A vakok és az elefánt

vakok_es_az_elefantEgyszer egy csapat vak embernek kedve szottyant találkozni egy elefánttal.

Annyi szóbeszédet hallottak már az elefántokról, hogy szöget ütött a fejükben, milyen is lehet ez az állat. Összedugták hát a fejüket, hogy kisüssék, miként valósíthatnák meg a tervüket.

  •  Menjünk el a királyi udvarba és beszéljünk az elefántok felügyelőjével! Biztosan megengedi, hogy megérintsünk egy elefántot. – szónokolt a rangidős vak, mire a többiek helyeslően bólogattak.
  • Hát cask ez a baj?! Ezen könnyen segíthetünk. – hümmögött csodálkozva az állatgondozó, majd nagy lánccsörgés közepette elővezette a legmegtermettebb királyi elefántot.

Az állat léptei úgy dübögtek, hogy a vakok attól tartottak, földrengés kellős közepébe csöppentek. Ijedten hátráltak néhány lépést, s úgy remegtek félelmükben, mint a nyárfalevél. Az elefánt ekkor önfeledten trombitált egyet, mire a vakok ereiben meghűlt a vér. Olyan óvatosan nyújtották ki felé a kezüket, mintha csak hímestojáshoz nyúlnának.

Az egyik vak ember az elefánt ormányát, egy másik a fülét, harmadik az oldalát, a negyedik a lábát, az ötödik pedig az agyarát fogta meg.

A vak, aki az elefánt ormányát markolta, így vélekedett:

  • Kígyó alakú ez az állat!
  • Legyezőhöz hasonlít! – állapította meg, aki a fülét érintette.

Aki az oldalát tapintotta, meglepetten kiáltott fel:

  • Úgy érzem, mintha egy falat tapintanék.

Aki a lábainál állt, eképpen csodálkozott:

  • Előttem hatalmas oszlopok tornyosulnak.
  • Olyan, mintha egy hegyes kard fúródna a tenyerembe! – jajdult fel az ötödik vak, amelyik az elefánt agyaránál állt.

Ámde mindegyikük körömszakadtáig ragaszkodott a saját igazához és csak a maga nótáját fújta. Végül ezen úgy hajba kaptak, mintha egymás ősi ellenségei volnának.

Hogy milyen is az elefánt? Ebben egy mákszemnyivel sem lettek okosabbak. Bizony sokszor válik egyik a másik ellenségévé tökéletlen tudása és makacssága miatt.

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)