Közösségi önfenntartás – V. Fenntarthatósági Konferencia

Fodor Hírek, Öko

Idén szeptember 28-án ünnepeltük a Fenntarthatóság Világnapját. E jeles alkalomból Krisna-völgyben megtartottuk az V. Fenntarthatósági konferenciát.

A háromnapos eseményen közel 300 vendég, köztük jeles előadók, oktatók, környezetvédelmi szakemberek, biológusok, ökológusok, egyetemi hallgatók látogattak el Krisna-völgybe, Radhe-Syama templomába, amely a konferencia helyszíne volt.

A szervező Öko-völgy Alapítvány munkatársai, korábbi törekvéseikhez híven az idén is igyekeztek színvonalas programokkal gazdagítani a résztvevők ismereteit.

Ökovölgy alapítványFahéj alma Krisna-völgyből

Az előadók idén főként a közösségépítés és közösségi önellátás témáját, különböző aspektusait mutatták be a hallgatóságnak, nagy hangsúlyt fektetve az együttműködés szerepére. A közösségi munka, a közösség tagjainak természete szerint végzett tevékenységek teszik lehetővé a fenntartható, környezettudatos társadalom létrejöttét. A konferencia előadói között olyan kiemelkedő szakemberek szerepeltek, mint:

  • a konferencia védnöke Vida Gábor akadémikus,
  • Farkas Judit néprajzkutató, Kajner Péter közgazdász,
  • Vágvölgyi Gusztáv szervezetfejlesztő,
  • Kilián Imre mérnök,
  • Takács-Sánta András egyetemi adjunktus,
  • Zaja Péter mérnök.

A korábbi évekhez hasonlóan Krisna-völgyi szakemberek is szerepeltek, bemutatva a húsz éve itt folyó közösség- és gazdaságszervező munkát.

Az előadásokat kerekasztal beszélgetések követték, amelyen az előadók cserélhettek tapasztalatot egymással, illetve válaszoltak a hallgatóság kérdéseire. Ezután a többi vendéggel együtt részt vehettek egy hagyományos több fogásos indiai finomságokból álló vegetáriánus ebéden, ezzel is megízlelve a húsmentes étkezés kifinomultságát, gazdag ízvilágát.

A program az Öko-völgy alapítvány mintaterületének bemutatásával folytatódott. Egy kiscsoportos Körséta keretében a vendégek betekintést kaptak a 270 hektáros ökogazdaság, Krisna-völgy mindennapi életébe, és a gyakorlatban is megtapasztalhatták az itt élő közösség hagyománytisztelő életvitelét, harmonikus lelki atmoszféráját.

A konferencia látogatói gazdálkodási bemutatók során is bővíthették ismereteiket a háztartás, alternatív energiaforrások, biokertészet, tehenészet és ökrészet területén. A különféle területek szakértői bemutatták, miként lehet az ősi védikus társadalmi rendszer, a daiví-varnasrama követésével megvalósítani, hogy az emberek szimbiózisban éljenek egymással és a környezetükkel.

Szollár Anita, Öko-völgy Alapítvány, 2013.09.28-30.