Vallásismereti sorozat a Jókai Klubban II.

Admin Vallásközi - Egyházközi találkozók

A Jókai Klubban tovább folytatódott a vallásismereti előadássorozat. A mostani, december 20-i, már a negyedik alkalom volt, hogy találkoztunk. A Jókai Klub, a Párbeszéd Munkacsoport és a Vallási Információs Nevelési Oktatási Központ által szervezett program este 19 órától kezdődött, melynek témája a mindennapi élet, család, munka, emberi kapcsolatok volt.

Az egyes vallások képviselői a következő témakörökről ejtettek szót:

• családi életemben mi különböztet meg a nem-hívőktől és a másvallásúaktól?
• munkahelyemen miből lehet észrevenni, hogy vallásos ember vagyok?
• hogyan imádkozom, naponta hányszor, kikkel, mikor?
• vannak-e a többiektől eltérő étkezési, öltözködési szokásaim, és ha igen, milyenek?

Elsőként a keresztény előadók ismertették vallásuk viszonyát a mindennapi élettel, külön kitérve karitatív tevékenységeikre. Természetesen a család és közösségek szerepét is hangsúlyozták. Ezt követte a zsidó hagyomány és törvények ismertetése, persze mindez fő vonalakban az idő rövidsége miatt. Hallhattunk arról is milyen ételek, mikor számítanak „kóser”-nek. Mit lehet tejjel fogyasztani, mit nem. A zsidóság vallási hagyománya nagyon részletesen foglalkozik az életünket átható mozzanatok szabályozásával. Az iszlámról már többen tudtuk, hogy a napi rendszeres imájukat hogyan végzik a hívők. Most az adományozás részleteiről is betekintést nyerhettünk. A nőkre vonatkozó elvárások is érdekesek voltak.
Végül Kocsmárszky Anett és Govardhana Das beszéltek a hinduizmus mindennapi életet befolyásoló kinyilatkoztatásairól, vagyis a „sanatana dharma”-ról. Beszéltek a Szent Név éneklésének, mint fő vallási gyakorlatnak a fontosságáról, valamint a négy fő szabályozó elvről, amik a vallásos élet alappillérei.

Az előadásokat agóra követte, melynek során kötetlen beszélgetést folytattak egymással a jelenlévők. A sütemények és az ilyenkor elengedhetetlen bejgli persze hozzájárult az oldott hangulat megteremtéséhez.