Krisna, a vajtolvaj

A köpülőrúd suhogva járt a joghurttal teli edényben.

– Egyre sűrűbb – jegyezte meg Jasódá mama. – Hamarosan vaj lesz belőle.

Jasódá mama keményen dolgozott. Szépséges homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, fekete, selymes hajából bársonyos fehér virágok hullottak le, édes illatukkal töltve meg a levegőt. Finom arany karkötői egymásnak ütődve csilingeltek, fülbevalói csillogtak, ahogy előre-hátra lengtek.

Sáfrányszínű szárija selymes, suhogó hangot adva csillogott, ahogy húzta a köpülőkötelet. Karjai elfáradtak már, de ha szeretett gyermekére gondolt, frissnek érezte magát.

– Ez a vaj Krisnáé lesz – tűnődött magában. Az én kicsi Krisnám olyan csintalan! De olyan csodálatos! Annyira csodálatos!

Munka közben boldogan gondolt játékos fia kedvteléseire. Jasódá mama ritkán köpült vajat. Ezt a munkát rendszerint a szolgálók végezték, de azon a napon más házi teendőkkel voltak elfoglalva. Mindemellett ez a tej különleges volt. Több ezer tehén élt Gokulában, de ez a tej Jasódá anya válogatott teheneitől származott, akik olyan zamatos füvet legeltek, melytől tejük olyan lett, mint a nektár.

– Ennek a vajnak olyan finomnak kell lennie, hogy az én Krisnám teljesen jóllakjon vele – gondolta. – Nem fog a szomszédban kószálni, hogy vajat és joghurtot lopjon másoktól!

Jasodát kissé aggasztotta az a gondolat, hogy szeretett gyermeke elégedetlen az otthoni vajjal, és valahol máshol kutatott az ízletes étel után.

– Igen, most elkészítem Neki Gokula legfinomabb vaját! – mondta, és megkönnyebbülten sóhajtva elmosolyodott. Aztán nagyot húzott a köpülőkötélen, s behunyt szemmel csodálatos fiának kedvteléseire emlékezett. Gyermeke iránt érzett szerető ragaszkodással telve mély, bársonyos hangon énekelni kezdett. Dicsőítő dalai betöltötték az egész szobát, sőt, az egész univerzumot! Még a madarakat is elbűvölte hangja. Kórusban énekelve csicseregtek és csiripeltek édes refrénjeire. Jasódá álmodozva dolgozott és énekelt, s Krisna iránti szeretetében keble megtelt tejjel.

Hirtelen egy rántást érzett szoknyáján. Kinyitotta a szemét, hogy gyermekére, Krisnára pillantson, Aki gyönyörű lótuszszemeit apró ökleivel dörzsölgetve álmos szemekkel ácsorgott előtte. Krisna mindkét kezével elkapta a köpülőrudat, hogy megállítsa anyját a munkában. Szundikálásából felébredve azt akarta, hogy anyja megszoptassa.

Jasódá mama elmosolyodott és karjaiba vette. Egy puha díványpárnára ült, hogy megnyugtassa és megszoptassa drága gyermekét. Krisna mohón szopni kezdett. Jasódá hátrafésülte kisfia bársonyos, fekete hajfürtjeit, majd megcsókolta gyönyörű homlokát és arcát. Gömbölyű arca pirosas volt, mint a bimba gyümölcs és széles homloka olyan ragyogóan sugárzott, mint a hold.

„Milyen gyönyörű a kisfiam!” – gondolta Jasoda mama. „És annyira csodálatos is! Igazán meghökkentő, hogy milyen csodás dolgokat vitt véghez az én Krisna fiam.”

Ahogy felidézte, hogyan győzte le Putaná és Trinávarta démont, még szorosabban ölelte magához, mintha meg akarná védeni a későbbi veszélyektől.

