Élet a halál után

Egyre több tudományos megfigyelés bizonyítja, hogy az emberi elme az agy halála után is működik. Ennek kézenfekvő magyarázata az, hogy tudatunk forrása nem az anyagi agy, hanem az anyagtól valójában független lélek.

A legfrissebb tudományos eredmények

Az infarktusos betegek újraélesztésére szakosodott Sam Parnia, angol kutató kijelentése szerint bizonyítható, hogy a tudat akkor is működik, ha a beteg a klinikai halál állapotába kerül. Kutatási eredményeit 2001 júniusában tárta a nyilvánosság elé a Kaliforniai Technológiai Intézetben (Caltech), s ezzel újraindította az emberi lélek létezéséről folyó vitát.

“Kutatásaink során egyértelműen megállapítottuk, hogy a betegek egy csoportjánál akkor is világos, logikus, emlékképeket eredményező gondolkodást figyelhetünk meg, amikor agyuk kimutathatóan nem működik” – közölte a halálközeli élmények southamptoni szakértője. Elmondta, hogy kollégáival egy egyéves kezdeti kutatást végzett, melynek igen biztató eredményei az Újraélesztés című szaklapban jelentek meg, s arra ösztönözték a kutatócsoportot, hogy kiterjedtebb vizsgálódásba kezdjen.

Az első vizsgálat 63 beteget érintett, akik közül hét emlékekkel rendelkezett, négy pedig összefüggő történetet mesélt el arról, hogy mi történt vele azután, hogy az orvosok megállapították az agyhalált.

A nyugalom érzete

A betegek azt mesélték, hogy nyugalom, öröm és harmónia érzése árasztotta el őket. Voltak, akiknél felgyorsult az idő, érzékelésük felerősödött, s elfelejtkeztek a testükről. Többen ragyogó fényt láttak, s egy másik világba léptek, ahol korábban elhunyt rokonaikkal beszéltek, egyikük pedig egy misztikus lénnyel találkozott.

Halálközeli élményekről évszázadok óta készítenek feljegyzéseket, ám a Parnia professzor által vizsgált esetekben egyetlen beteg agya sem került olyan oxigénszegény állapotba, mely egyes szkeptikusok szerint hallucinációhoz vezet. Továbbá, ha az agy nem kap oxigént, a beteg teljesen összezavarodik és általában semmilyen emléket nem őriz meg. Ugyanakkor azonban “súlyos károsodás érte ezekben az esetekben az agyat – mondja Parnia –, ám a betegek mégis tökéletes emlékképekkel rendelkeztek”.

A kétkedők arra is hivatkoztak, hogy ezek az emlékek akkor alakultak ki, amikor a betegek épp elvesztették, illetve visszanyerték eszméletüket. Ám Parnia ezt azzal cáfolta, hogy egy agyvérzés vagy autószerencsétlenség alkalmával a beteg csak az eszméletvesztés előtti, illetve utáni pillanatokra emlékszik. A köztes időt teljes emlékezetkiesés jellemzi. “Csak arra emlékszem, hogy megláttam azt a kocsit, s aztán a kórházban ébredtem fel” – szokták mesélni a szerencsétlenséget átélt betegek. “Az infarktus során is olyan súlyos károsodás éri az agyat, hogy az teljesen leáll. Éppen ezért arra számítottam, hogy teljes emlékezetkiesés áll be a rohamok előtt, illetve után” – teszi hozzá Parnia professzor.

Az első vizsgálat óta Parnia és kutatócsapata 3500 olyan beteggel beszélgetett el, akik összefüggő emlékekkel rendelkeznek a klinikai halál állapotának időszakából. Számos beteg nem szívesen számolt be élményeiről, mivel attól tartott, hogy őrültnek fogják gondolni.

Egy kisgyerek visszaemlékezései

Az egyik beteg két és fél éves volt, amikor agyvérzést kapott és leállt a szíve. Szülei azután keresték meg Parniát, hogy a kisfiú lerajzolta magát, ahogy a testén kívül lebeg, és felülről tekint le arra. A lebegő énjéhez egy léggömböt rajzolt. Mikor megkérdezték tőle, miért van ott a léggömb, azt válaszolta: “amikor meghalsz, egy ragyogó fényt látsz és hozzákötnek egy kötélhez”. “Még három éves sem volt, amikor átesett ezen az élményen” – meséli Parnia. A szülők arra figyeltek fel, hogy kisfiuk még hat hónappal a kórházból való távozása után is mindig ugyanezt az élményét rajzolta.

A vizsgált betegek esetében “agyműködést” figyeltek meg eszméletlen állapotukban, azaz akkor, amikor képtelenek voltak arra, hogy értelmes gondolkodást folytassanak, illetve emlékképeket alakítsanak ki.

Valójában egyetlen tudós sem tudja, pontosan hogyan is működik az agy. Parnia szerint az agy éppúgy sejtekből áll, mint minden más testrész, ezért nem tekinthetjük az emberekre jellemző egyéni gondolkodás forrásának. Feltételezése szerint az emberi tudat
az agytól függetlenül műkődik, s arra használja a szürke anyagot, hogy megnyilvánítsa gondolatait. Ez ahhoz hasonlít, ahogy a tévékészülék képekké és hangokká alakítja a levegőből érkező hullámokat.

A tudat forrása a lélek

“Abból, hogy az agykárosodás az elme vagy a személyiség bizonyos részeinek pusztulásához vezet, még nem feltétlenül következik, hogy az elme az agy terméke” – jegyzi meg Parnia, aki szerint a további kutatások akár a lélek létezését is igazolhatják. Az interjú-alanyok ezekkel a szavakkal emlékeznek vissza az átélt élményre: “Erős fájdalmat éreztem a mellkasomban, majd hirtelen a szobám sarkában lebegtem. Olyan boldognak, olyan fesztelennek éreztem magam! Lenézve, észrevettem a testemet és azt, hogy az orvosok a megmentésemért küzdenek – de én nem akartam visszamenni.”

E beszámolók lényege az, hogy a betegek a testükről mindig mint “arról a dologról” beszélnek. Soha senki nem mondta még, hogy “fájdalmat éreztem, majd észrevettem, hogy a lelkem elhagyott”.

Fordította:

Rádhánátha dása