Minőségi idő a gyermekkel – amit a völgyben mi másképp csinálunk

20 éves alig múltam, amikor megszületett a lányom. Nagyon vártam, de a sors úgy hozta, hogy az apukája már nem velünk akarta folytatni az életét. 2 éves volt, amikor másik apukája lett, de az is véget ért sajnos 12 év után.

Fiatal voltam, bizakodó, és mégis sok hibát elkövettem. Nagyon szerettem a lányomat, és persze gondoskodtam róla, mégsem figyeltem annyira rá, mint ahogy azt ő igényelte.

Amikor az ember gyermeket készül behozni a világba, kellene, hogy nagyon tudatos legyen arról, hogy ő is egy független élőlény egyéni vágyakkal, saját sorssal, egy más természettel, amit mind bele kell kalkulálni abba, hogy hogyan is fogom majd nevelni. Ez valóban nem játék! Nem arról szól, hogy ÉN szeretnék egy kisbabát, aki majd úgy cselekszik, ahogyan én szeretném. Végül is felnő majd az a kisbaba és akkor majd az orcánkba vágja – hogyan neveltél engem?!
Egy másik aspektusa a gyermekvállalásnak: ahogyan Krisna utasít, nemi élet csakis gyermekvállalás céljából. Én ezt az utasítást úgy is látom, mint ami védelmet ad mind az anyának, mind a gyermeknek.

Talán 7 éves volt a kislányom, amikor már engem is nyomott a lelkiismeret, hogy szinte nem is ismerem a saját lányomat, igazából nem is tudom, mit szeret, hogyan érez, hogyan gondolkodik. Benne voltunk a hétköznapok darálójában, amit persze én sem szerettem, de nem tudtam, hogyan lehetne kijönni belőle. Aztán jött egy jó lehetőség, hogy a munkámat egy évig minimális bércsökkentéssel tudom folytatni, napi 6 órában. Ez volt az alap. Itt megjegyezném, hogy szerintem éppen elég elfoglaltságot ad a nőnek a háztartás és a gyermek, ami mellett még valamennyit dolgozni is túl sok erőfeszítést igényel, és amit a családtagok sínylenek meg, és ennek eredménye az is, hogy csak elmegyünk egymás mellett.

Kissé megdöbbentő felismerés volt, hogy egy hónapig tartott, amíg a gyerek elhitte, hogy nap-nap után, tényleg érdekel engem, hogy mit tanult az iskolában, milyenek a gyerekek, kivel barátkozik, hogyan és miről gondolkodik stb. Elszoktunk egymástól. De azért hálás voltam a sorsnak ezért az egy évért, sokat jelentett, megalapoztuk talán a baráti viszonyunkat.

Gyermekek éve

37 éves voltam, amikor csatlakoztunk mindketten a Krisna-hívőkhöz. Lelki tanítómesteremtől kaptam segítséget, aki rávette lányomat, hogy fejezze be a gimnáziumot, érettségizzen le. Én erről ugyanis nem tudtam őt meggyőzni. Ott volt a 15 éves lányom, akinek nincs kedve tanulni és persze dolgozni sem, mert van egy másmilyen látása erről a világról, a hiábavaló robotolásról. Valami mást keresett, amit persze én nem tudtam neki megadni. Ezt aztán a bhakták között megtalálta, majd kapott is szolgálatot és beköltözött a templomba.

Később  házasságot kötött egy bhaktával és 8 év után született egy kislányuk. Az unokám. Kicsit furcsa szereposztás. Valahogy más, ha az embernek lánya van, és más, ha unokája.

A lányomnak persze más elképzelései voltak a gyerek neveléséről, amit persze teljesen elfogadtam és támogattam.

Gyermeket nevelni nem könnyű dolog. Rajtunk, főleg az anyán függenek. De ez a tapasztalás mindenképp kedvező, ha tudatosak vagyunk és ettől persze mi magunk is fejlődünk.  Nem kell szégyellni (vagy megtagadni), ha azt akarja, hogy vele együtt játsszunk, ami azt jelenti, hogy lemegyünk az ő szintjére. De ha jól játszunk, akkor meg ő fog feljönni a mi szintünkre. Tudni kell bocsánatot kérni tőle, ha látjuk, és főleg ha ki is fejezi, hogy megbántottuk. És meg is lehet beszélni vele a helyzetet amikor nem értünk éppen egyet. A gyerekek nem hülyék, csak gyerekek.  Ezért aztán ha valamit nem ért, addig kell magyarázni, amíg megérti. Lehet, hogy hosszabb idő és sok türelem kell hozzá,, de megéri. Ez a fejlődés.

Sarat-bihari dd.

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)