Jasoda mama távoli tehénbőgésre lett figyelmes. Arra gondolt, hogy mennyire szereti Krisna a teheneket, és főleg mennyire szeret a kis borjakkal játszani. Halkan kuncogott, amikor eszébe jutott, hogyan ragadta megy egyszer egy borjú farkát, aki aztán végighúzta az udvaron. Milyen mulatságos! A pávák távoli kiáltásai Krisna kedvenc tollára emlékeztették. Mennyire szeret ragyogó pávatollat viselni csillogó fekete hajában! Megannyi elragadó emléket idézett fel, amint gyermeke holdhoz hasonló arcát nézte.

„S-s-s-s-s-s-s…” hallatszott a konyhából. A zaj megszakította Jasoda álmodozását. Hirtelen felugrott és szaladt, hogy levegye a forró tejesedényt, a kis Krisnát pedig egyedül hagyta a párnán. A gyermek felült és mérges lett, amiért ilyen váratlanul kellett abbahagynia az evést.

– Hogy merészelsz így itt hagyni engem? – duzzogott. – Még nem fejeztem be az evést! – ahogy ezt gondolta, sötét lótuszszeme elvörösödött a haragtól. Arca rózsaszínűre változott, és ajkát lebiggyesztette. Nagy, mérges könnyek szöktek a szemébe. Ahogy négykézláb mászott apró lábain, meglátott egy követ a közelben. Gyöngyszerű fehér fogaival vöröses ajkába harapott, majd a követ megragadta s hozzávágta a köpülőedényhez! Az recsegve-ropogva szétrepedt. Joghurt fröccsent mindenfelé!

Krisna felszedte a friss vajat és joghurtot két pici öklébe, s megízlelte a finom falatokat. Óvatosan tekintgetett jobbra-balra. Jobbnak látta, ha gyorsan elszalad és elbújik, hisz tudta, milyen csintalanságot művel. Hamarosan talált egy kamrát, ahol vajjal és joghurttal teli cserépedények függtek. A közelben észrevett egy felfordított mozsarat, ami különös illattal töltötte be a szobát. Krisna felmászott egy nagy famozsárra, és lábujjhegyre állva megbillentette a cserépedényeket. A joghurt és a vaj nagyot loccsanva ért földet.

krishnax

– Nyam-nyam, finom vaj! – kiáltott fel a gyermek Krisna, s örömében tapsolni kezdett. A mozsáron ült, miközben a száját teletömködte a finomságokkal.

Ahogy evett, az étel összemaszatolta arcát és egész testét, s bőre olyan fényes lett, mint egy kékes márványszobor. Krisna szépsége még a legszebb művészi alkotást is felülmúlta.

„Mi ez a zaj?” Krisna az ablakhoz szaladt, és kinézett. Látta, hogy számtalan majom gyűlt össze abban a reményben, hogy kap valami finom ennivalót. Krisna kuncogott, és vidáman csapta össze apró tenyerét. Visszaszaladt a mozsárhoz, és marékszámra dobálta belőle a vajat és a joghurtot a majmoknak. A majmok mohón ettek és vidáman táncoltak.

„Kár, kár, kár!” Csatlakoztak a varjak is a társasághoz.

– Hi-hi-hi – kuncogott Krisna. – Micsoda mulatság! A majmok a joghurttól foltosan ugrándoztak, s a vaj hozzátapadt a bajuszukhoz.

Közben Jasoda mama már levette a tejet, s visszatért munkájához. Észrevette az összetört köpülőedényt, de Krisnának hűlt helyét találta.

– Óh, micsoda rendetlenség! – hüledezett. Minden csupa vaj és joghurt volt. Itt-ott apró, fényes lábnyomok csillogtak a hideg márványpadlón. Jasódá mama elmosolyodott. Rögtön tudta, hogy ez csak a fia műve lehetett.

– Milyen okos az én Krisna fiam! Rossz fát tett a tűzre, és a büntetéstől félve elszaladt, hogy elrejtőzzön. De azért is megtalálom! Követni fogom a vajas lábnyomokat.

