Új ételosztó helyszín Egerben

Admin Ételosztás, Hírek

Az Ételt az Életért Program 1999 óta működteti Egri Irodáját, hogy segítse a rászoruló, a szociálisan hátrányos helyzetűek, illetve a gyermekek étkeztetését a térségben. Mindezen célokat ingyenkonyha működtetésével, naponta több száz adagos ételosztással valósítják meg, melyhez – egy összefogásnak köszönhetően – új helyszínt kapott a program.

Hazánkban sajnos egyre több a rászorulók száma, ezért az egri Krisna-hívők célul tűzték ki azoknak az embereknek a megsegítését, akik külső körülmények hatására, rövidebb vagy hosszabb távon segítségre szorulnak. Az évek során egyre nőtt az ellátottak száma, ma már 400 (!) adag meleg ebédet és pékárút osztanak ki naponta. Ehhez szükség volt az önkénteseik önzetlen munkájára, a lakosság, az intézmények/vállalkozások támogatására és a helyi civil szféra együttműködésére.

Eddig köztéren, a nyílt utcán osztották ki az ételt, dacolva az időjárás viszontagságaival: hóval, széllel, faggyal, napsütéssel és jéggel. Ráadásul a helyi önkormányzati rendeletnek megfelelően, közterület használati díjat kellet fizetniük, azért hogy tevékenységüket végezni tudják.

A hosszú évek kitartó munkája azonban bebizonyította, hogy a szervezet tevékenysége támogatásra érdemes, ezért készek voltak az egri honatyák rendeletet is módosítani. A szervezet kezdeményezésére, ezentúl karitatív célokra senkitől nem fog közterület használati díjat bekérni az önkormányzat. Így az Alapítvány a felszabaduló összeget is az ételosztásra tudja szánni.

A város nevében, közös sajtótájékoztatón köszönte meg Kovács Tamás tanácsnok az Ételt az Életért áldozatos munkáját. Az ételosztás (ingyenesen a rendelkezésükre bocsátott) új helyszínét, a Vállalkozók a Városért Egyesület tette rendbe, és tető is került az önkéntesek felé. Ezen felül 50.000 Ft támogatást is átadtak szegényélelmezési célokra, mely összegből 250 ember meleg ebédjét tudják fedezni!

Lajosházi Péter (Prána-vallabha dász), az egri irodája képviselője megköszönte a támogatásokat és kiemelte, hogy közös összefogással még hatékonyabban tudják a szegénységet csökkenteni. Ilyen példaértékű együttműködésre van szükség az ország más területein is.

Videó: http://www.tveger.hu/uj-helyen-osztanak-etelt/