Zsinagóga-látogatás

Admin Vallásközi - Egyházközi találkozók

Verő Tamás rabbi meghívására, Krisna-hívők jártak látogatóban a Frankel Leó utcai Zsinagógában.

Verő Tamást 1999-ben az Országos Zsidó Egyetemen avatták rabbivá. Utolsó egyetemi évét Szegeden töltötte gyakorlaton Európa egyik legszebb zsinagógájában. Diplomája megszerzése óta, Budán a Frankel Leó utcai zsinagóga vezetője. Feleségével és két kislányával él. Oktat zsidó óvodában, iskolában és egyetemen. Régóta jár nem zsidó oktatási intézményekbe azzal a céllal, hogy átadja tudását hitvallásáról.

Verő Tamás rabbi a nyár folyamán ellátogatott a Krisna-hívők budapesti központjába Csillaghegyre, ahol megtekintette a templomot a könyvtárral, valamint a kulturális központ többi helyiségét. Mély benyomást tett Rá a találkozó.

Néhány napja pedig a Krisna-hívők kis csoportja tekintette meg a Frankel Leó utcai Zsinagógát Verő Tamás rabbi meghívására. E zsinagóga egy neológ imaház. A férfiak és nők külön, de nem elválasztva ülnek. A zsidó holdnaptár szerint ezen a napon, szeptember 29-én ünneplik a hívők a zsidó újév kezdetét. A zsidó hit szerint, az Örökkévaló 5768 évvel ezelőtt teremtette a világot. „ Ros hasana” a világ születésének, teremtésének napja. Ez a zsidó újév kezdete a legnagyobb ünnepek egyike. Tamás említette, hogy ilyenkor a hívők szellemi önvizsgálatot tartanak. Megfújják a sofárt, az ősi zsidó kosszarv hangszert, amely vallásos kötelesség is mint, ahogy hangjának hallgatása is. A sofár hangja a bűnbánatra emlékezteti a hívőket. Ezen az ünnepen kerek fonott kalácsot sütnek és almát mártanak mézbe.

A Krisna-hívő látogatók megnézhették a Tóra szekrényt kívülről-belülről, majd Verő Tamás rabbi készségesen válaszolt kérdéseikre. A találkozó végén meghívta a csoportot egy újabb látogatásra péntek a zsidó közösség esti szertartásra.