Egy pálcát vett a kezébe, majd elindult, hogy előkerítse Krisnát. A fénylő, csúszós lábnyomok a kamrába vezettek. Ahogy Jasódá mama lábujjhegyen belépett, megpillantotta kisfiát és a jóízűen falatozó majomsereget. Krisna a nagy famozsár tetejére telepedett, onnan hajigálta szét a vajat, s közben aggódva pillantott körül. Sötét lótusz szemei ide-oda jártak félelmében, nehogy anyja megtalálja.

„Kár! Kár! Kár!” A megrémült varjak csapata kirepült az ablakon. Észrevették Jasoda mamát! Krisna gyorsan leugrott a mozsárról és fejvesztetten menekült. Jasódá pálcával a kezében eredt utána. Még a tehenek és a szolgálók is abbahagyták munkájukat, hogy nézzék őket. Krisna elviharzott a pajta mellett s kiszaladt a legelőre. A tehenek abbahagyták a kérődzést, és a fülüket hegyezték. Jasódá mama kifáradt a futásban. Nagyon igyekezett, hogy utolérje kisfiát, de telt keble súlyosan nehezedett karcsú derekára. Fehér virágok hullottak le kibomlott, sötét hajából, és teleszórták lábnyomait a réten. Jasoda azonban tovább futott, s elhatározta, hogy utoléri csintalan kisfiát.

Nagy jógik és misztikusok képtelenek arra, hogy vezekléssel elérjék Krisnát, de Jasoda mama, szeretetének és odaadásának köszönhetően végül megfogta gyermekét.

–       Megvagy! – sóhajtotta lélekszakadva. – Hű, végre!

 

Krisna olyan ijedtnek tűnt, hogy Jasoda mama azonnal megfeledkezett saját kimerültségéről. Krisna zokogni kezdett, göndör hajú fejecskéjét előrehajtotta, és ökölbe szorított apró kezecskéivel könnyáztatta szemeit dörzsölte. Kibuggyanó könnyei elkenték fekete szemfestékét. Rubinvörös ajkai remegtek, és gyöngysora rázkódott szapora lélegzésétől. Jasódá aggódva nézett ijedt kisfiára. Elhajította pálcáját, s úgy döntött, hogy verés helyett csak megszidja gyermekét.

– Rossz vagy Krisna! Rossz és csirkefogó! Most meg kellene büntetnem Téged! Csak annyi időre hagytalak magadra, amíg a forró tejes edényt levettem a tűzről. Aztán rögtön siettem vissza Hozzád. Nem volt rá okod, hogy mérges legyél, és összetörd az edényt, majd ellopd a vajat! – Jasoda mama hangja ellágyult, mert a gyermek még mindig erősen zokogott. – Drága kisfiam, a forró tej, a vaj meg a joghurt mind a Tiéd. Miért kellene ellopnod?

Krisna vad, nyugtalan szemekkel, félelemtől reszketve pillantott fel anyjára.

„Óh, kedves gyermekem!” – aggódott Jasódá. „Túlságosan megijedt. Biztosan megrémült, amikor meglátta a botomat. És most már tudja, hogy nem szabad eltörni a cserépedényeket, vajjal etetni a majmokat és hasonló rosszaságokat csinálni. De ha még tőlem is ennyire fél, mi lesz Belőle?”

Jasoda mama elhatározta, hogy megkötözi Krisnát, hogy ne tudjon elmenni otthonról. Ahogy zokogó kisfiát visszavitte házuk udvarába, meglátott egy nagy famozsarat.

„Ahhoz a mozsárhoz fogom kötözni, ez visszatartja majd a további csínyektől.”

