Sríla Prabhupáda a védikus oktatásról

A modern társadalom jelentős eredményeket ért el a tömegek oktatása terén, az emberek azonban boldogtalanabbak, mint valaha, mert az oktatás az anyagi fejlődésre helyezi a hangsúlyt, miközben teljesen mellőzi az élet legfontosabb aspektusát, a lelki életet.
Ami a vidyát (tudást) illeti, már az első mantra világosan elmagyarázta, hogy a Legfelsőbb Úr mindennek a tulajdonosa, ha pedig megfeledkezünk erről a tényről, tudatlanok vagyunk. Minél inkább elfelejti valaki ezt az igazságot, annál inkább a sötétség rabja lesz. Ebből a szempontból tehát egy istentelen társadalom, melynek célja az úgynevezett „oktatás” fejlesztése, még nagyobb veszélyeket rejt magában, mint egy olyan civilizáció, melyben az emberek kevésbé „műveltek”. (…)
A modern társadalomban az emberek 99,9 százaléka csupán érzékei kielégítése végett cselekszik, s teszi mindezt az iparosításra, a gazdasági fejlődésre, az emberbarátságra, a politikára stb. hivatkozva. Ezek a tevékenységek többé-kevésbé mind az érzékek kielégítésén alapszanak, az első mantrában leírt istentudat teljes kizárásával.

A Bhagavad-gítá (7.15) múdháknak, szamaraknak nevezi azokat, akik az érzékkielégítés durvább formáinak rabjai. A szamár az ostobaság jelképe. Akik egész életükben az élvezeteket hajszolják, amiből semmi hasznuk nem származik, azok az avidyát, a tudatlanságot imádják tetteikkel — mondja a Srí Ísopanisad. Azok pedig, akik az oktatás fejlesztése címén egy ilyen társadalmat támogatnak, még nagyobb kárt okoznak, mint azok, akik csupán a durva érzékkielégítésnek élnek. Amikor istentagadó emberek gyarapítják a tudásukat, az épp oly veszélyes, mint a kobra fejét díszítő ékszer. Az a kobra, amelyik ékszert visel a fején, sokkal veszedelmesebb a közönséges kobránál. A Hari-bhakti-szudhodaya (3.11.12) az Istent tagadó emberek műveltségét a halott testet díszítő ékszerekhez hasonlítja. Indiában — és sok más országban is — az a szokás, hogy a halottakat felékesítik, s a gyászoló rokonság nagy megelégedésére körbeviszik a faluban vagy a városban. Napjaink társadalma is ilyen haszontalan tettekre épül, melyek csupán arra szolgálnak, hogy elkendőzzék az anyagi létezés szüntelen nyomorúságát, egyetlen céljuk pedig az érzékkielégítés. Az érzékek fölött azonban ott az elme, az elme fölött az értelem, az értelem fölött pedig a lélek. Az igazi oktatásnak tehát az önmegvalósítást, a lélek lelki értékeinek felismerését kell szolgálnia. Minden olyan oktatás, ami nem ilyen megvalósítást eredményez, avidyának, tudatlanságnak tekintendő, amely a tudatlanság legsötétebb régióiba vezet. (Srí Ísopanisad 9. mantra)

Forrás: Oktatas.krisnavolgy.hu >>

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)