A magyar Sivaráma Swámit választották meg az európai hinduk képviselőjének

Fodor Hírek, Hivatalos állásfoglalások, Kiemelt, Vallásközi - Hírek

Az Európai Vallási Vezetők Tanácsa (European Council of Religious Leaders, „ECRL”) 2002-ben alakult meg Oslóban, mely a nemzetközi Vallások a Békéért (Religions for Peace, „RFP”) elnevezésű szervezet öt vallásközi Tanácsának európai ága.

Hazánk számára külön elismerés, hogy a tanács legutóbbi, májusi ülésén az európai hinduk képviseletében Sivaráma Swámit, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezető lelkészét taggá választotta. Sivaráma Swámi magyar származású Krisna-hívő lelkész 4 évtizede folytatja szolgálatait a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetében (ISKCON) lelkészi, prédikációs és lelki gondozói tevékenysége mellett elsősorban írói tevékenységéről ismeretes.

Az ECRL küldetése több ponton egybevág a Krisna-tudatos tanításokkal, célja, hogy megalapozza a vallások közötti szolidaritást és békét, növelje a különféle felekezetű emberek közötti elfogadást – hiszen Európa vallási és kulturális értelemben is rendkívül sokszínű és gazdag kontinens. Az „ECRL” azért is különleges, mert az egyetlen olyan tanács, amely Európa minden vallását képviseli, 45 vallási vezetővel. Egyesíti a zsidó, a keresztény, az iszlám vallások, a buddhizmus, a hinduizmus, a szikh vallás és a zoroasztrizmus vezető képviselőit. A vallások közötti együttműködést ugyanakkor országok között is kiterjeszti, keretet biztosít pl. az olyan gyakorlati tevékenységekhez, mint a boszniai ételosztó akció a katasztrófa sújtotta térségben.

Sivaráma Swámi örömét fejezte ki, hogy a jövőben a tanács tevékenységét tudja szolgálni. Véleménye szerint a Krisna-tudat filozófiája különleges szerephez jut: segíteni tudja az embereket abban, hogy megtalálják helyüket az európai társadalomban nem csak mint egy ember, hanem mint örökkévaló lélek, vagyis képes helyreállítani a lelki értékek helyét a társadalomban szemben a materializmus és a fogyasztói társadalom „elanyagiasodásával”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy bár az egyházak aktívan nem vesznek részt a napi politikában, de tanácsaikkal örökérvényű, nemzeteken, korokon átívelő értékeket, bölcsességeket képviselve a vallási vezetők hatékonyan tudják segíteni a társadalom mindenkori vezetőit.

Martin Gurvich az Európai Hindu Fórum főtitkára történelmi jelentőségűnek nevezte, hogy a szervezetben a hinduizmus vallását a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (ISKCON) képviseli. Véleménye szerint a tanácsban való munka nyilvánvalóvá teszi, hogy Európa plurális és vezetői a hinduizmust mára az európai kultúra szerves részének tekintik.

Az Európai Vallási Vezetők Tanácsa munkásságáról az MTV Sokszínű vallás című műsorában:

http://www.mediaklikk.hu/musor/a-sokszinu-vallas/