Mivel Jasódá mama saját gyermekeként szerette Krisnát, csak az Ő javát akarta. Valójában Krisna mindenki számára elérhetetlen, Jasódá szeretetéből mégis arra vágyott, hogy megkötözze. Hozott egy kötelet és Krisnát a mozsárhoz állította. A kötelet körültekerte gyermekén, meglepetésére azonban két hüvelykkel rövidebb volt a kelleténél. Gyorsan keresett egy másik darabot, és hozzákötötte az elsőhöz. Ismét megpróbálta megkötözni Krisnát, de a kötél most is rövidebb volt két hüvelykkel. Jasódá kissé zavarba jött, keresett egy még hosszabb kötelet, és újra próbálkozott. Most is ugyanaz történt! A kötél még mindig rövidebbnek bizonyult két hüvelykkel a kelleténél. Jasódá mama megzavarodott. Összegyűjtötte az összes kötelet a házból. Amikor megpróbálta megkötni az utolsó csomót, a kötél még mindig rövidebb volt két hüvelykkel!

Ekkorra Jasódá barátnői, a tehénpásztorlányok eljöttek, hogy lássák a mulatságot. Valamennyien csodálattal nézték, mosolyogtak és élvezték ezt a különös esetet.

– Nézzétek csak! – tűnődött az egyik gópi. – Akármennyi kötelet hoz Jasódá, nem tudja Krisnát megkötözni!

– Igaz – kiáltott fel egy másik, – de Krisna keze és csuklója olyan apró, hogy még egy kötélnek is elegendőnek kellene lennie! Jasódá pedig már több tucattal próbálkozott, még össze is kötötte őket! És még így sem volt soha elég! Hogy lehet ez?

– Krisna annyira szerencsés, hogy az anyagi dolgok nem köthetik meg! – szólt az egyik gopi.

– Igen – kuncogott egy fiatalabb – és nézzétek csak, milyen elszántan próbálkozik Jasódá mama! Krisna egyszerűen élvezi a tréfát.

Jasódá mama kimerült. Izzadságcseppek gyöngyöztek gyönyörű homlokán, a virágok kihullottak kibomlott hajából. Krisna amint látta, hogy anyja milyen keményen dolgozik, megszánta, és megengedte, hogy megkötözze. Abban a pillanatban Jasódá szorosra kötötte a csomót! Csak akkor tudta megkötözni gyermekét, amikor Krisna beleegyezett; akkor is csak szeretettel és nem kötéllel.

Krisna csendesen ült a fűben. Megbüntették. Könnyes szemekkel a nagy famozsarat fürkészte, majd a derekát körbevevő kötelet nézegette. Kékesfekete göndör hajfürtjein olyan ragyogóan táncolt a napfény, mintha csillogó drágakövek és gyöngyök ékesítették volna. Arany karkötői fénylettek és csilingeltek. Hallotta, amint édesanyja a közelben serényen végezte ház körüli teendőit.

– Hogy tehette ezt? – duzzogott Krisna. – Először elszaladt, mielőtt befejeztem volna a tejivást, most meg idekötözött ehhez a mozsárhoz! Eltörtem az edényt és megetettem a majmokat, Jasódá mama pedig erre izgatott lett. De tudok én még rosszabb is lenni!

Krisna ránézett az udvarukon magasodó Jamala-Ardzsuna fákra. Misztikus képessége révén ismerte a két különös fa történetét. Előző életükben Kuvérának, a félistenek kincstárosának fiai voltak. Nalakuvéra és Manigríva, a két fiú nagy pompában és gazdagságban élt. Egy átok következtében azonban fákká változtak. A történetük így szól:

Egyszer Kuvéra két fia az Úr Síva csodálatos kertjében barangolt. Az Ú Síva kiváltságos hívei voltak, így kegyéből minden anyagi gazdagsággal rendelkeztek. Ahogy általában a gazdag emberek fiai, ők is vonzódtak a borhoz és a nőkhöz. Ahogy a kertben barangoltak, sok Varunit, mámorító italt ittak. A társaságukban lévő gyönyörű fiatal leányok édes énekét hallgatták. Illatozó virágok nyíltak mindenütt. Nalakuvéra és Manigríva beszívta az illatos levegőt, s szemeik forogtak a részegségtől. Nevetés és mulatság hangjai hallatszottak mindenfelé.

