Nukleáris fegyverek – pusztítás vagy önvédelem?

Hogyan kerülhettek bevetésre több évtizedes utóhatásokat adó tömegpusztító fegyverek?

Március 1., a Nukleáris fegyverek elleni harc világnapja
1954-ben az Amerikai Egyesült Államok haditengerészete éppen ezen a napon hajtotta végre az egyik legnagyobb hidrogénbomba kísérletét a Bikini-szigeten, a Csendes-óceánban. A japán Fukuru Maru halászhajó ebben az időben a tengeren tartózkodott, a hajó teljes legénysége sugárfertőzést kapott. Tíz évvel később, ezt a napot a nukleáris fegyverek elleni harc emléknapjává nyilvánították és ma már nemzetközi világnapként tartjuk számon.

Tömegpusztító fegyverek – kinek a kezében?
A nukleáris fegyverek gyűjtőnév a latin eredetű nucleus, mag szóból származik, és összefoglalóan azon pusztító fegyverekre vonatkozik, amelyek energiája atommag átalakulásból származik. Két csoportja a maghasadás és a magfúzió általi fegyver. Az előbbi az atombomba, utóbbi a hidrogénbomba működési elve.

A nukleáris fegyverek felfedezése olyan személyekhez köthető, akik pusztán a tudománynak és a fizikának éltek, akik ártó szándék nélkül hozták létre e nagyenergiájú fegyvereket. A fegyverek világra szabadítása már a hatalmi harcok műve.
A fizikusok a 20. század elején elsősorban az atomok közötti láncreakció lehetőségét kutatták, felfedezésük azonban több lett tudományos érdekességnél. Ezt ők maguk is sejtették, hiszen az 1934-ben bejelentett első szabadalmak nagyon homályosan utaltak a felfedezés valódi eredményére és erejére, a jelentések a nagyszabású energiafelszabadítás lehetőségéről számoltak be.
Külön megérintheti az olvasót, hogy a nukleáris fegyverek létrejöttét a magyar tudósok krémjének köszönhetjük. Kutatásaik által olyan személyek járultak hozzá, mint Szilárd Leó, Teller Ede vagy pl. az informatika atyja, Neumann János. Ők ekkor nem kisebb nevekkel dolgozhattak együtt, mint Albert Einstein vagy Enrico Fermi.

A tudósok a nukleáris fegyverek titkának feltárásával nagyon nagy veszélybe sodorták az emberiséget. Mentségükre szóljon azonban, hogy a felfedezés után, életük végéig maguk is harcoltak e fegyverek háborúkban való bevetése ellen. Kérték, hogy találmányukat csupán laboratóriumi körülmények között, kísérleti jelleggel használják. Kérésük azonban süket fülekre talált…
Szilárd Leó ezt így jellemezte:
„Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika, de soha nem gondoltam, hogy e két terület valaha is kapcsolatba kerülhet egymással. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam. (Ezért ismerhettem fel 1930-ban, hogy mi fog történni Németországban.) A fizikának köszönhetem, hogy érdekes az életem.” – emlékezett vissza.

Egy világméretű felfedezés helyes kezeléséhez megfelelő morál szükséges. Amikor a világ alapvető sorsát befolyásoló tudományos eredmények látnak napvilágot, akkor kívánatos, hogy azt pusztán olyan személyek ismerhessék meg, akik tiszta jellemmel és bölcsességgel rendelkeznek. A nukleáris fegyverek alkalmazása több millió ember életét nyomorította meg világszerte – ez a tudás, mint hatalom tehát nem jó kezekbe került. Az, hogy egyes politikusok felelőtlenül és másokat semmibe véve döntést mertek hozni egy emberek millióinak sorsát megpecsételő támadásról, a materializmus, az anyagba ragadt következménynélküliség égisze alatt történhetett meg, a hívő ember ugyanis tudatos arról, hogy ártó tette által elítéltetik. Minél súlyosabb egy bűn, annál nagyobb visszahatásokat szül.

