Igazmondás: a vallás negyedik lába
A Srímad-Bhágavatamban van egy történet, amelyben Paríksit Mahárája, földünk nagy és igazságos uralkodója találkozik Dharmával, a vallás személyiségével, aki egy bika képében jelenik meg. Ennek a bikának négy lába van, amelyek a vallás alapelveit képviselik: a tisztaságot, a lemondást, a kegyességet és az igazmondást. A bikát egy királynak öltözött bűnöző, Kali ütlegeli. Három lábát elveszítette, s már csak az egyiken áll: az igazmondáson.
Az előző korokban az emberek a vallásnak mind a négy elvét követték, míg ebben a korban, amely Paríksit és Kali találkozásakor vette kezdetét, csupán ez az egy maradt fenn: a satyam, vagyis az igazmondás. Az emberiség nagy része bűnös szokások rabja, melyek közül a tiltott nemi élet a tisztaságot, a mámorítószerek fogyasztása a lemondást, a húsevés a kegyességet, a szerencsejáték pedig az utolsó megmaradt elvet, az igazmondást pusztítja el.
Természetesen ahhoz, hogy az ember igazat tudjon mondani, először is ismernie kell az igazságot. A darwinista tudomány évtizedeken keresztül szent meggyőződéssel hirdette az anyagból keletkezett élet tanát, és egyetlenegy iskolásnak sem jutott eszébe kételkedni abban, hogy az igazságot tanulja. Mára már több teret kapnak azok a nézetek, amelyek önkritikára késztetik a materialista tudomány híveit, s felhívják a figyelmet az értelmiség erkölcsi felelősségére is.
Jog és erkölcs
Mielőtt az igazmondás elvét az Abszolút Igazság fényében kezdenénk el vizsgálni, vessünk egy pillantást arra, hogy miként vélekedik róla a modern jog. Szinte minden ország törvénykönyveiben megtalálhatók a hamis tanúzás bűntettére, az üzleti és személyi titkokkal való visszaélésre stb. vonatkozó törvénycikkelyek. A közerkölcs tehát természetesen elítéli a hazugságot, s a bűn egyik gyökerének tartja. Az okirathamisítás, a sikkasztás és számos más büntetőjogi fogalom is ide tartozik. Természetesen bizonyos esetekben az igazság elhallgatása is büntetendő, például amikor adócsalásról, bejelentési kötelezettség elmulasztásáról stb. van szó. Nyilvánvalóan az írott szónak sokkal nagyobb súlya van a mai társadalomban, mint a kimondottnak. Példának okáért az amerikai bírói gyakorlatban a hang- és videofelvételeket már nem tekintik perdöntő bizonyítéknak, hiszen a modern számítógépes technikák segítségével szinte bármi megvalósítható. Mindazonáltal az írásban rögzített szerződések megszegése büntetőjogi eljárás alapját képezheti. A végkövetkeztetés tehát az, hogy az emberek egymás iránti bizalma erősen lecsökkent, s bármilyen kölcsönös ügylet esetén írásos biztosítékokat kérnek.
Mindennapi füllentések
Nemrégiben egy riportműsornak voltam a szemtanúja, melyben óvodás gyermekeket teszteltek olyan helyzetekben, melyekben hazugságra való kísértésnek voltak kitéve. Egyes gyerekek a körülményektől függetlenül igazat mondtak, míg másokat nagyon köny-nyen rá lehetett venni a hazugságra. A megkérdezett gyerekek nem igazán tudták megmondani, hogy mi késztette őket hazugságra. Az egyik tényező feltehetően a szülők példája lehetett. Ha a gyerek azon kapja a szüleit, hogy hazudnak egymásnak, akkor az igazmondás mint erkölcsi elv valószínűleg értékét veszti számára, s könnyen fog füllenteni, amikor ezt a helyzet megkívánja. Először csak az intőit és a rossz jegyeit hallgatja el a büntetéstől való félelmében, de sajnos arra is akad példa, hogy egy gyerek aláhamisítja az apja aláírását, s kifosztja a bankszámláját. Fontos tehát a megfelelő példa, mert egy haszonelvű és tisztességtelen társadalom természetéből fakadóan csalásra és ügyeskedésre biztatja a tagjait, mondván: szemesnek áll a világ!