A közelben hullámzott a Mandanaki Gangesz áttetsző kék vize, felszínén lótuszvirágok táncoltak. A mulatozó társaság meztelenül merült a vízbe. A mámoros fiúk tréfából egymást fröcskölték, s úgy élvezték a kacagó fiatal lányok társaságát, ahogyan hím elefánt a nőstényekét a folyóban.

Éppen arra járt a nagy bölcs, Nárada Muni, aki bolygóról bolygóra vándorol, miközben vináján játszik és édes dalokat énekel. Odaadó dalai megtöltik a nagy lelkek szívét, hiszen az Úr Krisnát dicsőíti. Szívét mindig az istenszeretet tölti el.

Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna Krisna, Hare Hare, Hare Ráma, Hare Ráma, Ráma Ráma, Hare Hare… – szólt az édes dallam, de Nárada hirtelen megtorpant, hiszen észrevette a mulatozó Nalakuvérát és Manigrívát.

A fiatal lányok nagyon elszégyellték magukat. Attól féltek, hogy megátkozza őket a nagy szent, ezért gyorsan felöltöztek, és tiszteletüket ajánlották. A két fiú azonban annyira megmámorosodott az italtól és a büszkeségtől, hogy nem törődtek a szent Náradával.

Nagyon megsértették a bölcset.

– Hogy lealacsonyodtatok! – kiáltotta Nárada. – Még az illemszabályokat is elfelejtettétek! A büszkeségtől és a tekintélytől felfuvalkodva nem törődtök senkivel. Ez a gazdagság veszedelmes következménye!

Nárada a gazdag emberek sorsáról kezdett el beszélni:

– A gazdag embert csapdába ejti és lealacsonyítja a vagyona. Általában vonzódni kezd a borhoz, a nőkhöz és a szerencsejátékokhoz. Nem törődik senkivel, és olyan kegyetlenné válik, hogy még az állatokat is megöli. A büszkeségtől és a hamis tekintélytől megrészegülve elfelejtkezik arról, hogy a halál vár rá. Csak a testére gondol, amely végül megsemmisül. A test valójában nem az övé, hanem a Természet terméke. Porból lesz, és porrá válik. A gazdagok elfelejtkeznek minderről!

Nárada ezután a szegénység előnyein tűnődött el. Előző életében egy szolgáló fiaként vaisnava szenteket szolgálta alázatosan, s ezzel elérte a tökéletességet. Így tudatában volt a szegénység és az egyszerűség értékének.

– A gazdagok vakok – töprengett Nárada. – A szegénység a megfelelő gyógyír az ilyen vakságra. A szegény ember alázatossá válik. Jól ismeri a szegénység gyötrelmét, és nem akar másoknak szenvedést okozni. Egy szegény embernek sok nehézségen kell átmennie, és ez véget vet hamis büszkeségének. Milyen balszerencsések a gazdagok! – így hasonlította össze Nárada a gazdag és a szegény ember helyzetét.

Könyörületet érzett az ostoba fiúk iránt, ezért kötelességének érezte, hogy megbüntesse őket.

– Nalakúvéra és Manigríva egy megbízható és tiszteletreméltó apa két fia, mégis úgy viselkednek, mint a vadállatok, meztelenül a dzsungelben. Milyen szerencsétlenek! – kiáltotta. Csak pazarolják az értékes emberi létformát! Részegen és meztelenül pont olyanok lettek, mint a fák. A fák meztelenek és tudatlanok. Nem tudnak mozogni, így nem árthatnak senkinek. Az lesz a legjobb, ha fákká válnak, de emlékeznek erre az életükre – határozott Nárada. – Száz év múlva azonban abban a szerencsében lesz részük, hogy szemtől szemben láthatják az Úr Krisnát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét.

Végül Nárada kihirdette döntését:

– Kuvéra kedves fiai! Arra vágytatok, hogy mámorosak és meztelenek legyetek. Változzatok hát fákká!

Nárada ezután eltávozott, a fiúk pedig a nagy bölcs átka miatt fákká váltak. Hosszú éveken keresztül álltak így.