Nukleáris fegyverek – a kor vívmánya?
A nukleáris fegyverekről már a több tízezer éves védikus írások is említést tesznek. A brahmásztrának nevezett fegyverek működési elve a fizika tudományának ma ismert határain túl érthető csak meg. E harceszközök alkalmazása nagyon nagy pszichikai erőt követelt, bárki számára nem volt lehetséges – szerencsére. Azonban ismert a mondás: a hibás megértés még a tudatlanságnál is rosszabb. Aki a fegyvert csak alkalmazni tudja, de hatásainak megszüntetése nem állt hatalmában, az alkalmatlan annak használatára.

“Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Tudd meg Tőlem, hogy Drona fia tette ezt! Bevetette a nukleáris energia (brahmásztra) mantráit, s nem tudja, hogyan vonja vissza a sugárzást. Kétségbeesésében cselekedett így, a közelgő haláltól rettegve.

Magyarázat: A brahmásztra hasonló az atomenergiával működtetett modern nukleáris fegyverekhez. Az atomenergia egészében véve a teljes éghetőség alapján működik, akárcsak a brahmásztra. Elviselhetetlen hőt fejleszt, az atomsugárzáshoz hasonlóan, a különbség azonban az, hogy az atombomba a nukleáris fegyverek durvább fajtája, míg a brahmásztra himnuszok zengésével működtetett finomabb típusú fegyver. Másféle tudomány ez, s az elmúlt korokban ezt a tudományt művelték Bhárata-varsa földjén. A himnuszok vibrálásának magasabb rendű tudománya is anyagi tudomány, azonban ez még ismeretlen terület a modern materialista tudósok számára. A magasabb rendű anyagi tudomány nem lelki, de közvetlen kapcsolata van a lelki módszerrel, amely még magasabb rendű. A himnusz vibrálója tudta, hogyan kell alkalmazni a fegyvert, s azt is, hogyan kell visszavonni — tökéletes tudomány volt. Drona fia azonban ezt a magasabb szintű tudományt alkalmazva nem tudta, hogyan kell megállítani a fegyvert. Közelgő halálától rettegve bevetette a fegyvert, s így tette nemcsak hibás volt, de a vallással ellenkező is. Egy bráhmana fiaként nem lett volna szabad ennyi hibát elkövetnie, s mivel kötelességét nem teljesítette, az Úr Maga büntette meg.” – Srímad-Bhágavatam, 1.7.27.

Az erőszakmentesség elve
A védikus szentírások az emberi élet legalapvetőbb irányadójaként mutatják be az ahimszá, vagyis az erőszakmentesség elvét. Az erőszakmentesség elve a legalapvetőbb emberi érték, az emberi morál alapköve. Ez a hívő ember életében a legparányibb szinteken is megtalálható, így pl. a vegetarianizmusban. A szentírások azt javasolják, hogy tartózkodjunk bárminemű ártalomtól más élőlényekkel kapcsolatba kerülve. Tartózkodjunk a hús, hal és tojás fogyasztásától, vagyis az állati élőlények elpusztításától. A tojás, mint egy élőlény gyermeke, az embrió védőburka, szintén nem fogyasztható. A növényeket is, bár a tudatlanság állapotában léteznek, pusztán létfenntartásunknak megfelelő mértékben és nagy tisztelettel fogyasszuk táplálékként. Ezt is minden alkalommal ajánljuk fel az Úrnak, vagyis annak, akitől minden élőlény származik.

Az erőszakmentességhez továbbá hozzátartozik egy helyes, megfontolt életmód és emberbarát értékrend is. Így például, szép, másokat nem bántó, helyes beszéd. Ezen életvitel része minden olyan dolog, amely csökkenti azt a nyomot, amelyet a világban hagyunk, kezdve a kártevőkkel szembeni helyes bánásmódtól, egészen addig, hogy egyszerű életvitelre törekszünk, és beérjük azzal a mennyiségű táplálékkal és tulajdonnal az élet minden területén, ami elégséges, vagyis tartózkodunk a felesleges felhalmozástól.
Az elv betartása nem jelenti azt, hogy támadás esetén nem védhetjük meg magunkat, az ahimszá pusztán az erőszak kikerülésére, és a békés rendezésre szólít fel.
Ezzel szemben mi az erőszakos életvitel? A szentírások világosan meghatározzák az agresszorokat, vagyis az erőszakos személyeket:

„ A védikus előírások szerint hatféle támadó van: (1) aki mérget ad, (2) aki gyújtogat, (3) aki halálos fegyverrel támad, (4) aki ellopja más vagyonát, (5) aki elfoglalja más földjét, (6) aki elrabolja más feleségét.” – Bhagavad-gítá, 1.36.

