Léleknevelés

Testnevelésről mindenki hallott már, de vajon lehet-e nevelni a lelket? Ha hozzá akarunk látni ehhez az embert próbáló feladathoz, először meg kell értenünk a lélek helyzetét a világban, majd meg kell tanulnunk, hogy a léleknevelés szempontjából hogyan válhatunk hasznossá mi magunk.

A lélek és az anyagi világ

A lélek természetes közege a lelki világ. Ez magától értetődőnek tűnik, mégis oly sokan vagyunk, akik büszkeségből, hatalomvágyból vagy más okból elhagytuk otthonunkat, s az anyagi világban próbálunk boldogulni: néhány pillanatnyi sikerfoszlánytól eltekintve, eredménytelenül. Az anyagi világba került lélek ugyanis nem ura vágyainak, s még kevésbé azok következményeinek. Valójában szüntelenül az anyagi világ működését meghatározó három kötőerő – a tudatlanság, a szenvedély és a jóság – hatása alatt cselekszünk. Ezt a tételt az Úr Krisna így összegzi a Bhagavad-gítá 18.40 versében:

“Nincs olyan lény, sem itt, sem a felsőbb bolygók félistenei között, aki mentes lenne az anyagi természetből születő három kötőerőtől.”

Mivel minden cselekedetünk, minden megnyilvánulásunk, így a nevelés is az említett kötöerők hatása alatt zajlik, érdemes megtanulnunk, hogyan ismerhetjük fel egy-egy tettünkben az azt meghatározó kötőerőt.

Mindannyiunknak vannak jó és rossz iskolai emlékei, melyek jelentős része egyes tanárainkhoz fűződik. Nem egy ilyen élmény, ha emlékezetünkbe idézzük, még ma is érzelmeket kavar bennünk. Próbáljunk meg felidézni egy-két ilyen emléket! Az alábbiakban megtudhatjuk, mi jellemző a különböző kötőerőkben történő tanításra, s ezek alapján megállapíthatjuk, mely kötőerő dominált egy adott helyzetben a tanár viselkedésében, s ez hogyan befolyásolta a környezetét.

Tanítás a tudatlanság kötőerejében

Ha a tanár dühös és erőszakos, ha anélkül készteti tanítványait saját elvárásainak végrehajtására, hogy figyelembe venné fejlődésüknek különböző szempontjait, akkor a tudatlanság kötőereje alatt cselekszik. Az ilyen viselkedés szenvedést okoz a tanárnak és a diáknak egyaránt. Ilyen helyzetben a tanár aligha hozhat helyes döntést. Így döntéseinek eredményei sem lesznek megfelelőek, s végül ellenséges viszony alakul ki tanár és diák között.

Az ellenséges hangulat a tudatlanság kötőerejének jellegzetessége. A tudatlanságban tanító tanár úgy érvényesíti az akaratát, hogy eközben nem tiszteli, sőt figyelembe sem veszi a diák érdekeit. Negatív hozzáállását a diákok érdekében alkalmazott “kemény kéz” elvével próbálja igazolni. Az ilyen tanár terveket dolgoz ki arra vonatkozóan, hogy milyen büntetés jár a szabályok megszegőinek, ám ha erre sor kerül, mégsem az előre meghatározott módon büntet, hanem szeszélyétől függően, a “kemény kéz” elvét szem előtt tartva.

Mivel nem bízik meg a diákokban, megosztja őket: egyeseket ellenségnek, másokat szövetségesének tekint. Bizalmatlanságát gúnyos és durva megnyilvánulásai is elárulják.

Tanítás a szenvedély kötőerejében

A szenvedély kötőerejében folyó tanítás erősen tanárközpontú. A tanár itt személyes sértésként éli meg, ha a diák nem tiszteli őt vagy választott módszerét. Keményen dolgozik, ám hangulata eredményei alapján változik, s irigy, ha valamelyik kollégája nála jobb eredményeket ér el. Nem tudja eldönteni, hogy mi a legjobb a tanítványai számára, ezért gyakran élvezetes feladatokkal látja el őket, melyek elveszik az időt a nevelés valódi céljától.

Engedményeket tesz a rövidtávú sikerekért, ezért ritkán száll szembe a diákok helytelen viselkedésével, melynek hatására eluralkodik a fegyelmezetlenség.

Mivel az ilyen tanár saját kényelmét helyezi előtérbe, szabad kezet ad a diákoknak, akik a látszólagos siker ellenére rossz viselkedési modelleket, illetve hozzáállást tanulnak meg. A szenvedély kötőerejében való tanítás eredménye ezért rövid távon mézédes, hosszú távon azonban keserű, mint a méreg.

Tanítás a jóság kötőerejében

Ha a tanár önfegyelmezett és türelmes az órán, minden bizonnyal a jóság kötőerejében tanít. Mivel nem ragaszkodik munkájának gyümölcséhez, nem ingatják meg az átmeneti sikerek, illetve kudarcok. Tudatában van annak, hogy mire van szüksége a diákoknak, és ezt világosan közölni is tudja tanítványaival. Következetessége adott esetben keménységnek is tűnhet a diák számára, de ez az átmeneti keserű élmény idővel édessé válik.

Az ilyen tanítás jellemzője a következetesség és a határozottság, mely jelen van a tanár viselkedésében, utasításaiban, s abban, ahogy számonkéri az átadott tudást. Ez a titka a tanítás során tapasztalható tiszteletnek és fegyelemnek.

Léleknevelés mindenkinek

Ugye könnyű volt elhelyezni iskoláskori élményeinket, no meg tanárainkat ebben a hármas rendszerben? Természetesen nemcsak a tanteremben uralkodik ez a három kötőerő. Mi is folyamatosan a hatásuk alatt vagyunk. Figyeljük csak meg egy-két órán át, hogy viselkedésünkben vagy kommunikációnk során épp az ellenségeskedés (a tudatlanság kötőereje), a bizonytalanság (a szenvedély kötőereje) vagy a nyugodt bizonyosság-e (a jóság kötőereje) a meghatározó! Ahhoz, hogy megfigyelésünk eredményes legyen, őszintének kell lennünk magunkhoz, s természetesen fegyelmezettnek, ami a jóság kötőerejének jellemzője.

Ha mind gyakrabban figyeljük meg és értékeljük tetteinket, akkor jó esélyünk van rá, hogy a jóság kötőereje mind meghatározóbbá válik életünkben. Ahogy szívesebben emlékszünk vissza egy talán szigorú, de következetes és melegszívű tanárra, mint egy dühösre vagy éppen megbízhatatlanra, úgy környezetünk is örül annak, ha következetesen viselkedünk.

A jóság szintjéről saját helyzetünket is józanabbul ítélhetjük meg, s akár a léleknevelésnek is nekiláthatunk.

Írta: Rádhánátha Dász