A United Religions Initiative európai találkozója (2007. 06. 15-17.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

A San Francisco-ban alapított, vallásközi párbeszéddel foglalkozó szervezet Antwerpen városában tartott regionális konferenciát 2007. május 15-től. A két évvel ezelőtti találkozón már részt vettem Brüsszelben, így most is szívesen mentem el. Több mint 50 – en vettünk részt a 3 napos eseményen. Az első nap Antwerpen város önkormányzatának dísztermében találkoztunk. A város polgármestere és a URI európai vezetője mondtak beszédeket. Természetesen mindketten a vallások és felekezetek közötti dialógus fontosságát hangsúlyozták. Ezt este egy vallásközi gálaműsor követette a város polgárainak részvételével.

A közösen eltöltött három nap során előadások, plenáris ülések és csoportmunkák váltották egymást. A második nap kulturális estjén többek között elénekeltük a Hare Krsna mantrát is, amiben többen lelkesen részvettek. Minden nap 3 közös imát végeztünk, mindig más vallás képviselőjének vezetésével. A harmadik nap reggel belga hittársammal együtt ránk is sor került. A csoport tagjaival a szünetekben jól elbeszélgettünk, így mélyítve a személyes kapcsolatainkat. Mindannyian azt éreztük, hogy lelkiekben is épültünk együttlétünk alatt. A szervezet világtalálkozója jövő év őszén Sri Mayapura Dham-ban lesz, ami szervezetünk (ISKCON) fő központja is egyben Indiában.