Vallás a mindennapokban

Admin Vallásközi - Konferenciák

A Békés Gellért Ökumenikus Intézet (http://www.koed.hu/bgoirovid.htm), a Goldziher Intézet a Vallásközi Párbeszédért (www.goldziher.hu) és a Vallásközi Párbeszéd Társasága (www.vallaskoziparbeszed.hu) közösen szervezték a két és fél napos bentlakásos hétvégét, amelyen 41 fő vett részt – olyan 18 és 35 év közötti fiatalok, akik fontosnak ítélik a vallások közötti párbeszédet. Muszlim, zsidó, baptista, evangélikus, református, római katolikus, bahá’i és Krisna-hívő vallások követői képviseltették magukat a rendezvényen.

Február 5–7. között a Szent Arnold Lelkigyakorlatosház (http://www.verbita.hu verbita.php?id=12) adott otthont a képzésnek. A vendéglátók a szervezők külön kérésére lakto-vegetáriánus ételeket készítettek, ami minden vallási hagyomány számára megfelelt. A program, a Ladik, a pannonhalmi Békés Gellért Ökumenikus Intézet (BGÖI) és társszervezetei 2008-ben indított képzéssorozatának immáron a harmadik alkalma volt: egy egész hétvégét felölelő vallásközi ifjúsági képzés. Az összejövetel különböző vallású (és felekezetű) fiataloknak szólt, akik nyitottak a vallásközi találkozás és párbeszéd kérdései felé. Cél volt a fiatalok közötti kapcsolatteremtés és annak hatékony fönntartása, valamint a közös gondolkodás a vallásközi párbeszéd örömeiről és kihívásairól. A képzéssel összefüggésben egy kötet kiadása is tervben van a vallásközi párbeszédről.

A képzés programját egymás imádságainak megtekintése, vallásismereti előadások hallgatása és kiscsoportos beszélgetések képezték. Az imádságok megtekintése választható lehetőség volt, amivel a résztvevők többsége örömmel élt is: volt pl. ökumenikus istentisztelet a kápolnában, muszlim esti ima a közösségi teremben és Krisna-hívő bhadzsan (énekes-zenés imádság) is. A különböző vallásokat bemutató előadások során a résztvevők betekintést kaptak az egyes egyházak aktuális magyarországi életébe, szervezeti felépítésébe és tevékenységeibe. A “legmeghittebb” hangulat a kiscsoportos beszélgetések során alakult ki, ahol ugyanazok a tagok találkoztak a napok során, hogy a vallások gyakorlatairól szóló kérdéseket közösen vitassák meg (ismertetés és kérdezés).

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége részéről Indráni Dévi Dászi (Pongrácz Ildikó) tanárnő, Schnitchen Csaba főiskolai docens és Govardhana Dász (Tornóczky Gusztáv) kommunikációs referens voltak jelen.