Iskolakezdési csomagosztást tart Pécsett az Ételt az Életért

Fodor Ételosztás, Hírek

A gyermekek beiskoláztatását, a családok és tanulók helyzetét kívánják megkönnyíteni a Krisna-hívő önkéntesek. 200 család részesül támogatásban.

2013 augusztusától újabb telephellyel bővült az Ételt az Életért, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége Szegényélelmezési Programjának országos hálózata. A pécsi iroda létrejötte civil kezdeményezés eredménye. A városban az alapítvány egy egészségügyben dolgozó önkéntese jótékonysági mozgalmat indított útjára kollégái körében. Az akció a régi Baranya Megyei Kórház berkeiből indult ki, s mára a városban számos cég és magánszemély is örömmel adományoz az ételosztó missziónak, hiszen tevékenységük lépésről lépésre nyomon követhető. Pécsett a rászorulók egész éves segítése mindezidáig nem tudott megvalósulni, 2013 májusától kezdve azonban már havi 50 segélycsomagra jut csak az egészségügyi dolgozók adományaiból.

A pécsi önkéntes csapat lelkes és eredményes összefogását látva az Ételt az Életért Alapítvány forrásokat különített el a havi segélyprogramok további támogatására, így egyre több rászoruló kaphat segítséget a városban és környékén.

Csomagosztás

Az őszi iskolakezdés újabb kihívást jelent a szervezetnek, sok család számára ugyanis ez az időszak rendkívül megterhelő anyagilag és lelkileg is. A szükséges tanszerek beszerzése, az iskolai menetrend beállítása és közben az egyre súlyosabbá váló anyagi problémák számos családot tesznek kiszolgáltatottá. A program önkéntesei ezért kiemelt élelmiszercsomag-osztással kívánják támogatni a szemeszterkezdést. Szeptember 13-án, pénteken az iskolai tanórák alatt 8-12 óra között 6 helyi iskolában tartanak csomagosztást. A segélycsomagok most 200 család számára jelentenek majd kézzelfogható és azonnali segítséget!

Az önkéntesek az iskolákon keresztül, közvetlenül az osztályban tanítók útján juttatják el az adományokat a gyermekes családokhoz. Az iskolákkal való együttműködés rendkívül eredményes, hiszen a tanulókkal fenntartott napi szintű kapcsolatuk révén maguk a pedagógusok tudják a legjobban, kik a rászoruló családokban nevelkedő gyerekek. Az adomány így minden esetben a legjobb helyre kerül.

Az akciót Pécsett további rendszeres élelmiszer- és ételosztások követik majd. A Krisna-hívő önkéntesek remélik, hogy ezzel a segítséggel a gyermekek is nyugodtabb környezetben kezdhetik meg a tanévet és így kizárólag legfontosabb feladatukra, a tanulásra figyelhetnek majd. A pécsi irodában folyó humanitárius munka szép példa arra, hogy milyen nagy erő rejlik az összefogásban és az egyéni felelősségvállalásban. Az akció remélhetőleg mások számára is biztatásul szolgál majd, hogy adományokkal vagy segítő tevékenységgel vegyen részt az ilyen és hasonló kezdeményezésekben. Az akció mottója: Aki ad, az mindig kap is! – a láncolatot ezért érdemes fenntartani, vélik a szervezők.

www.karitativ.hu

FFL Pécs