Nemzetközi csoport látogatott hozzánk (2006. 08. 21.)

Admin Vallásközi - Nemzetközi kapcsolatok

Augusztus 21-én 17 órakor nemzetközi ifjúsági csoport látogatott el a Budapesti templomba a United Colours of Youth szervezésében, Izraelből, Ausztriából és Spanyolországból jöttek vendégeink. A katolikus, zsidó, iszlám és bahá’í vallások hívei képviseltették magukat. A csoport számára az Indiai Nagykövetség ajánlott minket, mint a hindu világvallás képviselőit hazánkban.

Először a templomszobát és a kiegészítő helyiségeket tekintették meg, majd bhajanban (indiai tradicionális egyházi zene) vettek részt, rövid filozófiai előadást hallhattak, végül prasádammal (Istennek felajánlott étel) kínáltuk őket. Sok kérdésük volt a hinduizmusról, amire kollégámmal Isvara Krsna das-al válaszoltunk. Ezt követően eszmecserét folytattunk vendégeinkkel az általuk gyakorolt vallásokról. A csoport a Magyarországon eltöltött egy hét során az öt fő világvallás templomait látogatta meg. Barátságosan elköszöntünk egymástól és minden jót kívántunk a további programjaikhoz.