Miért legyél vega?

Admin Hírek, Kiemelt, Öko

Október elején három világnap is emlékeztet arra, hogy Földünk számára a húsfogyasztás a legkárosabb emberi szokás. Ha valami hasznosat szeretnénk tenni Földünk védelméért, akkor kezdjük a húsevés elhagyásával. Október 1-én tartjuk a Vegetarianizmus, október 2-án az Erőszakmentesség, míg október 4-én az Állatok Világnapját. Fogytán az időnk, a környezet védelméért tett lépések nem képezhetik rózsaszín utópia tárgyát. A Krisna-hívők erőszakmentes életmódjukkal szeretnének pozitív példát állítani a természeti környezet védelmére. Etikai szemszögből nézve a húsfogyasztás legitimálja az erőszakot a hétköznapokban. Az állatok elpusztítása azt bizonyítja: nem értettük meg, hogy ők is Isten teremtményei, akiknek joguk van a Teremtőtől kapott életre. A húsevéssel …

Október 18.: Talajkímélő mezőgazdálkodás Somogyvámoson

Admin Hírek, Öko, Programajánló

Szántóföldi termesztés szántás nélkül? Bemutató előadás lesz Somogyvámoson a talajkímélő mezőgazdálkodásról.  Előadónk, Kökény Attila korábban számítógépes rendszereket épített, majd rájött, hogy nem mindegy, mi kerül a levesébe… Ekkor kezdett el foglalkozni a szántás nélküli („no tillage”) technológiával, majd miután sok külföldi szakirodalmat is áttanulmányozott, a gyakorlati és elméleti ismeretek sokaságát egy működő rendszerbe foglalta. Előadásában elmagyarázza a szántásos gazdálkodás hátrányait, és egy pozitív választ ad arra a kérdésre, hogy: „De hát akkor mit csináljak ha nem szántok?” A technológia, amelyet magyarra lefordítva talajmegújító mezőgazdaságnak hív, lehetővé teszi, hogy öt év alatt megduplázzuk, majd hosszabb távon még tovább növeljük a talaj humusztartalmát, ami …

Október 4.: Őszköszöntő Állatok Világnapi Rendezvény a NOÉ Állatotthonban

Admin Budapest programajánló, Hírek, Öko, Programajánló

Újra egy igazi állatos, gyerekes, környezettudatos családi napra várjuk az állatbarátokat! Október 1. a vegetarianizmus és október 2. az erőszakmentesség világnapja, október 4-én pedig az állatokra készülünk 🙂 Helyszín: NOÉ Állatotthon (Budapest, XVII. kerület, Csordakút utca vége) Természetesen most is elsősorban minden az állatok körül forog majd, de ehhez csatlakozik a környezettudatos szemléletformálás, a vegetarianizmus és az erőszakmentes szemlélet és életmód bemutatása. A programokból: Koncertek kicsiknek és nagyoknak: * Bugajakab Mesezenekar * NEMADOMFEL együttes – ki tud többet az állatokról és a természetről, pontgyűjtő, szellemi és fizikai akadályverseny nyereményekért – Tarzan szabadtéri családi játszópark – Jótékonysági MacsKávézó a Bravos támogatásával …

Új fejezet a menekültellátásban

Admin Ételosztás, Hírek, Kiemelt, Sajtópont

A Magyarországon átutazó menedékkérőknek szóló segélyakciónk első szakasza 5000 tál meleg étel és másfél tonna egyéb élelem kiosztásával zárult. A jövőben a határmenti zónákban segítünk, gyümölcsadományhoz várjuk a segítséget. Egyházunk augusztustól aktívan bekapcsolódott a Magyarországon átutazó menekültek megsegítését célzó segélyprogramokba. Mindeközben változatlanul fenntartja a hazai rászorulóknak szóló napi 2000 fős élelmezési programját. A humanitárius tevékenységet végző Ételt az Életért Programunk a Nyugati pályaudvaron körülhatárolt tranzitzóna megszüntetéséig, a reggelente befutó szerelvények utasait látta el napi több száz adag meleg reggelivel és teával. A Keleti pályaudvaron szerzeteseink banán- és édességosztással, valamint zenés mantrameditációval és lelki gondozói szolgálattal igyekeztek enyhíteni az átutazók lelki-mentális …

Prahláda Nriszimha prabhu: Az élet valódi értelme

Admin Médiatár, Videótár

Prahláda Nriszimha Prabhu Ecuadorból származik, már 14 évesen találkozott a Krisna-tudattal, amit komolyan gyakorol immár 43 éve. A védikus tudományokban és asztrológiában mély tudással rendelkezve, a világ számos országában tanít és osztja meg megvalósításait az élet valódi értelme után érdeklődőkkel. “Lehet bármennyi pénzed, csak egy részét fogod tudni felhasználni a boldogságodhoz. A többi szenvedést fog okozni.” – csak egyetlen megszívlelendő gondolat egy nagy tudású Krisna-hívő szerzetestől.

Végzetes húsevés?

Admin Hírek, Öko, VIM magazin

Október hónapban három jelentős világnap is szeretné felhívni a figyelmünket a környezet védelmének fontosságára, de azontúl, hogy kellemes sóhajjal beleülteti a bogarat a fülünkbe: óvjuk a természetet, arra is rávilágít, valójában étkezési szokásaink a legkárosabbak bolygónk számára és ezeken kell változtatnunk – ha valóban tenni szeretnénk valamit. Október 1. a vegetarianizmus, október 2. az erőszakmentesség, míg október 4. az állatok világnapja. Témák, amik felett nem lehet elsiklani… Az alábbi írás a Vissza Istenhez Magazin környezetvédelmi különszámában jelent meg Végezetes húsevés? Vajon az állatok nagyüzemi tartása és tömeges elpusztítása valóban végzetes következményekkel jár az emberiségre nézve? A rövid válasz: igen. Akit …

November 28.: A kéz mindig kéznél van!” – Reflexológiai workshop

Admin Budapest programajánló, Programajánló

Tematika Délelőtt: Rövid áttekintés, javallatok és ellenjavallatok A fiziológiai folyamatokat befolyásoló öt alapszubsztancia, az öt elem, valamint a változás folyamatai, az áramlás ciklusai A hat patogén külső befolyás szervekre gyakorolt hatásai, összefüggések a meridiánok között. Délután: Áttekintés: A kéz reflexológiai térképe, a szervek elhelyezkedése Gyakorlati diagnosztika, genetikai, mentális és szervi reflexiók elkülönítése A fejfájások diagnosztikája és reflexológiai kezelése Szabad konzultáció, konkrét problémák felvetése, megbeszélése Oktató: Szabó Csaba természetgyógyász, reflexológus, előadó Időpont: 2015. október 28. Szombat, 09.00-17.00-ig Helyszín: Bp. 1039 Lehel u. 15-17. Ár: 9000 Ft Jelentkezés: [email protected] A jelentkezés feltételei: Az összeg felének előzetes befizetése személyesen vagy számlaszámra: 10201006-50280740-00000000, számlatulajdonos …

Október 10., 31.: Indiai vegetáriánus főzőtanfolyam

Admin Budapest programajánló, Programajánló

Két alkalmas vegetáriánus főzőtanfolyammal várunk ismét a Lélek Palotájában! október 10. és 31. Szombat 9.00-15.00-ig Az indiai vegetáriánus konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A Lélek Palotája képzése bevezetést nyújt a hús nélküli, lakto-vegetáriánus és vegán életmód alapelveibe és gyakorlatába. A tanfolyam során a résztvevők megismerkedhetnek a vegetáriánizmus egészségügyi vonatkozásaival, az ájurvéda tanításaival és az indiai konyha hagyományaival. Megtanulják a főzési technikákat, a fűszerezés alapelveit, valamint a tipikus indiai fogások receptjeit és elkészítési módjukat. Helyszín: Bp. 1039 Lehel u. 15-17. Ár: 17000Ft (ha hozol magaddal valakit, 3000 Ft kedvezményt biztosítunk) Bővebb információ és a jelentkezés feltételei: http://budapestturizmus.krisna.hu/fozotanfolyam.html Tel: …

Október 3.: Vasztu – a térrendezés életminőség javító tudománya (oktatás)

Admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

A Vasztu (vagy ahogyan Magyarországon ismerjük: a Vaszati) tudománya 5000 évre nyúlik vissza, mégis tökéletesen alkalmazható a mai korban. A sorsunk lehetőségek tárháza. Mindannyian kapunk választásokat, de rajtunk múlik, mennyit tudunk kihasználni belőlük. Ha otthonunk harmóniában a természet törvényeivel – azaz elrendezése és berendezése nem mond ellent a Vaszati törvényeinek -, akkor az élet számos területén (pénzügyi helyzet, karrier, párkapcsolat, lelki élet, egészség) folyamatos fejlődést tapasztalhatunk. A gondok és nehézségek elkerülnek, vagy ha mégis jönniük kell, könnyebben túllépünk rajtuk. Tehát lakhelyünk segíthet abban, hogy a sorsunk adta lehetőségeket maximálisan kihasználhassuk! Oktató: GYÖRGYI KORNÉL – OKL. VASZATI SZAKTANÁCSADÓ Kornél így ír …

Válaszaink a menekültkrízisre – Interjú Sivaráma Swamival

Admin Filozófia, Hírek, Sajtópont

Az elmúlt hetekben civilek és újságírók, alapítványok és közszereplők is megkeresték egyházunkat a migránsokat, migránsválságot érintő kérdéseikkel. A legtöbb kérdésre igyekeztünk azonnal válaszolni, egyházunk vezető lelkésze, Sivaráma Swami azonban egy jóval tágabb, filozófiai tanítást ad a menekültek segítésének fontosságáról. Krisna.hu: Hol van a határa és egyáltalán meghúzható-e határ a menekültek és migránsok megsegítésének, figyelembe véve egy ország biztonságát is? Sivaráma Swami: A kormánynak mindig is kötelessége a lakosság, és hasonlóan a menekültek biztonságának fenntartása. Az, hogy a magyarok között sajnos vannak gyilkosok és tolvajok is, még nem jelenti azt, hogy a magyarok bűnözők és társadalmi kockázatot jelentenek. Ugyanez a helyzet …

Kírtan+Jóga: zene, élmény, spiritualitás – a Gaurangában

Admin Hangtár, Hírek

A kírtan jóga a zene, az elme és a mantrameditáció együttes művészete. Ha valaki úgy érzi kisiklott az élete, vagy szeretné még a kisiklás előtt mederben tartani, feltöltődni, lelki értelemben is beteljesíteni vagy egyszerűen csak szeretnénk egy kis élményt, akkor érdemes kipróbálnunk. A kírtan jógáról, a szakrális zenéről, a mantrák erejéről és a Krisna-tudat vidámságáról Pálok Péter Gunagrahi dásszal beszélgetett a Civil Rádió Gauranga című műsorában, aki szeptember 25-én, pénteken óriási koncerttélélménnyel lep meg bennünket: https://krisna.hu/2015/kirtan-joga-est-kovi-szabolccsal-es-kulfoldi-eloadokkal/

Gyümölcsbefőtt cukor és tartósítószer nélkül

Admin Hírek, Öko, Receptek

Az elmúlt hetekben a délutánok, esték jelentős részét befőzéssel töltöttem. Most, hogy már a polcokon sorakoznak a körte, szilva, alma, som, paradicsom befőttek és lekvárok, az ecet nélkül eltett uborkával teli üvegek, végre van időm leírni a recepteket és a natúr eltevéssel kapcsolatos tapasztalatokat. Ezeket az eltevési módszereket Krisna-völgyben tanultam, ahol különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a bio-módszerekkel megtermelt élelmiszerekből készült ételek is egészségesek, táplálóak legyenek. Sokat olvashatunk, hallhatunk a répacukor-fogyasztás, illetve túlfogyasztás káros következményeiről. Ezeket most nem fogom elismételni, de annyit talán még a szkeptikusok is könnyen beláthatnak, hogy abból baj nem lehet, ha „csak” a gyümölcs, színtisztán …

