Látogatóban a Tihanyi Bencés Apátságban

Admin Vallásközi - Egyházközi találkozók

Csizmazia Bulcsú perjeli titkár az ajtóban fogadott bennünket, és egy idegenvezetéssel egybekötött sétára invitált. Évente kétszázezer érdeklődő keresi fel az Apátságot és sokan igényelnek idegenvezetést, melyre az Apátság munkatársait Bulcsú képezi ki.

A tihanyi bencés monostort I. András király 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. I. Andrást itt temették el 1060-ban. Sírhelye a templom komplexum alatt van és itt található a kolostor alapító oklevele, mely a legrégebbi eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél.

Bulcsú vezetésével megtekintettük a templom belsejét, ahol a főoltáron kapott helyet Szent Benedek és nővére Szent Skolasztika, valamint Szent István és Szent László élet nagyságúnál nagyobb szobra. Az oltárképen látható az Apátság védőszentjének, Szent Ányosnak a megdicsőülése. Az apátság másik védőszentjének Szűz Máriának a szobrát, felhőkoszorúban angyalokkal övezve ábrázolják.

A Mariazelli oltáron középen található Szűz Mária kegyszobra. Szűz Máriát a nagyobb ünnepekre, böjtökre átöltöztetik – a gyerekek legnagyobb örömére – tudtuk meg Bulcsútól. A Mariazelli oltárral szemben helyezkedik el a Jézus szíve oltár.

Sétánk után visszatértünk a királyi lakosztályba, ahol köszöntöttük Dr. Korzenszky Richárd perjelt, az Apátság vezetőjét. Richárd atya kérdéseinkre nagy bölcsességgel válaszolt, szelíd humorral átszőve. Oktatási tapasztalatairól, megvalósításairól érdeklődtünk, valamint közérdekű társadalmi problémákról is kicseréltük gondolatainkat. Vendéglátóink kedvesen marasztaltak ebédre, amit közösen fogyasztottunk el az Apátság ebédlőjében.

Richárd atya és Bulcsú elfogadták meghívásunkat egy újabb találkozóra, ezúttal Krisna-völgybe illetve a budapesti Főiskolánkra.

Ezúton is nagyon szépen köszönjük a személyes fogadtatást, és a közvetlen baráti hangulatot!