PontVelem környezetvédelmi Okos Program

3. helyezést értek el a krisna-völgyi tanulók!

A PontVelem Okos Program a tudatos diákok és iskolák programja, melynek célja, hogy felhívják a figyelmet és ösztönözzék a gyermekeket a szelektív hulladékgyűjtésre, ezáltal az okos, környezettudatos életvitelre. A PontVelem akciók során a gyermekek egyénileg és iskolai csoportok részeként gyűjtenek használt elemeket, alu-dobozokat és más elektromos kütyüket. A versenyben résztvevő diákok pontokat kapnak teljesítményükért, amit azután értékes nyereményekre válthatnak be, így játékosan ösztönzik a diákokat a szelektív hulladékgyűjtésre. Az akciónak persze óriási eredménye, hogy a gyerekek így már nem csak gyűjtik a természetet terhelő anyagokat, hanem tudatosabbá is válnak azok használatáról. A tanulók leggyakrabban ráadásul felnőttek segítségét kérik az akció megvalósításához, így gyakran éppen a gyerekek azok, akik környezetvédelemre tanítják a felnőtteket. A PontVelem Okos Program a veszélyes – de a gyűjtés során a gyermekekre veszélytelen – anyagok szedése mellett, szükség szerint pénzügyi oktatásban is részesítik a tanulókat. Az összegyűjtött és beváltható pontokért pedig nem minden esetben választanak ajándékokat a gyermekek, hiszen az így elért eredményeiket felajánlhatják karitatív célokra is – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat karitatív céljainak megvalósítására. Mi sem áll közelebb a Krisna-hívők szívéhez, mint a rászorulók megsegítése :-).

A Pontvelem általános iskolák közötti országos használt elemgyűjtő versenyben Srí Prahláda Általános Iskolánknak az idei évben is sikerült megszereznie a 3. helyet, súlyozott kategóriában!

Pontvelem

Annak ellenére, hogy az idei tanévben jelentősen növekedett az iskola tanulóinak összlétszáma, még mindig sikerült megőrizni az országos (korábbi) 3-dik helyezést az egy főre jutó (ún. súlyozott) kategóriában. Ehhez persze idén sokkal több elemet kellett gyűjteni, ami nem volt egy könnyű feladat. A több száz kiló használt elem nagy része természetesen nem Krisna-völgyből jött össze, hanem a gyerekek egyéb nagyvárosokban élő családtagjainak segítségével.Pontvelem

A Díjkiosztó Ünnepségre június 5-én, pénteken került sor Budapesten a Duna Palota (V. ker. Zrínyi u. 5.) egyik csodaszép termében, amire az iskola részéről egy tanár és két diák érkezett. Az idei évtől az elemgyűjtés mellett már elektronikai berendezések és alumínium italos doboz kategóriában is hirdettek nyerteseket. Azért, hogy a gyerekek ne unatkozzanak ez idő alatt, egy kiváló bűvész-bohóc szórakoztatta a résztvevőket.

A harmadik helyezett 50.000 Ft-ot, valamint 10.000 Ft értékű Libri könyvutalványt nyert. Emellett sok szép Pontvelemes ajándék (elemgyűjtő táska, pénztárca, fejlámpa, stb.) került a csomagokba, aminek a gyerekek nagyon örültek.

Forrás: http://oktatas.krisnavolgy.hu/pontvelem-ismet-orszagos-3-helyezes#more-7465

Bővebben a PontVelem akcióról: http://www.pontvelem.hu/

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)