Tényleges életfogytiglan – mennyire emberséges?

Fodor Filozófia, Hírek

Van értelme egy olyan büntetésnek, ahol az elítéltnek semmi reménye a szabadulásra? A tényleges életfogytig tartó büntetés vajon kinek, és miért lehet jó, avagy rossz?

Ezen a héten a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés eltörlésének vitája kapcsán kérdeztük meg a világvallások képviselőit a hazánkban lévő legsúlyosabb büntetési tételhez való viszonyulásukról.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Ön szerint igazságos lehet a tényleges életfogytig tartó börtönbüntetés? – kérdezi Rába Géza a Hír24 Isten tudja rovatában… mi pedig, a többi vallási képvisewlőhöz hasonlóan igyekeztünk válaszolni a Krisna-hívő/hindu álláspontot.

A tényleges életfogytiglani szabadságvesztést csak igen súlyos, élet elleni bűntettekért szabják ki. Személy szerint visszásnak érzem, hogy olyan elítélt jogait védjék, aki maga nem tartotta tiszteletben mások elemi, az élethez való jogát. Ugyanakkor a vita azt jelzi, hogy a szabadságvesztés büntetés nem jól működik, nem segít az elítéltek jobbításában. A szabadságvesztéses büntetés ideálisan nem merül ki az elkövető izolálásában, a társadalomból való kivonásában. A szabadságvesztésnek a büntetés mellett arra is kell irányulnia, hogy az elítélt erkölcsileg, lelkileg fejlődjék. Amennyiben az elítéltet támogatja az intézmény abban, hogy a rossz tulajdonságoktól és szokásoktól megszabaduljon, illetve lelkileg tisztuljon, akkor az intézkedés a legjobb mind az elítélt, mind a társadalom számára, és így a tényleges életfogytiglan büntetés is elfogadható. Ha azonban nem tud az intézmény pozitív értékeket közvetíteni az elítélt számára, hanem megmarad az izolálásnál, azzal hatalmas kockázatot vállal, mert a reményvesztett és frusztrált elítélt a rács mögött esetleg újabb bűncselekményt követ el. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy mindenféle törvényi büntetés esetében szükséges lenne a megfelelő, szakszerű lelki gondozás is.

Tudomásom szerint a magyarországi büntetésvégrehajtás – a hatályos törvények szerint – engedi az elítéltek számára a vallásgyakorlást, ugyanakkor nem támogatja az egyházak lelki felvilágosító munkáját, csúnya szóval a térítést. Ez személyes véleményem szerint helytelen gyakorlat, mert a börtönben szenvedőt elzárja attól, hogy megismerje a valódi, lelki szabaduláshoz vezető utat. Szerintem igenis engedni kellene minden elismert egyház részére a börtönökben programok tartását, függetlenül attól, hogy jeleztek-e előzetes igényt a fogvatartottak, természetesen senkit sem kényszerítve a programon való részvételre.

Madhupati dász (Mérő Mátyás)
Vaisnava (Krisna hívő) lelkész

Ha érdekli, hogy a többi felekezet miként vélekedik erről a témáról, itt olvashatja el bővebben >>