Vágyaink ára

Gondolatok a környezetvédelemről a Védák fényében

Ma már senki számára nem kérdéses, hogy valami gond van a világgal, mert nem megy minden úgy, ahogy elvárnánk. Sőt. Egyre több dolog áll a feje tetejére, vagy okoz már mindennapjainkban is érzékelhető problémát. Környezeti válságról beszélünk, de elgondolkodtató, hogy honnan ered e válság: a 20–21. század mértéktelen pazarlásától, az ipari forradalom kezdetétől, a középkori hódításoktól, netán az ókori társadalmak hedonizmusától, vagy még régebbről?

Út a vágytól az erőszakig

A mai társadalomban minden az élvezetre sarkall, s az ár a legtöbb hirdetésen nincs feltüntetve. Meg kell értenünk, hogy honnan ered a vágy, mire képes, és hová vezet ha lelki, s hová, ha anyagi természetű. Sríla Rúpa Goszvámí a 16. században írt Upadesámrita című művében pontról pontra kifejti, hogyan alakul ki a helytelen (az isteni törvényeknek ellentmondó) mentalitás, hogyan pusztítja el a józan ítélőképességet és minden lelki emlékünket, s hogyan lehet mindezt megelőzni vagy orvosolni.

A szükségtelen dolgok felhalmozása a gyökere számtalan kedvezőtlen cselekedetnek. Az anyagi vágy természete az, hogy olyan, mint a tűz: minél több fát rakunk rá, annál jobban ég. Abban a hiszemben, hogy megszabadulhatunk az elménkre nehezedő nyomástól, amit a vágyak okoznak, megpróbáljuk kielégíteni őket, de az eredmény csupán az, hogy a vágyaink tovább nőnek. Szinte a végtelenségig. Egy idő után már nincs más gondolatunk, csak hogy megszerezzük az anyagi eredményt. Csak erről beszélünk, csak ezért vagyunk hajlandóak tenni.

Úgy gondoljuk, mindent, ami útjában áll e tevékenységnek, el kell hárítani. A vallás azt mondja, minden Istené, s csak őt szolgáljuk. Ez egy komoly akadály az érzékkielégítésre való törekvésben, így lassan megváltoztatjuk a vallást. A lelkiismeret megnyugtatása végett fenntartjuk a szokásokat, de csupán egy rejtett materializmust dédelgetünk. Aztán eljön az a pont, amikor terhes lesz minden szabály, s ekkor szakítunk a vallással – egyben erkölcsi tartásunkkal – is. A mohóság gyümölcse a kielégületlen vágy, amelyből düh fakad, valamint a más élőlények és a természet ellen elkövetett erőszak. Ennek nyomán az ember az anyagi lét mocsarába süllyed (Bhagavad-gítá 2.59, 2.62–64).

Virágos rét

A példákat az élet produkálja

Az ember tökéletesen fenn tudja tartani magát tejen, gabonán, zöldség- és gyümölcsféléken, de a nyelv fékezhetetlen vágya miatt húst is fogyaszt. A húsipar az egyik legnagyobb vízszennyező, s jelentősen hozzájárul az esőerdők irtásához is, hogy így nyerjenek teret az állattartásnak. A húsfogyasztás és az állatmészárlás iparszerű folytatása – túl az egészségkárosító hatáson – növeli a társadalom agresszivitását, s az egyre rosszabb karma miatt a háborúk kialakulásának veszélyét is.

• 1950 óta a termőtalaj 20%-a semmisült meg. Ennek fő okaiként a gigantikus mezőgazdasági monokultúrákat, a műtrágya-felhasználást és a vegyszeres növényvédelmet említhetjük.
• Olyan területeken, ahol egyébként minden szükséglet könnyen biztosítható volt (pl. egyes trópusi szigeteken), az ipar vagy a turizmus visszafordíthatatlan károkat okozott.
• Az atomerőművekben keletkező veszélyes hulladék évezredekig megőrzi radioaktivitását, és biztonságos elhelyezéséről máig – az első atomerőmű beüzemelése után fél évszázaddal – sem tudtunk gondoskodni.
• A levegőszennyezés határtalan: tevékenységünk “sikerét” jelzi többek között az is, hogy az athéni Akropolisz az utolsó huszonöt év alatt annyit károsodott, mint előtte 2500 év alatt.
• Az ózonrétegről húsz évvel ezelőtt még nem is tudott a közvélemény, ma már az iskolában tanuljuk, milyen fontos a megléte.
• Már most jelentősen túlléptük az eltartóképesség szerinti kvótát, s mi lenne még, ha mindenki olyan kényelmi szintet és anyagi javakat “élvezne”, amilyenek ma a fejlett országokban elérhetők.
• A hulladéktermelésben tett törekvéseink a leglátványosabbak. Az egy főre jutó hulladék mennyisége tízévenként megkétszereződik. Banális mondás, de az élet gyakran tényleg szörnyűbb, mint a képzelet.

