Az egészség forrása, a helyes táplálkozás a Bhagavad-gītāban

Fodor Életmód, Filozófia, Receptek

“Még az étel is háromféle lehet, amit az egyes emberek kedvelnek, az anyagi természet három kötőerejének megfelelően. Így igaz ez áldozatok, a vezeklés és az adományozásra esetében is. Halld most, amit a közöttük lévő különbségről elmondok!”

“A jóság minőségében élők olyan ételeket kedvelnek, amelyek meghosszabbítják az életet, megtisztítják az ember létét, erőt, egészséget, boldogságot és elégedettséget adnak. Az ilyen ételek lédúsak, zsírosak, táplálóak, és örömmel töltik el a szívet.”

“A túlságosan keserű, túl savanyú, sós, erős, csípős, száraz és égető ételt a szenvedély kötőerejében élők kedvelik. Az ilyen ételek boldogtalanságot, szenvedést és betegséget okoznak.”

“A sötétség kötőerejében lévők az olyan ételeket szeretik, amit a fogyasztás előtt több mint három órával főztek, amī ízetlen, romlott és rothadó, valamint maradékokból és tisztátalan alapanyagokból készült.”

(Bhagavad-gītā 17. 7-8-9-10.)

MAGYARÁZAT: Az étel feladata az élet meghosszabbítása, az elme tisztítása és a fizikai erő növelése. Ez az étel egyetlen szerepe. A kiváló szaktekintélyek a múltban kiválasztották azokat az ételeket, amelyek a legjobban elősegítik az egészség megőrzését és a hosszú életet. Īḍe sorolhatók a tejtermékek, a cukor, a rizs, a gabona, a gyümölcsök és a zöldségfélék. A jóság kötőerejében élők nagyon kedvelik az ilyen táplálékot. Egyes ételek, például a sült kukorica és a melasz önmagukban nem ízletesek, mégis finomak lehetnek, ha tejjel vagy más étellel együtt fogyasztjuk őket. Ekkor a jóság minőségébe tartoznak. Ezek az élelmiszerek tiszta természetűek; egészen mások, mint az olyan szennyezett dolgok, mint a hús és az alkohol. A nyolcadik versben említett zsíros ételnek semmi köze sincs az állatok mészárlásából származó zsiradékhoz. Az állati zsiradékot megkaphatjuk a legcsodálatosabb étel, a tej formájában is. A tej, a vaj, a sajt és a többi tejtermék úgy ad állati zsírt, hogy nem szükséges hozzá ártatlan teremtményeket elpusztítani. Csakis a barbár mentalitás vezethet efféle mészárláshoz. A szükséges állati zsiradék beszerzésének civilizált formája a tej fogyasztása. Az állatok mészárlása a emberi szint alatt álló fajokra jellemző. A felesborsó, a dāl, a barnaliszt és a hasonló élelmiszerek a szükséges fehérjemennyiségről is gondoskodnak.

Főzőtanfolyam

A szenvedély kötőerejében lévő keserű, túl sós, túlságosan fűszeres vagy túl sok erős paprikát tartalmazó ételek a gyomorban lévő nyálkát csökkentve fájdalmat okoznak, s betegségekhez vezetnek. A tudatlanság vagy sötétség kötőerejébe tartozó ételekre főként az jellemző, hogy nem frissek. Minden olyan étel, amit az elfogyasztás előtt három óránál régebben főztek (kivéve a prasādamot, vagyis az Úrnak felajánlott ételt) a sötétség kötőerejéhez tartozik. Az ilyen étel rothadó, ezért rossz szagot is áraszt, ami a tudatlanságban lévőket gyakran vonzza, ám a jóságban élő emberekben undort kelt.

Csak olyan étel maradékait szabad fogyasztani, amit előzőleg felajánlottak a Legfelsőbb Úrnak, vagy amit szent életű emberek — legfőképpen a lelki tanítómester — hagytak meg. Mások ételmaradéka a sötétség minőségében van, és fertőzést vagy betegséget okoz. A sötétség kötőerejéhez tartozók nagyon kedvelik az efféle ételeket, ám a jóság minőségében élő emberek nem szeretik, sőt még csak meg sem érintik azokat. A legjobb eledel az Istenség Legfelsőbb Személyiségének felajánlott étel maradéka. A Legfelsőbb Úr azt mondja a Bhagavad-gītāban, hogy elfogadja az odaadással felajánlott, zöldségekből, lisztből és tejből készült ételeket. Patram puṣpam phalam toyam. Természetesen az odaadás és a szeretet az, amit az Istenség Legfelsőbb Személyisége leginkább elfogad. Ám a prasādamot az előírt módon kell elkészíteni. Az írások parancsai szerint elkészített és az Istenség Legfelsőbb Személyiségének felajánlott étel tehát még akkor is fogyasztható, ha az elkészítése óta már sok idő eltelt, mert az ilyen étel transzcendentális. Ha az ételt tisztává, mindenki számára ehetővé és ízletessé szeretnénk tenni, akkor fel kell ajánlanunk az Istenség Legfelsőbb Személyiségének.

Egészséges ételeket készítenél? Főzőtanfolyamok itt >>

Az ájurvédikus egészségről Egészségfesztiválunkon is hallhatsz >>