Erőszak – öngól?!
De hogyan kerülhettek bevetésre több évtizedes utóhatásokat adó tömegpusztító fegyverek? A kor politikusai természetesen saját meggyőződésüknek megfelelően, népük védelme érdekében alkalmazták őket. Hogy helyesen tették-e, arról még az utóhatások ismeretben is megoszlanak a vélemények. A helyes döntéshez ugyanis igen nagy bölcsesség szükséges, a helyzet részletes ismerete, átlátása. A védikus szentírások nagyon sokat foglalkoznak a világ vezetőinek, uralkodóinak helyes képzésével az ilyen helyzetek elkerülése érdekében. A ksatriják, vagyis harcosok és védelmezők rendje nagyon képzett réteg, tagjai tiszta tudással rendelkeznek. Ezek a személyek bátrak, hősiesek, harcban edzettek, ám a támadás és védekezés mellett a szentírások ismerői is. A vezetők nagyszabású döntéseiket akkor tudják helyesen meghozni, hogyha rendelkeznek az alapvető erkölcsi értékrenddel, a helyes világfelfogással. A világ vezetőinek lelki szinten történő képzése ezért elengedhetetlen. A megfelelő lelki tudás birtokában a világ vezetői megfontolt, és az emberek számára hosszútávon is jó döntéseket képesek majd hozni.

„A ksatrija kötelessége ezzel szemben az, hogy megvédelmezze az embereket, minden vagyonát elajándékozza, az államügyeket a Védák szigorú követésével intézze, s ne legyen gyáva a harcban, ha támad az ellenség. Így teheti kötelessége végrehajtásával elégedetté egy ksatrija az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.” – Srímad-Bhágavatam, 4.21.33.

A béke képlete
A világ vezetői korunkban gyakran olyan helyzetbe kerülnek, amikor nagyon nehéz helyes döntést hozni. A Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója, Sríla Prabhupáda igyekezett segítséget nyújtani a téma iránt nyitott vezetőknek. Nagyon híres pl. egy rendőrfőnökkel folytatott beszélgetése, amikor is Sríla Prabhupáda a konfliktusok alapjaként az egót, az én és enyém felfogását nevezte meg. Arra a kifacsart helyzetre utalt, amikor az emberek egy-egy terület, ország, állam birtokosának képzelik magukat, és ez által feljogosítva érzik magukat esetlegesen durva viselkedésre is.
Ő Isteni Kegyelme ezért azt javasolta, tegyük helyre a saját fejünkben ezt a félreértést. Tudás és helyes megértés által tegyük világossá, hogy mindennek, az egész teremtett világnak a tulajdonosa az Úr, így mindent az Ő akarata szerint és az Ő szolgálatában kell használnunk. Ez a béke képlete – jellemezte. Az Ő akaratáról és így döntéseink helyes voltáról a szentírások és hiteles lelki tanítómesterek tájékoztatnak – csupán meg kell hallgatnunk Őket.
Minden más viselkedés és tett eltér a dolgok eredeti, valódi céljától. Ami tévútra vezet, szenvedést szülhet. Hogyha nem követjük a szentírás elveit, az Úr nem tud megvédeni minket saját ostobaságunktól.

A nukleáris fegyverkezés ellen ma számos szervezet és neves, elkötelezett magánszemély küzd. A fegyverkezés ellen tüntetéseket, akciókat szerveznek, egyesek őrült, önpusztító koplalásba kezdenek, hogy életük árán is felhívják a figyelmet e végzetes jelenségekre. A tudomány kincseit, így pl. az atomenergiát azonban áramforrásként is használjuk, és bár veszélyekkel teli, de nagy haszon származik belőlük. Ahhoz, hogy e nyereség mindig megmaradjon, szem előtt kell tartanunk az erőszakmentesség elvét és az élőlények mindenek felett álló védelmét.

Fodor Kata