Az élet motoros nyalóka nélkül

A környezetszennyezés elsősorban nem technikai probléma. Fő oka a mohóság, amely a fölösleges anyagi törekvésből és felhalmozásból fakad. Leküzdésére az első lépés, hogy elfogadjuk, hogy Isten mindenható, és ő az igazi tulajdonosa mindennek.

“A világegyetemen belül az Úr irányít minden élőt és élettelent, s minden az Övé. Az embernek ezért csupán azt szabad elfogadnia, amire szüksége van, s ami őt illeti meg. Minden mástól tartózkodnia kell, jól tudván, hogy az kihez tartozik.” (Srí Ísopanisad 1.)

A környezetszennyezés csökkentése nem lehetséges az emberi szellem szennyezettségének csökkentése nélkül. Bármily furcsa is, az élet minősége a fogyasztás csökkentésével növekszik. Ki kell fejleszteni egy mélyebb értelmű önkorlátozást és egy spirituális gyakorlatot.

Sríla Prabhupáda arra biztatta a világot, hogy éljen szerényebben, és szánjon több időt a lelki életre. Olyan farmközösségeket hozott létre, amelyek az egyszerű falusi élet elvei szerint, a földművelésen és a tehénvédelmen alapuló önellátásra rendezkednek be. Az alapvető szükségletek megtermelése mellett mindig marad idő a lelki gyakorlatokra, s ez valódi boldogságot ad.

Krisna-völgy példa minderre. A farmközösségek mint alternatív csoportok a társadalomban mélyebb kapcsolatot ápolnak a természettel, egymással és Istennel. Az alázatos, önzetlen, szolgáló hangulat együttműködő közösséget eredményez, amelyben az összetartó erő a Krisna iránti szeretet és odaadás. A lelki közösség nem szentimentális utópiákat jelent, amikor minden zökkenőmentes, rózsaszín és túlcsordul a negédes áhítattól. Nem: a problémák hétköznapiak, de a megoldás transzcendentális, tudatos, gyakorlatias, mégis szeretettel teli.

Boldogság

Talán már sejthető a fenti gondolatokból, hogy a Védák szerint az emberi élet célja nem a vásárlás. A materialista szemlélet megalapozta a világ kifosztását, elterjedése a mai állapotot idézte elő. Egy hívő ember, aki Isten teremtését látja az anyagi világban, nem akarja rombolni az ő alkotását. Minden élőlényben látja az isteni eredetet, így tisztelettel viseltetik irántuk.

A tudományos, azaz ateista világkép lehetővé tette az érzéki élvezet mind magasabb szintű megvalósítását, de eközben elvette az ember civilizált létéhez hozzátartozó erkölcsiséget. Az anyagi kényelem reményével kecsegtetve mohó vágyakra ösztönzi az embereket, akik az eredménytelenség miatti frusztrációjukban nem találnak békességet, béke nélkül pedig nem létezik boldogság.

“Aki nem áll kapcsolatban a Legfelsőbbel, annak értelme nem transzcendentális, elméje nem szilárd, s enélkül lehetetlen a béke is. És hogyan volna boldogság béke nélkül?” (Bhagavad-gítá 2.66)

A fentiek alapján a következőket javasoljuk megoldásként minden ember számára:

1. Új étrend
2. Lelki alapú, Isten-tudatos világkép
3. A lelki elégedettség forrásainak keresése
4. A közösségi élet új formája

Az anyagi világba vezető első lépést akkor tettük meg, amikor elfelejtettük Krisnát. A lelki világba visszavezető út első lépése az, hogy megpróbálunk mindig emlékezni Rá, azáltal, hogy énekeljük szent neveit.

Írta: Pártha dász

Cimkék: