Vegetáriánus Világnap – környezeti és etikai problémák a húsevéssel

Admin Életmód, Hírek

Az ENSZ előrejelzése szerint a világ népessége 9,6 milliárdra nő 2050-ig, ami közel 30%-os növekedést jelent a jelenlegi, 7,4 milliárdhoz képest. Ha jelenlegi étkezési szokásainkat addig megtartjuk, akkor 2050-ig globálisan 200 millió tonnával kell növelnünk a hústermelést, ami – a jelenlegi becslések szerint –egyszerűen lehetetlen. Mi történik, ha akár csak egyetlen napra mind többen és többen választanak növényi alapú fogásokat? Júniusban a Húsmentes Hétfő akciókkal, október 1-én a Vegetáriánus világnappal szeretnék felhívni a figyelmet szakértők, környezet- és állatvédők a húsmentes étkezés fontosságára. 1 EMBER / 1 HÚSMENTES NAP Egy ember ezzel például annyival kevesebb vizet használ el, amennyi 9 ember napi vízfogyasztásával …

Október 16.: Önismereti és életvezetési előadás a Védikus pszichológiával

Admin Budapest programajánló, Filozófia, Hírek, Programajánló

Az életünk folyamán sok tudással gazdagodunk, jártassá válunk az élet dolgaiban és abban, hogyan érjük el kisebb-nagyobb céljainkat. Vannak elveink és elképzeléseink. Általában van egy képünk önmagunkról és a környezetünkről, van saját értékrendünk és elképzelésünk arról, hogy mi számít normálisnak. Tudunk ítélkezni és véleményt mondani. Nézeteket vallunk és megkülönböztetünk. Ha érdekel, mit mond a védikus pszichológia Önnön magunk, embertársaink és környezetük megismeréséről, gyere el előadásunkra! A témák: Valódi énünk A karma működése A kötőerők hatásai Eredeti és átmeneti helyzetünk Az elme, az intelligencia és tudat működése A hamis énképünk Időpont: 2016. 10. 16.   9:30-13:30-ig Helyszín: Budapest, 1039 Lehel u. 15-17. …

Jóga és bölcsesség – sajátítsd el felsőfokon Főiskolánkon

Admin Budapest programajánló, Hírek, Oktatás, Programajánló

A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola tanfolyamain mélyebb ismereteket szerezhetsz a védikus kultúráról és filozófiáról. Elsajátíthatod a kezdő és haladó hatha-jóga gyakorlatokat, melyek segítenek a testi egészség, a szellemi egyensúly és a belső béke elérésében. Induló tanfolyamok: Ájurvédikus öngyógyítás tanfolyam (2 alkalom) 2016.10.02. és 16. ●  vasárnaponként 10:00-16:30 Kezdő jógatanfolyam (10 alkalom) 2016.10.04. ● keddenként 18:45-20:45 Szúrjanamszkár tanfolyam 2016.10.23. ● vasárnap 10:00-18:00 Ájurvédikus fitoterápia tanfolyam (2 alkalom) 2016.11.06. és 13. ● vasárnaponként 10:00-16:30 Kezdő jógatanfolyam (10 alkalom) 2016.11.07. 10. ● hétfőnként  17:00-19:00  Védikus asztrológia tanfolyam (3 alkalom) 2016.11.13. ● vasárnaponként 10:00-16:30 Jógaoktatói továbbképzés A hibajavítás és az instruálás elmélete 2016.11.13. ● vasárnap 10:00-18:00 Pránajáma és csakraharmonizálás tanfolyam (8 alkalom) Pránajáma és csakraharmonizálás tanfolyam 2016.11.16.  ● szerdánként 17:00-19:00 …

Gluténmentes almás-mákos sütemény, tojás nélkül!

Admin Hírek, Receptek, Vendégváró csemegék, italok

Hozzávalók: 10 dkg kukoricaliszt (vagy kukorica és rizsliszt keverve) 5 dkg nádcukor vagy pálmacukor, cukorbetegeknek eritrit 2 közepes alma hámozva és reszelve 1 pohár tejföl vagy kefir (1 dl vegánok ásványvízzel helyettesíthetik) 1 banán, karikázva 1 kk sütőpor csipet só 1 kk őrölt fahéj vanília-aroma, vagy 1 csomag vaníliás cukor 3 evk ghí (tisztított vaj, vagy helyette kevés növényi olaj) 7 dkg őrölt mák Fél citrom reszelt héja A hozzávalókat egy tálban összekeverjük, a gyümölcsöket, lisztet, zsiradékot, tejfölt és az ízesítőket összedolgozzuk. Nem szükséges pihentetni a tésztát. Egy kikent, kilisztezett tepsibe helyezzük – erre jó a hagyományos pite forma, de …

