Út és Cél: Az Úr Szent Nevének ereje

Az életben nincs más kincsünk, mint az Úr Neve, amelyet énekelve, egyszerre végezzük a folyamatot és kerülünk kapcsolatba a végcéllal is. Korunk zagyva kuszaságában az ember munkájának végzése, családi életének rendezése is nagy erőfeszítést kíván. Mit mondhatnánk akkor a lelki élet gyakorlásáról, az elme lenyugtatásáról, a vallásos cselekedetekről? Ma, amikor az információáramlás felgyorsult, kevés pihenőhöz jut szervezetünk.Ma, amikor a feledékenység és hibák sokasága köszönt intelligenciánkra, amikor egészségi állapotunknak és a korszellemnek megfelelően, lerövidül életünk, igen nehéz precízen végezni az elmúlt korokban jól bevált vallásgyakorlási módokat. Az áldozatok végzéséhez sok koncentráció és alaposság szükséges, a meditációhoz és teljes elmélyüléshez, egy erre fogékony, türelmes és tiszta tudat, a rituális imádathoz pedig nagyfokú odaadás és tisztaság. Ezek a folyamatok egy nyugodtabb kor emberének valók.

A hiteles szentírások a mai korban élő személyek számára egy olyan vallásgyakorlási formát javasolnak, sőt, írnak elő, amely könnyen végezhető, kellemes, és igazán egyszerű. Jóval egyszerűbb, mint az elmúlt évezredek vallásos folyamatai. Ez az Út Szent Nevének éneklése, az úgynevezett szankírtana jagja, amely – úgy tekintik – nem különbözik Magától az Úrtól. Nevét ajkunkra emelni ezért éppen olyan, mintha Magát az Urat szólítanánk. Ha tesszük, tehát tisztelettel és odaadással tegyük.

Sríla Prabupáda, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapító tanítómestere, a tradíció szerint naponta 64 kör, vagyis 64X108 rövid mantrára, imára bíztatta azokat, akik a lelki fejlődésre vágynak. A mantrák közül azok ékkövét ajánlotta, a Hare Krisna Hare Krisna Krisna Krisna Hare Hare Hare Ráma Hare Ráma Ráma Ráma Hare Hare recitálását.

A Szent Név megjelenése

Amikor Prabhupáda eljött nyugatra, már majd##Q## 70 esztendős korában, azonban szembesülnie kellett azzal, hogy az emberek nyugtalanok, türelmetlenek és számtalan zavaros tevékenységük között alig marad idejük hasznos tennivalókra. Így először 32 körre majd végül, igen engedékenyen, 16 körre csökkentette a napi kötelező ima idejét, ami mintegy 2 órát követel naponta a hívőktől. A Szent Név Napján azonban, egy évben egyszer, célszerű ezt a minimum értéket túlteljesíteni, az eredeti imaidőt tartani, hiszen annak ereje ilyenkor sokszoros erővel bír.

A Szent Név Fesztiválján, október 23-án és 24-én, a reggeli imaláncon történő fohász után, a hívek tovább folytatják lelki gyakorlatukat, különböző módokon imádkozva, az Úr nevének éneklése ugyanis történhet elmében, egészen némán, akár folyamatosan mondva, halkan, a beszéd erejével kimondva, és közösen, hangosan, énekelve és táncolva is. A zenészek tradicionális indiai dallamokkal kísérik az előénekeseket, akik irányt adnak az éterben a Név útjának. A napszaknak megfelelően választanak hangszereket és dallamvilágot, és általában, a legismertebb108 dallamsorból válogatnak a közösen éneklő tömeg számára.

Az úr Szent Nevének éneklését, 15. századi megjelenési formájának, Csaitanja Maháprabhunak köszönhetjük, aki elhozta a korszak számára legajánlottabb vallásos folyamatot. Az Úr Csaitanja Bengálban jelent meg, aki az Úr Nevét, szó szerint kiáramoltatta az utcákra. Nyilvános énekléseket tartott, ahol bárki bekapcsolódhatott helyzetétől, születésétől, életkörülményeitől függetlenül. A Róla szóló történetek szerint jelleme olyan csodálatos volt, hogy az erdőkben haladva, követték még az állatok is, megérezve transzcendentális jellemét. Az Úr Csaitanja példát állított az emberek nemzedékei elé, és bár korában India térségében sok helyütt iszlám uralom volt, ő félelem nélkül végezte a folyamatot, és erre bíztatta a híveket is.

Azok, akik bölcs belátásra tettek szert, megértik, hogy a múlandó és sokszor nehézségekkel, kihívásokkal teli életben nincs más kincsünk, mint az Úr Neve, amelyet énekelve, imára emelve, egyszerre végezzük a folyamatot és kerülünk kapcsolatba a végcéllal is. Az Úr és Neve az a cél, amelyet egyetlen szempillantás alatt elérhetünk alázatosan megközelítve Őt.

Cimkék: