Állatok karácsonya a NOÉ Állatotthonban

Admin Hírek

Elérkezik lassan a karácsony, amikor a család összegyűlik és megajándékozzák egymást szeretetükkel. A sorsukra hagyott állatok sem vágynak másra, mint törődésre, néhány kedves szóra és egy meleg, simogató kéz érintésére. Mindennek érdekében, a NOÉ Állatotthon Alapítvány december 13-án megrendezi hagyományos rendezvényét, az állatok karácsonyát, melynek sikeréhez egyházunk második évben járul hozzá.

allatok_karacsonya_plakat

Az elmúlt években már többször írtunk róla, hogy a NOÉ Állatotthon és egyházunk közösen igyekszik hatékonyabbá tenni az állatvédelmi törekvéseket. Munkánk az állatok szeretetén, és környezetünk megóvásán alapszik. Az alapítvány és az egyház 2014 óta működik együtt, és azóta számtalan programot és rendezvényt bonyolítottunk le, még az éves nagy, adó 1%-os kampányban is támogatjuk egymást.

Az állatok karácsonyán már a tavalyi esztendőben is részt vettünk. A gyerekek izgatott nevetgéléssel fogadták a Mikulásunkat, aki egy apró rénszarvas kíséretében cukormentes nyalókát osztogatott. Míg a kisebbek – olykor szégyenlősen – kérdezgették a Mikulást, addig bhajannal és egy jó nagy adag forró halavával a felnőtteket is könnyen jókedvre deríthettünk.

A rendezvényen a megszámlálhatatlan állat mellett nagyon sok látogató fordult meg. Igazi családi program kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A gyerekek különböző játékokban vehettek részt, a felnőtteknek pedig remek lehetőség nyílt beszélgetni a vegetarianizmus fontosságáról, az állatvédelemről, az ökológiai egyensúly fenntartásáról, vagy csak egyszerűen megismerkedni hasonló gondolkodású emberekkel.

Az idei állatok karácsonyára már nagy erőkkel készülünk. Bízunk benne, hogy sok gyermek és felnőtt látogat majd el az állatotthonba. Természetesen lesz bhajan, édesség és bizton vár majd az apróbbakra meglepetés is.

December 13-án sok szeretettel vár mindenkit a NOÉ Állatotthon Alapítvány és a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége egy könnyű hangvételű elő karácsonyra az állatokkal.

Cím: Budapest XVII.ker. Csordakút utca 138634/3 hrsz.