Óh, Kuntī fia! Én vagyok a víz íze, a nap és a hold fénye, az oṁ szótag a védikus mantrákban, a hang az éterben és az emberi képesség.
MAGYARÁZAT: Ez a vers megmagyarázza, hogyan hat át mindent az Úr különféle anyagi és lelki energiái révén. A Legfelsőbb Urat kezdetben különféle energiáin keresztül lehet érzékelni — ez személytelen megvalósításának módja. Ahogyan a Napon élő félisten személy, és mindent átható energiája, a napfény által lehet felfogni őt, az Urat is hasonlóan lehet érzékelni mindent átható, mindent átfogó energiái révén, noha Ő Maga örökké saját hajlékán tartózkodik. A víz megkülönböztető sajátsága az íze. Senki sem szereti a tengervizet, mert a víz tiszta íze sóval keveredik. Minél tisztább ízű a víz, annál jobban szeretjük, s ez a tiszta íz az Úr energiáinak egyike. Az imperszonalisták az ízéről ismerik fel az Úr jelenlétét a vízben, s a személyes filozófia hívei szintén dicsőítik az Urat, amiért a szomjas embert kedvesen finom vízzel látja el. Így ismerhetjük fel a Legfelsőbbet. Valójában a személyes és személytelen felfogás között nincs ellentét. Aki ismeri Istent, az tudja, hogy a személytelen és a személyes aspektus egyidejűleg mindenben jelen van, s ebben nincsen ellentmondás. Az Úr Caitanya ezért alapozta meg nagyszerű tanítását, az acintyā bheda-abheda-tattva (egyidejű azonosság és különbözőség) elméletét.
Eredetileg a Nap és a Hold fénye is a brahmajyotiból, az Úr személytelen ragyogásából árad. A praṇava, vagyis a transzcendentális oṁkāra hang, amellyel minden védikus himnusz kezdődik, a Legfelsőbb Úr megszólítására szolgál. Az imperszonalisták nagyon félnek attól, hogy a Legfelsőbb Urat, Kṛṣṇāt számtalan nevének egyikén szólítsák, ezért inkább a transzcendentális hang, az oṁkāra vibrálását választják. Azt azonban nem ismerik fel, hogy az oṁkāra Isten hangképviselője. A Kṛṣṇa-tudat hatása mindenhová eljut. Aki ismeri a Kṛṣṇa-tudatot, az áldott, míg a Kṛṣṇāt nem ismerők illúzióban vannak. A Kṛṣnáról szóló tudás tehát felszabadulást, a tudatlanság pedig rabságot jelent.