Az Állatok Világnapja a NOÉ Állatotthonban

Admin Budapest programajánló, Család, Hírek, Programajánló

Csak kevesen tudják, de október elején egy csokorba szedve ünnepeljük a vegetarianizmus és az erőszakmentesség világnapját, azaz Mahátma Gandhi születésnapját, valamint az állatok világnapját. Az év talán legnagyobb állatos bulijára várunk Titeket! Itt nem csak bulizni, szórakozni, de játszva tanulni is lehet!Helyszín: NOÉ Állatotthon (Budapest, XVII. kerület, Csordakút utca vége)Természetesen most is elsősorban minden az állatok körül forog majd, de ehhez csatlakozik a környezettudatos szemléletformálás, a vegetarianizmus és az erőszakmentes szemlélet és életmód bemutatása. A programokból: Koncertek kicsiknek és nagyoknak: Náray Erika interaktív gyerekkoncert, Bolba Éva és a JAZZterlánc Ki tud többet az állatokról és a természetről, pontgyűjtő, szellemi és fizikai akadályverseny …

Október 10.: Vegetarianizmus a védikus kultúrában – Vega Est a Magnet Házban

Admin Budapest programajánló, Életmód, Hírek, Programajánló

A vegetarianizmus ősiségéről, receptekről, konyhatrükkökről Dharmista déví dászí, polgári nevén Fábián Dóra mesél majd a vega esten. A program ingyenes, minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak! Dharmista dévi dászí 13 éves korában lett vegetáriánus, az állatok iránti együttérzésből. Később egy komoly bélbetegség következtében ráébredt, hogy pusztán a hús elhagyása nem teszi egészségessé a szervezetet – ez csak az első lépcsőfok az eredményhez. Krisna-hívőként megismerte az Ájurvéda alapjait, de tanult természetgyógyászatot, és elvégezte a diétás szakács képzést is. A tökéletes tálalás érdekében zöldségfaragással is foglalkozik. Számára legfontosabb terület a prevenció és a vegetarianizmus terjesztése. Ennek céljából több állatvédő szervezettel dolgozik együtt, és …

Kírtan Jóga koncert a Lélek Palotájában

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

A Bhaktivedanta Bhajan Band két epizódból álló örömzenéjével várunk a hónap utolsó csütörtökén. Kírtan Jóga est főiskolánk zenészeivel. Helyszín: Lélek Palotája, 1039 Budapest, Lehel utca 15-17. Időpont: 2016.09.29 csüt., 18-20h A zenekar tagjai a főiskola méltán híres tanáraiból és tanítványaiból állnak, akik szeretnek (és tudnak) együtt kírtanozni. Ünnepélyes lesz ez az alkalom azok számára is, akik ezen a napon fogják majd kezükbe diplomájukat, amelyet a főiskolánkon szereztek. Szeretettel várjuk a hallgatók családtagjait és barátait, legyünk együtt mennél többen ezen a különleges, lélekemelő koncerten! A rendezvény ideje alatt is nyitva tart vegetáriánus büfénk és az indiai portékák boltja. Ingyenes parkolási lehetőség az utcában. Megközelíthetőség és …

A test hajtóereje: az agni

Admin Életmód, Hírek

Életerő, arcszín, testi erő, egészség, lelkesedés, a bőr sugárzása, a test felépítése, az ellenálló képesség, a szövetek és az anyagcsere mind jól működnek, ha az agni, a tűz is jól működik! Az agni kulcsszerepet tölt be az egészség és a betegség terén. Felelős a testért, az arc színért, a szövetekért, az ellenálló képességért. Ahogyan a nap a Földi élet hajtóereje, úgy az agni a testé. De mi történik, ha az agni nem jól működik? Például, ha a kapha dhosa túlzottan erőteljessé válik, akkor lelassítja a tűz égését. Ekkor az étel nem emésztődik meg tökéletesen, a végtermék pedig olyan lesz, mint …

A lelki élet és az anyagiak egyensúlya – hogyan valósítsd meg?

Admin Filozófia, Hírek, Kiemelt

A Kṛṣṇa-tudatú hívők életében általában azt tapasztaljuk, hogy bár nagyon igényesen, szépen, tisztán, rendezetten kívánnak élni, mégis a legtöbb hívő nagyon egyszerűen, világi élvezetektől mentesen éli az életét. Olykor elutaznak egy-egy szent helyre, vagy megismernek más kultúrákat, hódolnak a művészeteknek, mégis összességében nem jellemző semmilyen nagy „bulizás” a hívekre, ami pénzköltéssel jár. Csak kevesen tudják, hogy ennek nem csak azaz oka, hogy a hívők nem fogyasztanak húst, halat, tojást és nem isznak alkoholt, sem más mámorító szereket nem vesznek magukhoz. Az egyszerű életmódnak van egy egészen egyszerű szakrális oka, amely új perspektívába helyezi hétköznapi, anyagi életüket, ez pedig az, hogy …