Makkai shorba – csemegekukorica és édes paprika fűszeres kókusztejben

Admin Hírek, Levesek, Receptek

E jellegzetesen gujarati leves receptje Srimati Syamadevi Patel ahmadabadi konyhájából származik. Kókusztejet játszi könnyedséggel készíthetünk odahaza is: 100 g kókuszreszeléket leforrázunk 5 dl vízzel, turmixgépben 15 másodpercig keverjük, lehűtjük, majd átszűrjük. Hozzávalók: 5 dl morzsolt csemegekukorica, 1/2 ek őrölt koriander, 1/4 kk kurkuma, 1 kk garam masala, 1/8 kk pirospaprika, 1 ek ghí vagy vaj, 1 kaliforniai paprika, 2,5 dl zöldségfőzőlé vagy víz, 5 dl kókusztej (lásd fent), 2,5 dl tejszín vagy tej, 1/2 kk só, 1 kk cukor, néhány petrezselyem – vagy korianderlevél. Elkészítés: A kukoricát enyhén sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, kevés víz segítségével elturmixoljuk, majd szitán áttörjük. …

Tiszta ízek, zöld programok Egerben

Admin Hírek, Programajánló

Az ősszel két városi rendezvényen is találkozhatnak az érdeklődők az indiai vegetáriánus konyha remekeivel. Szeptember végén a Critical Mass, majd október 2-án a Drogellenes napon lehet kóstolni ízletes ételeket. Mindkét esemény szellemiségét támogatva, az egri Krisna-hívők ingyenes ételkóstolóval várják a vendégeket. A Critical Mass – szeptember 22. – annak az elterjedt, városi kerékpáros felvonulásnak a neve, amit Magyarországon áprilisban (a Föld napján) és szeptemberben az európai autómentes napon tartanak. A kerékpáros közlekedés népszerűsítése céljából megszervezett felvonulás egyik állomásán, a Felsővárosban, a Nemzedékek terén indiai darapudinggal várják a bicajosokat 18 órától. A Krisna-hívők 2015-ben a környezetvédelem fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet, ezért kiemelten keresik azokat …

Társadalmi egyenlőtlenségek a Bhagavad-gītā tükrében

Admin Filozófia, Hírek

A társadalmi egyenlőtlenség az egyik leggyakrabban előforduló szociológiai kategória, és e tudomány művelőinek központi kutatási területe. A társadalmi egyenlőtlenség jelensége egyidős az emberiséggel: minden ismert társadalomban vannak szegények és gazdagok, hatalmasok és kiszolgáltatottak, műveltek és tanulatlanok, elismertek és megvetettek. Szinte minden jelentős szociológiai elméletalkotó foglalkozott az egyenlőtlenségek problémájával, és a tárgyban írt nagyszámú okfeltáró tanulmány ellenére e kérdés még mindig élénken foglalkoztatja a társadalomkutatókat: úgy látszik, hogy a társadalmi egyenlőtlenség jelensége az emberi együttélés állandó jellemzője, ami bár újabb és újabb formákban jelenik meg, de lényegében nem változik. A társadalmi egyenlőtlenségekre vonatkozó modern társadalomtudományos elméletek A társadalmi egyenlőtlenségek témakörébe tartozó …

Engedik-e az abortuszt a különböző vallások?

Admin Filozófia, Hírek

Életük legnehezebb döntését hozzák meg azok a nők, vagy párok, akik az abortusz mellett döntenek. A háttérben számos különböző ok állhat, nincs két egyforma történet. Sokak szerint az egyházak ellenzik az abortuszt, de vajon tényleg így van ez, vagy esetleg tesznek kivételt bizonyos esetekben?  – a Hír 24 Isten tudja rovatában a hét kérdése… Mi a véleménye az ön vallásának az abortuszról? „Amint a megtestesült lélek állandóan vándorol ebben a testben a gyermekkortól a serdülőkoron át az öregkorig, a halál pillanatában is egy másik testbe költözik. A józan embert azonban nem téveszti meg az efféle változás.” – mondja Krisna a …

Mely érzelmek a legrombolóbbak az emberi kapcsolatokban?

