A lelki élet és az anyagiak egyensúlya – hogyan valósítsd meg?

A Kṛṣṇa-tudatú hívők életében általában azt tapasztaljuk, hogy bár nagyon igényesen, szépen, tisztán, rendezetten kívánnak élni, mégis a legtöbb hívő nagyon egyszerűen, világi élvezetektől mentesen éli az életét. Olykor elutaznak egy-egy szent helyre, vagy megismernek más kultúrákat, hódolnak a művészeteknek, mégis összességében nem jellemző semmilyen nagy „bulizás” a hívekre, ami pénzköltéssel jár.

Csak kevesen tudják, hogy ennek nem csak azaz oka, hogy a hívők nem fogyasztanak húst, halat, tojást és nem isznak alkoholt, sem más mámorító szereket nem vesznek magukhoz. Az egyszerű életmódnak van egy egészen egyszerű szakrális oka, amely új perspektívába helyezi hétköznapi, anyagi életüket, ez pedig az, hogy mire fordítják a figyelmüket, az idejüket, a pénzüket, az energiájukat.

Kārtika hónaphoz és a hindu újévhez, Dívalihoz közeledvén aktuálissá válik ez a téma.
A Rāmāyaṇa ősi indiai eposz beszámol Rāvana történetéről, aki kapzsi, démonikus mentalitású személy volt, és aki kihasználva, hogy Sītā devī, az Úr Rāmacandra felesége rövid időre magára maradt, elrabolta az asszonyt. Rāvana nem tudta, hogy ezzel miféle lavinát zúdít saját fejére, mivel kizárólag a nő szépségét és helyzetét vette figyelembe, mégpedig azt, hogy ő Daśaratha király fiának a felesége, vagyis India urának a menye, ellenségének az asszonya.

Rāmacandra, Rāma-navamīŚrīla Prabhupāda egy 1977 februárjában, Indiában tartott leckén mesélt erről a történetről. Rāvana kapzsi volt, irigy, büszke és dühös, emellett folyamatosan illúzióban volt. Ez azt jelenti, hogy nem ismerte fel, hogy Rāma királyfi valójában az Istenség legfelsőbb Személyisége, az Úr Visṇu egy alászállt formája, Sītā devī pedig a Szerencse Istennőjének inkarnációjaRāvana rossz mentalitása ellenére igencsak okos volt, rafinált és ravasz, aki olyan áldást kért korábban Brahmātól, hogy lehetőleg sem ember, sem félisten a nap egyetlen szakában se tudja elpusztítani. Vagyis hatalmát örökre szerette volna biztosítani. Kincseit, vagyonát anyagi dolgokra használta fel, kéjvágy és mohóság vezérelte, miközben a birodalmában az emberek egyre szörnyűbb körülmények között éltek. Rāvana rengeteg kincset, óriási vagyont halmozott fel, és kikényszerített magának néhány valóban hatalmassá tévő áldást is. Boldog azonban nem volt. Dühe és kapzsisága ettől folyton nőtt, mivel belül elégedetlen volt, a pillanatnyi élvezetek pedig egyre kevésbé csillapították lelkének szomját.

Ilyen az elme természete. Az elme jelölője az asztrológiában a Hold, a leghatalmasabb és mégis legbizonytalanabb bolygó. A Hold jelölheti a lelket, de jelölheti az elmét is. Az elmét lefoglalhatjuk az intelligencia szolgálatában, így nemes érzelmeket és fejlett lelkiséget ad, de szabadjára is engedhetjük, mint egy megvadult lovat, ám akkor az elme folyton újabb és újabb örömeket követel majd. Így akinek háza van, újabbat, nagyobbat és szebbet akar majd. Ha felesége és családja van, valamiért más feleségét kívánja majd, ha pedig jó élete, akkor még jobbat akar. Vagyis megfigyelhetjük, hogy a kielégített vágyak többé nem ösztönöznek cselekvésre. Az anyagi világ kincsei végesek, egyes egyedül a lelki világ természete az, hogy folyton nő, tágul és végtelenül változatos. Amikor az anyagi élvezetekben keresi valaki ezt a végtelenséget, akkor csalódni fog, mert az olyan, mintha egy műszaki boltban szeretne élelmiszert vásárolni – nem jó helyen keresgél, így a lélek szomjas és éhes marad.

Mi ez a szomjúság?
Rāvana ugyanolyan lélek, vagyis egy jīva, mint mi, emberek. A különbség az, hogy ő hosszú életeken keresztül keményen megdolgozott azért, hogy olyan áldásokat, pozitív karmát nyerjen el, mint például a hatalom, és hogy viselkedése menthetetlenül ártó és erőszakos legyen, mint negatív karma. A lélek eredeti helyzetében mindig kapcsolatban áll Viṣṇuval, vagyis Kṛṣṇával, aki áthatja az egész univerzumot, megteremti, felépíti, működteti azt, de aki Felsőlélek formájában, mint egy parányi örök-láng minden ember szívében is jelen van. Amikor a lélek elfeledkezik Istenről és erről a kapcsolatáról, az éppen olyan, mint azok az elektromos gépek és tárgyak, amelyek nem képesek betölteni feladatukat, ha nincsenek a hálózatra kapcsolva. Lehet létezni e nélkül az örök kapcsolat nélkül, csak éppen nem érdemes, haszontalanná válik az életünk.