Krisna az Előtte magasodó két fát nézegette:

– Most be kell teljesítenem kedves bhaktám, Nárada vágyát azzal, hogy felszabadítom Kuvéra két ostoba fiát. Valójában nem tudok mit kezdeni ezekkel a gazdag fiúkkal, mert nem a bhaktáim. Csak azért találkozom velük, mert Nárada akarta.

Ahogy Krisna így gondolkodott, lassan a két fa felé indult. A kicsi Krisna maga mögött húzta a nagy, fából készült mozsarat. A derekára kötött kötél megfeszült a mozsár súlyától. Krisna átjutott a két fa között, a mozsár azonban elakadt. Nagy erővel meghúzta a kötelet, mire a fák megremegtek. Ágaik suhogtak a levegőben, törzseik ropogtak, s darabokra törtek. Majd Krisna egy erőteljest rántott a kötélen, s mindkét fa gyökerestül kitört.

Puff! Dirr-durr! Recsegés-ropogás! A mennydörgő csattanás mérföldekre elhallatszott. Az emberek befogták fülüket, s zavartan kapkodták a fejüket.

Hirtelen a kidőlt fákból két csodálatos alak lépett elő. Olyan fényesek voltak, mint a lángoló tűz. Jelenlétükben mindent fény árasztott el. Leborultak a gyermek Krisna előtt és összetett kezekkel így szóltak:

– Óh, Úr Krisna! Te vagy az eredeti Személy, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden ok oka! Te vagy minden misztikus erő mestere! A Te terved volt, hogy megszabadítson bennünket Nárada Muni áldásos átka. Ismered a múltat, a jelent, a jövőt. Mégis megjelentél kisfiúként, hogy felszabadíts bennünket. Ez a Te csodálatos kedvtelésed! Te vagy a Legfelsőbb Istenség, ezért úgy cselekszel, ahogy akarsz.

Óh, Krisna! Te vagy mindenki irányítója. Te vagy az idő és Te vagy a természet. Te vagy a teremtés eredeti oka. te vagy a Felsőlélek, így ott vagy minden élőlény szívében. Már a teremrés előtt léteztél. Ezért hogyan is érthetne meg Téged az, akit rabul ejt ez a romlandó test? Óh, Krisna! Te vagy mindennek az eredete. Alázatos, tiszteletteljes hódolatunkat ajánljuk Neked!

Óh, Krisna! Sok különböző formában jelensz meg ebben a világban, mint például egy nagy hal, egy teknős, egy vadkan, és csodálatos cselekedeteket viszel véghez.

Ezek az inkarnációk nem anyagiak, hanem teljes hatalommal rendelkeznek, és nem különböznek Tőled. Óh, Úr Krisna, most teljes energiádban jelentél meg minden élőlény örömére.

Óh, Krisna! – könyörögtek. – Kérlek, fogadd tiszteletteljes hódolatunkat újra és újra! Bármit teszel, az mindenki hasznára válik. Óh, Urunk, mindig szolgáid szolgái vagyunk, különösen Náradáé. Az ő kegyéből láthatunk most Téged szemtől szemben. Mostantól azért imádkozunk, hogy ajkaink örökké a Te kedvteléseidről halljanak! Fejünket örökre meghajtjuk Előtted, óh, Úr Krisna, Istenség Személyisége, Gokula Ura!

A gyermek Krisna édesen mosolygott, és élénk fekete szemei ragyogtak. Valóban Ő volt Gokula Ura, annak ellenére, hogy egy famozsárhoz kötözték. Igazából nem a kötelek, hanem Jasódá mama szeretete kötözte meg.