November 11-13.: Indiai vegán főzőtábor

Admin Életmód, Hírek, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

A tábor során a főzés jógáján keresztül megismerjük az ételek ránk gyakorolt hatását. Lesz szó ájurvédáról, fűszerek hatásairól, az ízek szerepéről valamint egy kis önismeretről és meditációról. Bevezetünk a világhírű, színes és változatos indiai konyhaművészetbe a számos ínycsiklandozó fogásokon keresztül, mint pl.: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. Mindezt a magyarországi Somogyban, a „4 napraforgós” minőségű Radhé Resort és Syám Meditációs és Wellness Központban. A minőségű szállás kényelmén túl szauna, jakuzzik teszik még kellemesebbé a kikapcsolódást. A tábor  közvetlen szomszédságában található Magyarország ill. Közép –Európa legnagyobb ökogazdasága,Krisna-völgy. A program részeként ellátogatunk a biofarmra, ahol megismerhetjük az …

Október 22. és 29.: Indiai vegán főzőtanfolyam

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Az indiai lakosok életmódja eredendően az ősi védákra támaszkodik, mely egy isteni kinyilatkoztatás. Az ájurvéda, annak egy része, mely szerint, ha betartjuk a hozzá vonatkozó egészségügyi szabályokat, a tej fogyasztása alkalmas emberi fogyasztásra. A teheneket viszont maximálisan tisztelik és védik. Az ételeiket felajánlják az Úrnak így az állatok is felszabadulnak az életük végén. Mivel nyugaton majdnem lehetetlen ilyen ahimszás (erőszakmentes) tejhez jutnunk, a vegán étkezést részesítjük előnyben. Szerencsére az indiai gasztronómia bővelkedik alapvetően vegán fogásokkal, ami nagy kincs, mert így nem kényszerülünk étel és íz hamisításokra (mint pl. szója készítmények, növényi hidrogenizált zsiradékok, tejszín, sajtok, túl sok szejtán stb.) ami …

November 26.: VegaKaland 2 alkalmas indiai főzőtanfolyam

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Az indiai vegetáriánus konyha a világ legváltozatosabb és legízletesebb főzési hagyománya. A Lélek Palotája képzése bevezetést nyújt a vega életmód alapelveibe és gyakorlatába. Megtanulják a hagyományos főzési technikákat, a fűszerezés alapelveit valamint a tipikus indiai fogások receptjeit és elkészítési módjait. Elkészített ételek: szabdzsik (zöldséges főételek), különleges rizsek, csatnik (édes-csípős szószok), csemegék, lepénykenyerek, édességek, aromás italok, egzotikus előételek. A tanfolyamon elsajátított tudás elegendő lesz ahhoz, hogy indiai szakácskönyvekből sikeresen főzzünk valamint bátrakká és kreatívakká váljunk a keleti ízek elővarázslása terén, bármilyen otthon talált alapanyagokból való „szabad” főzéshez. A megadott alapreceptek tetszés szerint, szinte a végtelenségig variálhatók a szezonnak, az igényeknek és …

Október 2.: Hennafestő tanfolyam Budapesten

Admin Budapest programajánló, Hírek, Oktatás, Programajánló

Gondoltad volna, hogy a henna művészete már 5.000 éves? Szeretnéd megtanulni a hennaművészet alapjait? Kíváncsi vagy arra, hogy honnan ered és mire is használták? Szeretnéd elsajátítani a hennafestés trükkjeit? Ha igen, gyere el és tapasztaljuk meg együtt e varázslatot! A festés a vaisnava művészetek egyik ága ami kedvezően hat az ember tudatára tehát nem csak díszít, de egyben segít is az önmegvalósításban. A hennát a hennabokor szárított leveleiből nyerik, amit előbb apróra őrölnek, majd vízzel és egyéb természetes összetevőkkel (citromlé, eukaliptusz olaj) keverik. A felhasznált henna port Indiából szerezzük be mi magunk. Az elkészített minták hetekig díszítik a testet, ennek …

Október 16.: Bio Sütőtök Nap Krisna-völgyben

Admin Hírek, Krisna-völgy, Krisna-völgy programajánló, Programajánló

Tudtad, hogy a sütőtököt – az Antarktiszton kívül – bolygónk minden földrészén termesztik már ősidők óta? Sütőtök NapIgazán különleges növény: zöld, piros, fehér, szürke, de még kék színben is létezik! Neked milyen szín jut az eszedbe először a sütőtökről? Gondoltad volna, hogy 90%-a víz és rendkívüli élettani hatásai miatt az étkezésen kívül megjelent a népi gyógyászatban és a kozmetikában is? Ha szereted az őszi táj ezernyi árnyalatának szépségét és ugyanakkor tudásod is szívesen gazdagítanád, itt a helyed ezen a napon, hogy a Krisna-völgyi tájban gyönyörködj és az októberben szüretelt sütőtökről minél többet megtudj! Templomunkban művészien festett sütőtökökkel, Govinda éttermünkben változatos sütőtök …