Śrīla Prabhupāda a fent is említett előadásában arról beszélt, hogy Rāvana attól vált igazán démonná, hogy illúzióba került, és bár kellően hatalmas és intelligens volt, nem értette meg életének célját, és iriggyé vált Viṣṇura. Minden képessége és befolyása megvolt ahhoz, hogy értékes életet éljen, de ő azt mások kárára élte, mások kárán jutott gazdagságához. Amikor elrabolta Sītā devīt, aki Māga a Szerencse Istennője, Laksmī devi, akkor úgy gondolkodott: „nálam van – enyém, birtoklom”. De Laksmī devīt nem lehet birtokolni vagy elvonni a férjétől.Soha ne válaszd szét Lakṣmīt Narayantól” – mondja Prabhupāda, vagyis Szítá devīt Rámacsandrától. Mert a Devī nemcsak a pénz és vagyon, hanem sokkal inkább a boldogság megtestesülése. Lehet bármilyen anyagi kincs a birtokunkban, az Ő áldásainak a hatása az elégedettségünk, vagy éppen az elégedetlenségünk.

Rāvana olyan volt, mint egy torlasz a folyón, felduzzasztott magának valamit, elvett valamit, ami nem illette meg, de a természetből tudjuk, hogy ezek sohasem járnak jó eredménnyel. Az ökoszisztéma alapja a szimbiózis, az együttműködés, hogy tudjuk, az összetartozó dolgokat együtt kell kezelnünk, hogy elfogadunk és elengedünk, és hogy beérjük az elégségessel, a szükségessel. A folyamatos kivét és felhalmozás, ha azzal elválasztjuk az anyagi kincsek Úrnőjét férjétől, a vallás, a dharma őrzőjétől, a lelki élettől, az Istenség Személyiségétől, akkor ott sem boldogság, sem tartós anyagi eredmény nem várható!

Laksmi NarayanDívali éjjelén Indiában milliók gyújtanak lángot, hogy becsalogassák a Szerencse Istennőjét otthonukba. A hívők azonban tudják, hogy ez a fény, ez a láng nem pusztán egy meggyújtott mécses vagy ghí-lámpás, hanem az embernek magának kell világítani, az ember maga kell legyen a tudás által felnyílt szemű világító fáklya – aki jó esetben másoknak is Napként ragyog. Hiszen a szeretet nemcsak önmagunkról szól, hanem arról is, hogy képesek legyünk azt átadni, továbbadni, mások életét is fénnyel beragyogni, bearanyozni. Ezért ilyenkor egy rítust mutatnak be: lángot gyújtanak. Emellett Kārtika havában maguk is lemondásokat végeznek és fogadalmakat tesznek – hogy belülről is égjen az a tűz.

Amikor Śrīla Prabhupāda a pénz felhasználásáról beszélt, azt javasolta, hogy az anyagi kincseket foglaljuk le az Úr imádatában. Ha milliomos vagy, építs templomot, állítsd be az Istenség formáit. Nyomtass könyveket, amelyek terjesztik a transzcendentális tudást, vagy ossz ételt a szegényeknek. Hiszen a spirituális törekvések, bár áthatják egész életünket, mégis a Maslow piramis felsőbb szintjein találhatók, éhes gyomorral pedig nehéz bármi máson meditálni, mint azon, hogy valahonnan ételhez jussunk..

Ez a befektetés azonban megtérül. Közvetlenül tapasztalható a boldogság és a tartós elégedettség formájában – ez az, amit úgy fogalmaznak meg a segítő szakmában dolgozók, az adományozók, hogy nem tudják miért, de olyan nagy örömmel tölti el őket a segítés. Ez magyarázza, hogy miért főznek Indiában a legszegényebb falvakban is naponta többszáz fogásos ebédeket, és ajánlják fel a templomok oltárán virágokkal, füstölővel, vagy akár csak egy kis vízzel. Hogy miért mutatnak be olyan pazar imádatot a templomokban. Mert megtérül anyagilag, és egyes egyedül így térül meg lelkileg!

Bár látszólag magunk dolgozunk meg a vagyonunkért, az eredményeinkért, de vajon kitől kapjuk a tudást, a képességet, amit munkára fogunk? Az értelmet és az emlékezést, amellyel betöltünk egy állást? Vagy akár az esőt, amely itatja és növeszti a gabonát a földeken? Ezeket a javakat Istentől kapjuk, így az a helyénvaló, hogy saját és családunk fenntartása mellett megosztjuk kincseinket Isten más teremtményeivel és az Ő szolgálatában foglaljuk le. „Ha több van a birtokodban, mint amire szükséged van, hosszabb asztalt építs” – tartja a mondás. Vagy ahogy Weöres Sándor írja: „Szórd szét kincseid, a gazdagság légy te magad!” Legyünk tudatosak arról, kitől kapjuk e javakat, tudjuk azt, hogy kinek tartozunk. Ha Laksmī devī áldásait a lelkiség, az örök értékek szolgálatában használjuk fel, magunkban helyes jellemmel, akkor Ő mindig Visṇu, Nārāyana, vagyis az Úr Kṛṣṇa mellett foglal majd helyet a szívünkben. Ha nem próbáljuk meg szétválasztani az Isteni Párt, akkor életünket áthatja majd a boldogság és melléktermékeként az anyagi biztonság. Így valósulhat meg életünkben a lelkiség és az anyagi élet egyensúlya.

Fodor Kata

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)
  • Cimkék: ,