– Az Én bhaktám, Nárada valóban nagyon kegyes – erősítette meg Krisna. – Átkával a legnagyobb kegyet mutatta ki nektek. Elvakított benneteket az anyagi pompa, így őrültek voltatok. Nárada megmentett benneteket a legnagyobb szenvedéstől. Abban a jószerencsében volt részetek, hogy találkoztatok a szent Náradával. Amikor valaki a napfénybe néz, nem láthat sötétséget. Ehhez hasonlóan, amikor valaki találkozik a bhaktáimmal, akkor ott csak világosság lehet. Ha valaki véletlenül találkozik egy nagy szenttel, aki békés és kedves mindenkihez, hamarosan megszabadul az anyagi létezés fogságából.

zzz436damodaraleela

Óh, Kuvéra fiai! Valóban ez az utolsó születésetek ebben az anyagi világban. Most visszatérhettek apátok otthonába. Biztosak lehettek abban, hogy az a vágyatok, hogy mindig az Irántam való odaadásban merüljetek el, megvalósul még ebben az életetekben.

Miután az Úr Krisna megáldotta őket, a fiatalok mélyen meghajoltak Előtte, körbejárták, majd apjuk lakhelyére távoztak. Krisna pedig ottmaradt a kidőlt fák között.

A nagy robaj hallatán a tehénpásztorok a hang irányába szaladtak. Megdöbbentek, amikor meglátták a kis Krisnát a két kidőlt fa között egyedül, egy mozsárhoz kötözve.

– Mi történt? Mi történt? – kiáltották fejüket ide-oda kapkodva. – Hogy dőlt ki ez a két óriási fa?

– Óh, gyermekem! – kiáltotta Nanda király. Nincs semmi bajod? Mi történt itt?

Nanda aggódva látta, hogy fa meg van kötözve. Gyorsan a karjaiba vette Krisnát, és kioldozta a derekára kötött kötelet.

Az összezavart tehénpásztorok hitetlenkedve körülnéztek, és izgatottan beszélgettek:

– Mi okozhatta ezt? – kérdezte valaki komolyan. – Azok a fák szilárdak, erősek és nagyon-nagyon öregek voltak. Csak egy csorda elefánt dönthette ki őket!

– Igazad van! – értettek egyet vele.

– De semmi nyoma sincs elefántnak. Csakis egy démon műve lehet!

– Ez az! – kiáltott másvalaki. – Biztos, hogy az volt! Már annyi démon próbált ártani Krisnának. Isten kegyesen megvédte!

A zavarba jött tehénpásztorok a közelben játszó gyermekektől kezdtek érdeklődni.

– A kicsi Krisna döntötte ki a fákat. – válaszolták.

– Láttuk! A két fa közé mászott, de a mozsár felborult, és megakadt közöttük, Krisna pedig erősen meghúzta. Puff! Nagyon ijesztő hangja volt. Aztán két fénylő alak lépett ki a fákból. Leborultak Krisna előtt, beszélgettek Vele, majd elmentek.

A legtöbb tehénpásztor nem hitt a gyerekeknek. Krisnára mint gyermekükre tekintettek, s apai érzéseik miatt egy ilyen dolgot nem tudtak elhinni. Elvégre az lehetetlen, hogy egy kisgyermek nagy fákat döntsön ki! De néhányan kételkedtek.

– Lehet, hogy úgy történt, ahogy a gyerekek mondják – vetette fel valaki. – Emlékezzetek, mit jósolt Gargamuni, az asztrológus! „Ez a gyermek, Krisna, egyenlő lesz Nárájannal.” Néhányan egyetértettek vele. Így szóltak Nanda királyhoz:

– A Te gyermeked más, mint a többiek. Lehetséges, hogy Ő tette.

Nanda király elmosolyodott. Büszkén hallgatta, ahogy csodálatos gyermekét dicsőítették. Meglepődött azon, hogy Jasódá mama így megkötözte Krisnát. Mosolygott a történteken, és eldobta a kötelet. Valójában Nanda király és Jasoda mama volt megkötözve a Krisna iránti szeretettel.

Nanda király megkönnyebbülten vitte be Krisnát az udvarra. A tehénpásztorok és tehénpásztorlányok énekelni és tapsolni kezdtek, s a gyermek Krisna csodálatos kedvteléseit dicsőítették. Krisna velük táncolt, tapsolt és gyermeki édességgel mosolygott.

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)