Van-e mentség?
A fenti gondolatmenet még talán mindenki számára elfogadható, de mindannyiunk életében adódnak olyan helyzetek, amikor zavarba esünk, s nem tudjuk eldönteni, hogy meg kell-e mondani az igazat, vagy helyesebben tesszük, ha elhallgatjuk? A két legtipikusabb terület a család, illetve az orvos-etika kérdései. Ha a házastársak hűtlenné válnak egymáshoz, helyes megoldás-e, ha – a “családi béke” fenntartása érdekében – a szülők titokban tartják az új kapcsolatot? Vagy inkább egy “nyitott házasság” keretein belül mutassanak helytelen példát gyermekeiknek és környezetüknek? A védikus kultúra megoldása: kövesd a vallás elveit és tisztítsd meg a szívedet, hogy valóban hű tudj maradni fogadalmaidhoz! Természetesen ez sokak számára idealisztikusnak tűnhet, de ha mégis bekövetkezik a baj, talán a legtöbb esetben érdemes megfontolni, hogy feltárjuk a tényeket és megbeszéljük a család tagjaival.
Útmutató az útvesztőben
Könnyebben eligazodunk a szerteágazó szempontok útvesztőjében, ha megismerjük a Védákban lefektetett erkölcsi parancsolatokat. Nagyon világos utalásokat fogunk találni arra, hogy a legtöbb esetben nincs létjogosultsága a hazugságnak. Egy kereskedő természetesen mondhatja azt, hogy nem keres rajtunk semmit, de ezt nem kötelező elhinni neki. Amikor azonban egy felelősségről vagy annak elmulasztásáról van szó, mindig őszintének kell lennünk. Csupán azok az esetek elfogadhatóak, amikor hazugságunkkal gyógyulásában vagy szellemi-lelki fejlődésében segítünk valakit, s megalapozott tudásunk birtokában képesek vagyunk helyesen mérlegelni hazugságunk folyományait. Egy orvosnak, aki ismeri betege állapotát, vagy egy asztrológusnak, aki a kliens karmájában olvas, felelősséggel kell viszonyulnia a kérdéshez. Itt is más-más elbírálás alá kell esnie egy tudatlan embernek, illetve egy védikus tudással rendelkezőnek, mivel a lelki tudás birtokában lévő ember nem fél a haláltól, s nem akar előle mindenáron elmenekülni. Ha tehát az orvos vagy az asztrológus ezt eltitkolja előle, akkor talán éppen a megfelelő felkészülés lehetőségétől fosztja meg.
Kegyes hazugságok?
A Srímad-Bhágavatam kijelenti, hogy “azt a bűnös embert, aki ebben az életében hamisan tanúskodik, vagy, miközben üzletel vagy adományt ad, hazudik, halála után Yamarája ügynökei szigorúan megbüntetik”.
Az önös vagy anyagi érdekből kimondott hazugság tehát elvetendő tett. Csupán nagyon ritka esetben, amikor a közösség érdekéről, vagy egy magasabb rendű érdekről van szó, vehetjük fontolóra, hogy milyen formában interpretáljuk az igazságot. Ha egy gyermeknek cukorkába rejtett orvosságot adunk, s nem mondjuk meg, hogy mi az, ezzel természetesen nem követünk el bűnt. Ehhez azonban tudással kell rendelkeznünk, mert ha az nem orvosság, hanem méreg, szörnyű bűnt követünk el.
A megoldás tehát az, hogy meg kell ismernünk az Abszolút Igazságot, mert akkor tisztában leszünk azzal, hogy miként is kell követnünk a vallás elveit, következésképp az igazmondás elvét is.
Gauranga dász