Kitüntetést kapott egyházunk vezető lelkésze

Augusztus 16-17-én Somogyvámos történetében először két napos falunapot tartottak, melyre a Leader Program keretében nyert támogatást a község. A pályázaton nyert összeg lehetővé tette, hogy színvonalas, gazdag programmal várják az érdeklődőket.

A Falunapok mottója „Közösségteremtés a helyi értékek bemutatásán és a kultúrák párbeszédén keresztül” volt.  Ennek jegyében a színpadon váltakozva magyar, roma és Krisna-tudatú hívők léptek fel. Nagy siker volt a Krisna-völgyi Sri Prahlad Általános Iskola művészeti osztályának tánc bemutatója és az utána következő bhajan, hangszeres zenélés is.

A futóverseny női számában előkelő 2. és 3. helyezést értünk el, főző csapatunk pedig az egyetlen vegetáriánusként szintén hősiesen helytállt.

Somogyvámosi Falunapok1

A kisközösségek fejlesztése vidéki térségekben munkacímet viselő konferencián találkozhattak és tapasztalatokat cserélhettek a környékbeli települések képviselői. Előadást hallhattunk a témában Valkai István agrármérnöktől, Bódisné Éva gyógynövény szakértőtől, Sölétormos Jenőtől, Somogyvámos fejlesztési alpolgármesterétől és Hosszú Zoltántól, az Öko-völgy Alapítvány elnökétől.

Somogyvámosi Falunapok2

Dékányné Károly Marianna  polgármester asszony kitüntetést adott át Őszentsége, Sivarama Svami Maharajanak, a Magyarországi Krisna-tudatú hívők vezető lelkészének a faluért végzett töretlen és áldásos munkájáért. Maharaja válaszában megköszönte a kitüntetést és azt, hogy itt élhetünk ebben a szép faluban, s otthonra találtunk  az itteni kedves emberek között a faluközösség teljes jogú tagjaiként.

 

Reméljük, a különböző kultúrák  e a példaértékű párbeszéde számos követőre  talál hazánkban.

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)