Menekültek étkeztetése – két tranzit zónában segítünk

Admin Ételosztás, Hírek, Sajtópont

Az elmúlt két évben Európa bevándorlási krízissel küzd. A legtöbben, akik Európába kívánnak eljutni, háborúk, erőszak és egyéb konfliktusok által sújtott országokból, Irakból, Afganisztánból és Szíriából indulnak útnak. Az ENSZ kimutatásai szerint több mint 300 ezer menekült indult el Európába az idei év során, ebből közel 200 ezren Görögországban, 110 ezren Olaszországban értek partot, és már több mint 2500-an pedig meghaltak vagy eltűntek útközben. Aki biztonságosan kiköt, a tehetősebb Nyugat-európai országok felé indul a jobb jövő reményében. A Magyarországon átutazó menekültekről több civil szervezet és önkéntes igyekszik gondoskodni.

Egyházunk, a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége is aktívan bekapcsolódik a menekültek megsegítését célzó segélyprogramokba – miközben fenntartja a hazai rászorulókat segítő napi 1500 fős élelmezési programját. A Krisna-hívők emberbaráti és morális kötelességüknek tartják, hogy megkülönböztetés nélkül segítséget nyújtsanak a bajba jutottaknak. Szemléletünk alapján elsősorban és mindenekfelett egyenlő lelkekként tekintünk az élőlényekre, és csupán másodlagosan egy bizonyos nemzet vagy vallás tagjaiként.

A humanitárius tevékenységet végző Ételt az Életért Programunk a Nyugati pályaudvaron körülhatárolt tranzit zóna megszüntetéséig, a reggelente befutó szerelvények utasait látja el több száz adag meleg reggelivel és teával. Emellett az átutazók előtt is nyitva áll a mindennapos városligeti nyilvános ételosztásunk, amely a Keleti pályaudvartól, valamint a Verseny utcától is hamar, rövid sétával elérhető. A beérkező adományokat (ruházat, tisztálkodószerek stb.) szintén továbbítjuk az arra rászoruló utazóknak. A friss, meleg főtt étel és tea kézzelfogható gyorssegélyt és tápláló felfrissülést jelent egy hosszú utat megtett, napok óta csupán hidegélelmiszeren élő utazó számára. A Keleti pályaudvaron szerzeteseink emellett zenés mantrameditációval és lelki gondozói segítséggel próbálják enyhíteni a rászorulók lelki-mentális terheit.

Az ősi indiai szentírások szerint a hozzánk érkező vendégeket úgy kell fogadnunk, mintha Isten lépne a házunkba. Friss étellel és pihenőhellyel kell kínálnunk, és kedves szavakkal, tisztelettel illik fogadnunk.

Úgy gondoljuk, egy népnek, országnak joga és kötelessége önmaga megvédelmezése, ám a biztonságra, vagy nemzeti érdekekre hivatkozva nem feledkezhetünk meg legalapvetőbb emberi kötelességünkről, nem mulaszthatjuk el a könyörületből fakadó segítségnyújtást, különösen, ha embertársunkat életveszély fenyegeti!

MenekültekSzentírásaink szerint, amíg a világot olyan kiváló vezetők irányítják, akik óvják a vallás elveit és megvédik népüket az igazságtalanságtól, addig sem katasztrófák, sem éhínség nem kínozza az emberiséget, így nincs ok arra, hogy bárki is más földrészekre kényszerüljön menekülni. A hazájukból elmenekülő emberek csupán elszenvedői korunk válságainak és véres háborúinak, és csupán az őket megillető békére vágynak. Ezért kényszerülnek szülőföldjük, otthonuk, egzisztenciájuk, rokonaik, barátaik vagyis minden általuk ismert, biztonságot nyújtó dolog elhagyására, és választják inkább a bizonytalan jövőt. Amint már számos magyar honfitársunk is más országokban lelte meg a boldogulását a nehéz időkben, úgy tartjuk igazságosnak, ha a hozzánk érkező idegenek is megkapják a kellő tiszteletet.

A nemzetállamok idejét jelen korunkban felváltotta a multikulturalizmus, amelynek alapja, hogy változatos kulturájú emberek képesek harmóniában élni a tőlük különböző személyekkel. A vallásokat egytől egyig átható lelki látásmód segítséget jelenthet a különbségek feloldásában és a könyörületesség kimutatásában. A jelen konfliktusban az egyházak és vallásos önkéntesek ezért hidat, párbeszédet jelenthetnek az embertömegek között.

www.karitativ.hu

További fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1046290675404140.1073741939.104080136291870&type=3

Menekült gyermekek

Menekültek