Gyalogolj a vízért! pályazat

Fodor Öko, Oktatás

A napokban iskolánk tanulói részt vettek a „Gyalogolj a vízért” országos pályázatban, ahol a csapatnevünk Krisna-völgyi kalandmanók volt.

Március 2-án szombat délelőtt iskolánk csapata felkerekedett, és elindult egy előre megtervezett útvonalon. Reggel 9-kor gyülekeztünk a Krisna-völgyi Családi Napközinél, innen sétáltunk le a méhészetig. Ott felmásztunk egy nagy fára, majd vízzel kapcsolatos játékot játszottunk. Mindenki húzott egy kártyát, amire többféle kérdés volt írva. (Folyók, tavak , tengerek vize, A víz körforgása, Talajvíz, Vízi-világ, Takarékoskodás a vízzel, Élőlények a vizekben, Tiszta ivóvíz, …) Beszélgettünk arról is, hogy a tiszta ivóvíz milyen fontos, és hogy sajnos nem mindenki számára elérhető.
Azért a méhészetnél kezdtünk, mert itt találhatóak Krisna-völgyben a buzgárok, vagyis a föld alatti források. Egy néhányba bele is sétáltunk.

Ezután a tavak forrásához mentünk, ahol egy kis hídon is átkeltünk. Aztán a folyóparton egy kicsit játszottunk, állatok és növények szerepébe bújtunk, és a mozdulatainkból a többieknek kellett kitalálni, hogy mi volt a szerepünk.
Ezután a nádas mellett bújócskáztunk, ami nagyon jó volt!

A tó partján a lépcsőknél tízóraiztunk, ahol a lányok még táncra is perdültek.
A víz körforgásáról is beszélgettünk, hova kerül az elhasznált szennyvíz. Nálunk, Krisna-völgyben egy természetes módszerrel oldják meg a szennyvíz-kezelését, nádgyökérzónás szennyvíztisztitó rendszer segítségével. Be is mentünk megnézni a folyamatot. A telepen is jót szaladgáltunk.

Gurukula

A visszafelé vezető úton egy kincskeresésben is részt vettünk, ahol mindenki saját, névre szóló, verses rébuszt kapott, ami alapján meglelte a kincset. Ehhez elő kellett szednünk a természet ismeret órán tanultakat is.

Ezután a végső állomás egyik osztálytársunk háza volt, ahol a kerti kútból közösen húztunk egy vödör vizet, majd kiosztottuk a 6 litert. Megbeszéltük, hogy mire lehet ez elég: fürdés, vagy főzés, vagy ivás 3 embernek, öntözés egy virágágyásra. Azért választottuk ezt a vízvételi helyet, mert a környéken 20 éve biogazdálkodás folyik, így ennek a kútnak tiszta, iható vize van.
Osztálytársunk, Kavirádzsa, ebben a házban él a szüleivel, teljesen önfenntartó módon. A házban nincs áram, nincs vezetékes víz, azt minden nap a kútból húzzák. Elmondásuk szerint a 3 tagú család napi vízszükségletét megoldják 60 liter vízből.

Jól éreztük magunkat a kiránduláson, sajnáljuk azokat az embereket, akiknek ilyen sokat kell gyalogolni a vízért.
A kirándulás 4 órát vett igénybe, 9-13-ig gyalogoltunk, kb. 5 km-et (több helyen megálltunk…)

Megbeszéltük, hogy miket lehetne tenni, hogy több ember jusson tiszta vízhez:

  •  spóroljunk a tiszta ivóvízzel!
  • ne szennyezzük a talajvizet! (biogazdálkodás, ezt tanuljuk az iskolában is, és Krisna-völgyben is így termelünk)
  • a gyárak ne a folyóvízbe engedjék a szennyvizet!
  • szemetet ne dobják az emberek a folyókba!

http://oktatas.krisnavolgy.hu/gyalogolj-a-vizert-palyazat