Erősebb-e Isten a drogoknál? (2005. okt. 10.)

Admin Vallásközi - Konferenciák

Vallásközi konferencia a kérdés spirituális megközelítéséről

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége “Erősebb-e Isten a drogoknál?” címmel vallásközi konferenciát rendezett öt világvallás képviselőinek részvételével.

A felmérések szerint a megkérdezett fiatalok többsége az elmúlt évek során a drogfogyasztást jelölte meg a legfontosabb társadalmi problémának. Ez adta az ötletet, hogy egyházunk idei vallásközi konferenciáját e társadalmi jelenség megvitatására szenteljük. A rendezvényre október 10-én került sor Budapest belvárosában, a Bliber Rendezvényházban, hatvan fős hallgatóság előtt. Előadóink voltak:

• Laczkó Mihály – katolikus pap
• Polnauer Sándor – főrabbi
• Porosz Tibor – a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
• Sulok Zoltán – a Magyarországi Muszlimok Egyházának elnöke
• Sivarama Szvámi – Krisna-hívő lelki tanítómester
• Végh László – református tanár, író

A kerekasztal-beszélgetés előtt Dr. Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója tartott húsz perces, szakmailag és emberileg is izgalmas kérdéseket boncolgató vitaindító előadást. Ezt követően a rendezvény moderátora, Tóth Soma László, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanszékvezető docense tette fel kérdéseit az előadóknak. Először a saját hitükre szabott kérdésekre válaszoltak az egyes vallások képviselői, majd ezt követte az est fő kérdése:

VAJON MI LEHET A DROGPROBLÉMA ALAPVETŐ OKA, ÉS MI LEHET RÁ A MEGOLDÁS?

Előadóink részletes, gyakorlatias válaszokat adtak a kérdésre a saját hagyományuk nézőpontjából. A közönség soraiban az érdeklődő laikus hallgatókon kívül a téma szakértői is helyet foglaltak, többek között díszvendégünk, Kály-Kullai Károly, a Sziget Droginformációs Alapítvány elnöke. Miután előadóink egymás megnyilatkozásaira reflektáltak, a közönség tagjai is lehetőséget kaptak a kérdezésre. A konferencia végén Tóth Soma László a következőképpen foglalta össze az elhangzottakat:
“Előadóink többsége egyetértett abban, hogy a probléma alapvető oka, hogy elfordultunk Istentől. A megoldás pedig az, hogy olyan jó emberek társaságát keressük, akik magasabb rendű értékekhez igazítják az életünket, valami olyanhoz, ami nem mulandó, mert Istentől származik. Hitünk szerint a vallás őszinte megélése magasabb rendű örömöt biztosít, és elégedetté teszi követőjét, aki így soha nem kényszerül arra, hogy a mámorítószerek felé forduljon. Hogy aztán ki melyik vallásban találja meg a saját lelki békéjét, annak megválasztása mindenkinek a szíve joga.”
Konferenciánk végén, az előtérben az előadóinkat és a vendégeket vegetáriánus svédasztal várta, amely mellett még hosszasan folytatódott a téma megvitatása. A Magyar Televízió vallási stúdiója a konferencia előadóival külön adást készített a “Sokszínű vallás” című rendszeres műsora számára.