Alkohol – Élhetünk-e nélküle?

Létezik kulturált alkoholfogyasztás? Milyen védelmet élveznek a rendszeres fogyasztók?

Majdnem mindenki egyetért abban, hogy az alkoholizmus rossz. Sokan vallják azonban, hogy csupán a mértéktelenség a probléma, azonban alkalmilag – legalább a társaság kedvéért – részt kell venni az italozásban. “Tudni kell a mértéket!” – hangoztatják e szemlélet magabiztosnak tűnő képviselői. De vajon meg tudják-e védeni álláspontjukat?

Az igazság az, hogy az emberi szervezetnek egyáltalán sincs szüksége az alkoholra. Ha véletlenül valami minimális hasznot mégis jelent valamely szervünkre nézve, más tápanyagokból akkor is e haszon többszörösére tehetünk szert. Kára és kockázata viszont annyi van, hogy felsorolni is nehéz. Az alkohol ártalmas, és bár az ártalmak nagymértékű fogyasztás esetén válnak drasztikussá, testi és lelki romboló hatását kis mennyiségek esetén is elkezdi kifejteni. Kismértékben méreg, nagymértékben még inkább.

“De én kulturáltan iszom!” – kapaszkodik poharába vitapartnerünk. Kérdéses azonban, hogy “kulturáltnak” nevezhető-e egy olyan tett, amikor valaki saját kezűleg idegmérget juttat a szervezetébe, legyen szó bármekkora mennyiségről. És sok olyan “kulturált iszogatással” kezdődő összejövetelt láttunk már, amely meglehetősen kulturálatlanul végződött.

Azt se felejtsük el, hogy az alkohollal szemben sem a kulturáltság, sem a vagyon, sem a diplomák nem jelentenek biztos védelmet, hiszen az alkoholizmus minden társadalmi rétegből szedi az áldozatait. Nehéz élethelyzetben bármelyik “kulturált ivóval” előfordulhat, hogy a stresszoldás megszokott módszereként egyre gyakrabban nyúl a pohárhoz, és így elkezd csúszni a lejtőn. Az absztinensek – antialkoholisták – esetén ez a veszély sokkal kisebb. Egyetlen függőségben szenvedő ember sem úgy kezdte a pályafutását, hogy öntudatosan elhatározta, alkoholista lesz. Mindegyiküket fokozatosan kerítette hatalmába a szer: “Te úgyis tudod a mértéket” – suttogta, miközben párájával ködbe burkolta a tudatukat.

Ám legyen, tételezzük fel, hogy barátunk az egyetlen ember a földön, akit a szesz sohasem tudna leigázni. Ez esetben is akkor cselekszik a leghelyesebben, ha hozzá sem ér a pohárhoz. Látván azt, hogy “a tüzes víz” milyen iszonyatos pusztítást visz végbe társadalmunkban, mindnyájunknak át kell éreznünk annak a felelősségét, hogy milyen példát mutatunk másoknak. Viselkedésünkkel akarva-akaratlan mintát szolgáltatunk családtagjainknak, ismerőseinknek. Ha következetesen távol tartjuk magunkat az italtól, példánkkal nem csak magunkat, hanem talán másokat is megmentünk testük és tudatuk lerombolásától.

Nem véletlenül kaptuk az agyunkat a Teremtőtől. Teljes mentális energiánkra szükségünk lesz, ha valóban el akarjuk érni az élet célját, és vissza akarunk térni Istenhez, örök otthonunkba. Ha nem herdáljuk el azt az intelligenciát, amit eleve kaptunk, akkor felülről még segítséget is kaphatunk.

Mit tehetünk ellene?

A szeszes italok nyilvánvaló kártékonysága ellenére nehéz lenne őket teljesen betiltani, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint az ilyen rendelkezések a miénkhez hasonló kultúrákban korrupciót okoznak, a szeszcsempészetet és a szervezett bűnözést erősítik. Ugyanakkor egyetlen állam vezetői sem nézhetik tétlenül, hogy a polgárai elhülyülnek, és tönkremegy az egészségük.

Egyes vélemények szerint az állam azért is vonakodik határozottan fellépni az alkoholfogyasztással szemben, mert az alkoholt terhelő adókból jelentős bevételhez jut. A korábban említett adatokból azonban láthattuk, hogy a pusztító következményeket is figyelembe véve a jelentős alkoholforgalom valójában még pénzügyileg is hátrányos. Az államnak tehát törvények és rendelkezések formájában határozottan fel kellene lépnie a szeszes italok fogyasztásának jelentős csökkentése érdekében.

Üdvözöljük azokat a kezdeményezéseket, amelyek szigorú szabályozást javasolnak a szeszipari termékeket népszerűsítő reklámokat illetően, vagy azt szorgalmazzák, hogy reggel kilenc óra előtt ne lehessen szeszes italokat vásárolni az üzletekben. Egyetértünk az egészségügyi tárca népegészségügyi programjának célkitűzéseivel, az alkohol- és drogfogyasztás, valamint a dohányzás visszaszorításával. Mindezek kicsi, de fontos lépések a megfelelő irányba – ugyanakkor a társadalomra gyakorolt hatásuk pillanatnyilag elenyésző. Vajon miért?

Minden jel arra utal, hogy az alkohol iránti elképesztő keresletet az okozza, hogy az emberek nem elégedettek saját elméjük állapotával, és a szesz használatával mentális szenvedésüket próbálják legalább felszínesen csillapítani. Alkoholra csupán azoknak van szüksége, akik józanul nem tudnak boldogok lenni. Az emberi lélek boldogságát azonban soha nem adhatja vissza az etil-alkohol, mert a valódi elégedettség csak akkor ébred fel a szívünkben, ha megértettük a kapcsolatunkat létezésünk végső forrásával, a Legfelső Személlyel, és gondosan ápoljuk ezt a kapcsolatot. Ha így teszünk, idővel meg fogunk részegülni az Isten iránti szeretettől – de ettől a boldogságtól senki nem lesz másnapos.

Sríla Prabhupáda a következőt mondja a Bhagavad-gítá 2. fejezete 59. versének magyarázatában:

“Az érzéki élvezetektől lehetetlen elállni addig, míg valaki transzcendentális szintre nem kerül. Amikor az érzéki élvezetekről a szabályok és korlátozások betartásával mond le az ember, az olyan, mint amikor egy beteget eltiltanak bizonyos ételektől. Nincs ínyére e korlátozás, és a tiltott ételek iránti étvágyát sem veszíti el. (…) Ám aki a Krisna-tudatban egyre fejlődve megízlelte a Legfelsőbb Úr, Krisna szépségét, annak a halott anyagi dolgok többé nem jelentenek élvezetet. A korlátozások ezért a kevésbé értelmes kezdők lelki fejlődését szolgálják, ám csak addig hasznosak, míg az emberben valóban fel nem ébred a vágy a Krisna-tudatra. Ha valaki Krisna-tudatú lesz, annak számára a közönséges dolgok egyszerre ízüket vesztik.”

Cimkék: ,