Az odafigyelésből és gondoskodásból fakadó erő – 1%-os felajánlók figyelmébe

Fodor Hírek, Kiemelt

Tisztelt Adózók, kedves Barátaink!

Szeretnénk megköszönni, hogy a 2013-as évben is támogatták törekvéseinket adójuk egyházaknak felajánlható 1%-ával. A sok kicsi segítség idén is nagy eredményekhez vezetett.

A 32 1%-os felajánlásokat fogadó felekezet közül a beérkező összeg szerint 4. helyen végeztünk a közösségek sorában.

Az 1%-os felajánlóink száma az elmúlt évi 17480 főről már 23001 főre emelkedett – az eddigi kiértékelés szerint -, amely rendkívüli növekedés. Támogatásuk számunkra azt is jelenti, hogy Önök fontosnak, sőt, egyre fontosabbnak tartják az MKTHK által megfogalmazott célokat, tevékenységünket – ezért mi is még nagyobb erővel és odaadással állunk a jövőben is a társadalom szolgálatára!

A pénzbeli támogatás elengedhetetlen a kézzelfogható eredményekhez, hiszen a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének felajánlott 1%-ok hitéleti és karitatív tevékenységünket, oktatási és mentálhigiénés programunkat, és ételosztásainkat is segítik. Az étel élet – ez a leggyorsabb és leghatékonyabb segítség a bajba jutottaknak. Munkánk során nap mint nap a könnyekig meghatódott, hálás személyekkel találkozunk, nyugdíjasokkal, nagycsaládosokkal és munkanélküliekkel, akik érzik, hogy az ellátás által egy újabb napnyi esélyt kaptak az újrakezdésre.

Az Önök által felajánlott 1%-oknak köszönhetően évente több száz embert segítünk abban, hogy visszatérjenek a társadalomba. Hitéleti és mentálhigiénés tevékenységünkön keresztül pedig évről évre több száz fiatalnak és családosnak nyújthatunk segítséget, hogy krízishelyzetekben a különféle káros szenvedélyek helyett, egy konstruktív, előre mutató életutat válasszanak. Mindezen tevékenységek a lelki oktatáson és az alapvető emberi, lelki értékeken alapszanak.

Köszönjük szíves együttműködésüket és felajánlásaikat. Munkánk Önök nélkül megvalósíthatatlan lenne! Egyúttal kérjük Önöket, hogy a 2014-es évben is szánják rá azt a pár percet és tegyék meg, hogy rendelkeznek adójuk egyházaknak és külön a civil szervezeteknek felajánlható 1-1%-áról.

A téli ünnepkörhöz közeledvén pedig kívánunk Önöknek és szeretteiknek is békés, boldog Karácsonyt és eredményes újévet!

Haré Krisna!

www.egyhazi.hu

egyszazalek