Lelki szinten cselekedni – Szerzetesek és önkéntesek

Bár elsőre egy szerzetes élete megpróbáltatásokkal telinek tűnhet, valójában az elme legyőzésén túl egyfajta kiegyensúlyozottságot ad.

Február 2-át még II. János Pál pápa nyilvánította ünnepnappá, 1997-ben, és elsősorban a katolikus szerzetesek és szerzetesnők megbecsülésére, a róluk való emlékezésre szerette volna felhívnia figyelmet, az ünnepről azóta azonban más felekezetek is megemlékeznek. Olyan személyeknek elismerés ez a nap, akik életüket Isten vagy egy magasabb szent cél kezébe ajánlották.

Mit jelent szerzetesnek lenni?
Legtöbbször a szerzetesi élettel a szabadságot és gondtalanságot említik együtt az érintettek. Bár elsőre egy szerzetes élete megpróbáltatásokkal telinek és nehéznek tűnhet, valójában az elme legyőzésén túl egyfajta felszabadultság érzést és kiegyensúlyozottságot ad. Az irányításról szükséges első lépcsőben lemondani. Az olyan szabályok, mint korai kelés, a tisztaság, vagy a szabályozott, egyszerű táplálkozás, minden felekezet hívei között megtalálhatók, más és más rítusok szerint. Kezdetben ezek terhekként jelennek meg az egyén életében, majd sokkal inkább keretet kapaszkodót adnak ahhoz, hogy az ember elvonatkoztasson a testtől és lelki helyzetére, illetve Istenre tudjon fókuszálni. A szerzetesek általában úgy nyilvánulnak meg, hogy a világ anyagi dolgai, az általános tennivalók miatti aggodalom szertefoszlik ebben az életformában.

A szerzetesek korunkban önkéntesek is, hiszen valamilyen jogi státusszal kell rendelkezniük még a társadalomból kivonulni kívánó személyeknek is. Általában egy-egy egyház tennivalóinak és Isten szolgálatának szentelik mindennapjaikat, önként adott idejüket.

Szerzetesség a vaisnavizmusban
A vaisnavizmusban szerzetesnek vagy önkéntesnek lenni többféleképpen lehetséges. Az ember életkorától és affinitásától függően lehet tanuló életet követő, családos, vagy akár visszavonult is, ám helyzetének megfelelően más és más feladatokban vehet részt az illető. Arról pedig, hogy ki miként került a mozgalomba, a szerzetesi helyzetbe, mindenkinek megvan a saját egyedi és általában különleges története…

Szerzetesek

A tanuló, a brahmacsárí, életét lemondottan éli. Tartózkodik a nőkkel való felesleges társulástól (nők a férfiaktól), gondolatait tanulmányainak és Istennek szenteli. A brahmácsárja, mint jelző, azonban ennél többet is jelent, mégpedig: lelki szinten cselekedni. A tanuló a lelki életbe merül és ezért minden tette transzcendentális és visszahatások nélküli. Ezeket egy tanító utasításai és az általános alapelvek, valamint az etikett szabályozzák.

„A brahmacsárínak egy igaz lelki tanítómester felügyelete alatt kell élnie. Őszintén a tiszteletét és a hódolatát kell ajánlania neki, személyesen szolgálnia kell őt, s mindig végre kell hajtania az utasításait. A brahmacárí végezzen lelki cselekedeteket, s a lelki tanítómester irányításával tanulmányozza a védikus irodalmat.” (Srímad-Bhágavatam 7.12., Előszó)

A családos szerzetesek vagy önkéntesek köre (a grihaszták, ház-tartók csoportja) – amely más felekezetekben csekély számban jellemző – egy különleges lehetőség azoknak, akik a másik nemmel való társuláshoz ragaszkodnak. A család fenntartása és a gyermekek nevelése mellett itt is természetesen Istennek szentelik életüket.

A gyermek nevelése és okítása nem csak egyéni vágy, hanem a vallásos folyamat része, egy hívő, értelmes, egész ember kinevelése. A családosok gyakran együtt is szolgálnak, tennivalóik összekapcsolódnak a közösségen belül, ők tudják megvalósítania azokat a feladatokat, amelyeket leginkább úgy jellemezhetnénk: együtt könnyebb.

