaképpen szándékosan félre akarták vezetni, de ő nem hagyta magát.

Stevenson esettanulmányaiban rendkívül odafigyel a csalás lehetőségére, de Gopal esetében nem talált ilyet. Elképzelhető volna, hogy a Gupta család valamiképpen rávette a Sharma családot, hogy hazudjanak dr. Stevensonnak? Ugyan mit kínálhattak volna fel nekik, mikor a gazdag Sharma családhoz képest szegények voltak? Ráadásul a Sharma család a bráhmana, míg a Gupta család a bania kasztba tartozott. A két család között tátongó gazdasági és társadalmi különbségek miatt igen nehéz elképzelni, hogy baráti viszony alakult volna ki közöttük. Vegyünk tehát fontolóra három másik értelmezést.

1) Az elhunyt időnként valamiképpen befolyásolja a gyerek tudatát.

Ez a jelenség rettenetesen ijesztő lenne a gyerek számára. Kétségkívül rögtön beszámolna róla szüleinek. Ez nem fordult elő Stevenson egyik esetében sem. A gyerekek mindegyik esetben azonosították magukat az elhunyt személlyel. Ezért ezt a lehetőséget el lehet vetni.

2) Megszállottság. (Az előző személyiség megszállta a gyermek testét, hatalmába kerítette és hallgatásra, vagy épp annak elhagyására kényszerítette azt.)

A megszállottság nem a legjobb magyarázat olyan esetekben, ahol a gyerek egyértelműen meglepődést vagy elégedetlenséget fejez ki új környezetével kapcsolatban. Más hasonló esetekben a gyerekek gyakran olyan felnőttek módjára viselkednek és beszélnek, mint akiket igazságtalanul gyerektestbe zártak. Gopal példája nem utal megszállottságra, amikor is a testétől megvált személy maga választja ki a számára megfelelő testet, és erőszakosan leigázza annak jelenlegi birtokosát. Ezzel szemben sokkal elfogadhatóbbnak tűnik a reinkarnáció magyarázata.

3) Újraszületés. (A tudatos én a haldokló testet elhagyva egy új fizikai testben kap helyet, a test első „bérlőjeként”.)

A reinkarnáció a következők miatt a legjobb magyarázat Stevenson eseteire:

– Magyarázatot ad a gyereknek az elhunyt személlyel kapcsolatos ismereteire.
– Megmagyarázza a gyerek szokatlan viselkedését (az új családba nem illő, de a régivel összhangban álló viselkedést).
– Érthetővé teszi a gyerek személyes élményét (miszerint ő valaki más, akit új testbe kényszerítettek).