Admin Filozófia, Hírek

Düh, harag, mohóság, irigység… Mely érzelmek a legrombolóbbak az emberi kapcsolatainkban? Tudjuk-e, hogy mely érzelmekkel mit kezdjünk? Milyen megoldást kínálnak nekünk a tanítások a romboló érzelmeink megfékezésére, esetleg átalakítására? Ezen a héten arról kérdeztük a vallások képviselőit, hogy véleményük szerint mely érzelmek azok, amelyek képesek lerombolni emberi kapcsolatainkat és, hogy miként vehetjük fel a küzdelmet ezen érzelmekkel szemben. – írja Rába Géza az Isten tudja rovatának szerkesztője. Az ősi indiai tanítások szerint 6 fő tulajdonság van, ami mind a lelki életünkben, mind az emberi kapcsolatokban károsak. A Srímad-Bhágavatamban ezt olvashatjuk: „ A zabolátlan elme, amit a kéjvágy, düh, mohóság, őrület …

Guna-grahi és vendégei – Kírtan Jóga Est az Experidanceben

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló, Sajtópont

Több kontinensen évek óta hódít a kírtan-jóga (eredetileg: kīrtan-yoga) kultusza. A mozgalom elérte hazánkat is, most pedig különleges fellépőkkel várnak Kírtan Jóga Estre a hónap utolsó péntekén. Te se maradj ki az élményből! Guna-grahi zenés estje vendégekkel: Jahnavi Harrison, Amala & Nadiya Darling, Kövi Szabolcs. Mantra-meditáció A meditáció a jóga természetes alkotóeleme. A hagyományos jógarendszerek épp oly gyakran alkalmaznak komplex meditációs technikákat, mint ülőhelyzeteket, mivel a test és az elme egészségének biztosításában mindkettő hasznos. A jógí figyelmét egy mantrára összpontosítja, ami állhat bizonyos szanszkrit szótagokból vagy Isten neveiből. Ezzel lecsendesíti elméjét, és egy adott pontra rögzíti a figyelmét. A mantrákat vagy …

Kegyetlen mítosz: a túlnépesedés

Admin Hírek, Kiemelt, Öko, VIM magazin

Amikor Földünk természeti értékeinek védelméről beszélünk, akarva-akaratlanul is eljutunk a legkényesebb témakörhöz: a túlnépesedés problémájához. A túlnépesedést az ökológiával foglalkozó tudósok afféle tényként kezelik, amely egyedülálló módon sorvasztja világunkat, a legnagyobb probléma a népesség robbanásszerű növekedése – állítják. Csakhogy ez a krízis nem fekete-fehér. Folyamatos detonáció Túlnépesedésnek nevezzük azt a – ma már globálissá vált – ökológiai problémát, amely során a születő nemzedékek, vagyis a lélekszám túlzott mértékű terhelést jelent bolygónknak, vagyis, amikor az emberek száma meghaladja Földünk természetes eltartóképességét. A jelenség számszerűsítve azt jelenti, hogy míg az ipari forradalomig a népesség nem növekedett robbanásszerűen, addig az 1800-as évekig már …

Utazások a védikus univerzumban: Az univerzum felépítése

Admin Filozófia, Hírek

„Először azt kell megtudnunk honnan jöttünk, és akkor tudni fogjuk hova tartunk.” Általános vélekedés manapság, hogy amit az emberi szem nem lát, és semmilyen műszer sem mutat ki, az nem is létezik. Csak akkor fogadható el valami hivatalosan, ha arról kézzelfogható bizonyíték is a rendelkezésünkre áll. Hatalmas, modern távcsövekkel kémleljük az eget, hátha egyszer megpillantjuk a földön kívüli élet régóta áhított bizonyítékát, de addig is, amíg ez nem történik meg, a téma leginkább csak egy véget nem érő vita forrása marad. Bármennyire is földhözragadt a gondolkodásunk, ha csak a világegyetem mai tudomány által ismert részét vesszük alapul, elhihetjük-e, hogy több …