Vallásközi dialógus a II. Létkérdés Konferencián (2006.nov.9.)

Admin Vallásközi - Konferenciák

Budapest szívében, az ELTE Bölcsészkarán tartottuk a konferenciát egy 270 fős befogadó képességű teremben, amely már a konferencia kezdete előtt megtelt. Összesen 440 résztvevő volt jelen.
Előadóink program szerinti sorrendben: Czeizel Endre genetikus, Sacisuta prabhu (Tóth Zoltán), Csernus Imre pszichiáter, Isvara Krisna prabhu (Tasi István), Herczog Mária szociológus, Gaura Krisna prabhu (Tóth-Soma László) voltak. A program záró beszélgetése különböző vallások képviselői között zajlott:

• Béres Tamás evangélikus teológus
• Polnauer Sándor főrabbi
• Sivarama Svámí, vaisnava teológus
• Sulok Zoltán iszlám teológus

A párbeszéd témája az emberi sors és szabad akarat kérdésköre volt. Minden vallás egyetértett a szabad akarat létezésével, és azt is megállapították, hogy a szabad akarattal való élés legjobb módja, amikor Isten kinyilatkoztatásaival összhangban használjuk.

A konferencián a MTV1 vallási műsorainak szerkesztősége is forgatott, valamint interjút készített az összes előadóval.

A konferenciát teljes egészében rögzítettük, hanganyaga hamarosan mindenki számára elérhető lesz a www.letkerdes.hu honlapon.