Egész évben vár Krisna-völgy! Turisztika és programok Somogy szívében

Admin Hangtár, Hírek

Krisna-völgy Európa legnagyobb ökofaluja, 286 hektáros biofarm, önellátó közösséggel – ezt szinte mindenki tudja már. Azt viszont csak kevesen sejtik, hogy a völgy egész évben látogatható turisztikai helyszín, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek India kultúrájával és filozófiájával, valamint az önellátás alapjairól is bővíthetik ismereteiket. A Góranga műsorán ezúttal Krisna-völgy turisztikai lehetőségeiről, látnivalóiról beszélgetett Mérő Mátyás riporter és a völgy két hölgy lakója.

A reinkarnáció tudományos bizonyítékai

Admin Hírek, Programajánló

Az India Spirit előadássorozat keretében 2016.09.28-án (szerda) 18 órától vetítéssel egybekötött előadást tartunk Egerben a Tűzoltó tér 5. szám alatt, a Govinda étterem épületében. Téma: A reinkarnáció tudományos bizonyítékai Előadó: Gaura Krisna Dásza [Dr. Tóth-Soma László] vallásfilozófus, jóga-meditáció oktató és vaisnava teológus, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola rektorhelyettesének érdekfeszítő előadása. Ételkóstoló: Ingyenes vegetáriánus ételkóstoló az előadás végén! Időpont: 2016. szeptember 28. 18 órától. Helyszín: Eger, Tűzoltó tér 5. A Govinda étterem épülete. A részvétel és a vegetáriánus ételkóstoló ingyenes. Szervezők: India Spirit Egyesület www.indiaspirit.hu Govinda Étterem www.govindaeger.hu MKTHK www.krisna.hu

Szeptember 20.: A sikeres emberré válás anatómiája

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

A tudatunk minősége közvetlenül meghatározza a kitűzött céljainkat, amit mi különféle vágyak formájában tapasztalunk. Így a tudatalatti régiónk a reakcióink és döntéseink eszköztárát képzi. Ahhoz,hogy egy adott téren sikert érjünk el, egy olyan belső “motorra” van szükségünk, ami napról napra támogat minket, ahelyett, hogy gyomnövényként emésztené a motivációnkat. Ez a tudatalatti gátlásaink és kétségeink módszeres átírásával lehetséges. Radha Krisna prabhu vezetői posztban eltöltött évei alatt, mindennapos gyakorlatává váltak azok a folyamatok, amelyekkel a saját kapacitását maximálisan kihasználva, egyre szilárdabb fejlődést és sikert tapasztalhat. Előadása során, a védák komplex tudományának lényege, a személyiségfejlesztés, egy modern és napjainkban is könnyen alkalmazható kontextusban …

Szeptember 25.: Lélekvándor Klub a tatai Cseke-tóhoz

Admin Hírek, Programajánló

Túránk során Tóvároskert vasútállomásától elsétálunk a Cseke-tóhoz. A Cseke-tó Tata egyik nevezetessége, a festői szépségű Angolkert közepén helyezkedik el. A tavon több sziget is található, a tó körül pedig sétány vezet. A Cseke-tótól átsétálunk az Öreg-tóhoz, és a tavat megkerülve meglátogatjuk a tatai várat. A tatai Öreg-tó Magyarország egyik legidősebb mesterséges tava, amelynek partjára a tatai várat 1397-1409 között építhették egy, a környező területből kiemelkedő sziklamagra. Nem védelmi célra épült, inkább birtokközpontnak, a királyi korszakokban pedig pihenőhelynek A túra hossza 11 km, mely sík terepen, nagyrészt parkosított útvonalon vezet. A vár kertjében az eddigi hagyományunknak megfelelően szabadtéri zenélést is tartunk. …

Kóstolj bele az ájurvédába! (Szakácskönyv)

Admin Életmód, Hírek, Receptek

Nagyon vártam már, hogy megírhassam ezeket a sorokat. Szeretném nektek bemutatni az új recepteskönyvemet, az elmúlt hónapok megfeszített munkájának és sok-sok év kutatásának gyümölcsét. – írja Hémangi weboldalán. Mit találsz a könyvben? – Az ájurvéda gyakorlati tanításait (többek között a különböző testtípusok jellemzőit, ájurvédikus étrendeket, az ízek szerepéről szóló leírást). – 70 kipróbált receptet – Alaprecepteket (ghí főzés, indiai házisajt készítés) – Színes ételfotókat Mindezt 136 színes oldalon. Megrendelés és kedvezményes könyvcsomag-infó >>