Február 21.: az úr Nityānanda megjelenési ünnepsége Budapesten

Admin Budapest programajánló, Hírek, Programajánló

Maghā hónap fényes, 13. holdnapján jelent meg Śrī Caitanya legbensőségesebb társa Śrī Nityānanda Prabhu, aki a gauḍīya vaiṣṇava hagyományok szerint maga Śrī Balarāma (Kṛṣṇa testvére) alászállt formája, s aki Caitanyával a legtöbb kedvtelésben vesz részt.

Nyugat-Bengálban jelent meg 1474 körül, mintegy 12 évvel Kṛṣṇa Caitanya előtt. Śrī Nityānanda utazásai során zarándokhelyekre látogatott és sannyāsīként élt. Tudatában volt, hogy öccse az Úr Caitanya is megjelent már és 20 év múlva találkozni fognak Navadvīpában, hogy elkezdjék a sankīrtana-prédikáló mozgalom terjesztését, az Úr Szent Nevének éneklését. A tradíció szerint Nityānanda mindig jelen van a lelki tanítómester formájában, hiszen a guru Nityānanda Prabhu szeretetének élő megnyilvánulása. A hívők ezen a napon Nityānanda kegyéért imádkoznak, akin keresztül könnyebben megközelíthető az Úr Caitanya.

Hazánkban ezt a budapesti templomban ünneplik, zen ével, tánccal, közös imádsággal és Istentisztelettel, Dayāl-Nitāi Vijayā Gaurāṅga oltáránál.

A program: 

7:00 Śrīla Prabhupāda guru-pūjā -zene és tánc, részvételi lehetőség közös istentiszteleten
8:00 Az Urak üdvözlése – ünnepélyes oltárnyitás
8:45 Előadás (Mañjarī Devī Dāsī)
10:15 Tradicionális dallamok Nityānanda Prabhuhoz
11:00–12:10 Vetítés és előadás a māyāpuri Védikus Planetáriumról (Sākṣī Gopāla Dās)
12:10–12:30 Közös zenés mantrameditáció
12:30–13:30 Kīrtana: Táncos déli istentisztelet
13:30 Lakoma (Lakomajegyek a recepcióban kaphatók)