A Vallásközi Párbeszéd Társasága februári találkozója

Admin Vallásközi - Egyházközi találkozók

A február első hétvégéjén megrendezésre került “Vallás a mindennapokban” c. vallásismereti képzés értékelése volt a fő témálya a Vallásközi Párbeszéd Társasága tagjainak. A képzésen jelenlévő negyven főnyi fiatal írásban visszajelzést is adott a szervezők számára, amit azok most közösen értékeltek ki. Összességében nagyon elégedettek voltak a résztvevők a szervezés színvonalával és tematikájával – olyannyira, hogy szinte mindannyian kérték, hogy legyen újra ilyen alkalom szervezve. Fontos és érdekes tapasztalata volt a több, mint két napos programnak, hogy a vallások követői úgy érezték, a vallásközi párbeszéd során erősödött hitük a saját vallási hagyományuk követésében. Jó megerősítése ez a tény a vallásközi párbeszéd építő jellegének.
A szervezők mostani találkozójukon megbeszélték, hogy mik voltak a pozitív szervezési tapasztalataik – és azt is, milyen újabb ötleteket lehetne legközelebb kamatoztatni. Mindannyian amellett foglaltak állást, hogy újabb képzést is szervezzenek közösen.
Dr. Nagypál Szabolcs, római katolikus teológus és Govardhana das, Krisna-hívő lelkész meghívást kaptak az RTL Klub Reggeli c. műsorába, hogy adjanak riportot erről a képzésről.