A visszavonult rendekbe tartozó személyek (vánaprasztha, szannyászí) a legmegbecsültebb és általában legkorosabb személyek. Ők már voltak családosok, de a családtagok iránti kötelezettségeket letudták, javaikat, gyermekeik életét elegyengették. Idejüket most a hétköznapin túlinak szentelik. A visszavonult személyek általában gyakrabban utaznak, és mindennél jobban figyelnek a kötöttségek elengedésére – erre a legjobb módszer, ha az ember semmilyen helyszínhez vagy életvitelhez nem engedi hozzászokni az elméjét. Általában tapasztalataikkal, tudásukkal minden fiatalabb személyt képesek segíteni a közösségben.

Az életrendek szerint más és más módon nyilvánul meg a szerzetesi lét, ám a feladat ugyanaz. Belül az elme legyőzése és főként meggyőzése a ragaszkodások elengedésére, a berögződések leküzdésére, és a szellemi élet felé fordulásra, kifelé egy egyszerű, a belső folyamatokat, és értékeket támogató életforma kialakítása. Az eredmény egy tevékeny és nem pedig passzív személyiség, aki másokat képes tudásban részesíteni, oktatni, nekik kegyét adni, pl. ételosztás, vagy más támogatás formájában. A szerzetesek a szó legnemesebb értelmében önkéntesek is, hiszen önként és szívből válnak a folyton valamit váró, remélő egyénekből, adakozó, támogató jellemekké.

„Az igazi lemondás azt jelenti, hogy az ember mindig a Legfelsőbb Úr szerves részének tekinti magát, s így azt gondolja, hogy nincsen joga élvezni tettei eredményét. Mivel a Legfelsőbb Úr szerves része, tetteinek eredményeit is a Legfelsőbb Úrnak kell élveznie. Ez az igazi Krisna-tudat. Aki Krisna-tudatban cselekszik, az valóban szannyászí, a lemondott életrend tagja. Ilyen mentalitással az ember elégedetté válik, mert mindent a Legfelsőbbért tesz. Így aztán nem ragaszkodik semmi anyagihoz, és megszokja, hogy az Úr szolgálatából származó transzcendentális boldogságon kívül semmi másból nem merít örömet. Egy szannyászínak mentesnek kell lennie korábbi cselekedeteinek minden visszahatásától. Ezt a tökéletességet egy Krisna-tudatú ember minden külön erőfeszítés nélkül eléri, még akkor is, ha nem lép a lemondott rendbe. Ezt az elmeállapotot a jóga tökéletes szintjének nevezik. A harmadik fejezet megerősíti: … aki elégedett önmagában, az nem tart tetteinek semmilyen visszahatásától.” (Bhagavad-gítá 18.49., magy.)

Új szannyászík a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetében
Négy lelkes bhakta kapott szannyász-avatást még 2010 végén, így ez évre 84-re növekedett az ISKCON lemondott szerzeteseinek száma.

Devámrita dásza, Makhanlál dásza és Sziddhárta dásza Indiából származnak, új nevük Bhakti Rasámrita Szvámi, Bhakti Madhurja Govinda Szvámi és Szidhárta Szvámi, míg Nitái Csaitanja dásza Oroszországból érkezett, és a Nitái Csaitanja Goszvámí nevet kapta.

„Bhakti Raszámrita Szvámí egy elkülönült és tanult bhakta. Komoly elkötelezettje a prédikálásnak. Szidhárta Szvámí is egy komoly bhakta, aki szintén előretörő prédikáló munkát végez. Nitai Csaitanja Goszvámí pedig Oroszországban segíti a prédikálást. Bhakti Madhurja Govinda Szvámí Sríla Prabhupáda egy idős tanítványa, aki egész életét a prédikálásnak szentelte, és jelenleg Indiában szolgál.” – magyarázta Prahládananda Szvámí beavatásukkor.

„A jó sannyásik a társadalmunk számára jó példát mutatnak ahhoz, hogy hogyan szolgáljuk jól Csaitanja Maháprabhu szankírtana (éneklő-prédikáló) mozgalmát.”– mondta végezetül. (dandavats.com nyomán, Szulalítá dd)