Hogyan illik megnyilvánulni az elhunyt személyekről?

Az elhunytakról csak jót lehet mondani, vagy inkább meg se szólaljon az ember? És mi a helyzet akkor, ha valakinek egy olyan közeli hozzátartozója hal meg, aki pokollá tette az életét, aki sajnálatos módon nem viselkedett helyesen, aki esetleg bántalmazta a családját, erőszakos volt, és sok embernek okozott fájdalmat? Mi van, ha az okozott sok keserűség és sérelem egyszer csak kibuggyan valakiből?

Pontosan ez történt Texasban, a napokban (persze bizonyára nem csak ott és nem csak most), ahol egy hölgy az édesapja halála után nagy nyilvánosság előtt, őszintén beszélt a január 30-án elhunyt édesapjával kapcsolatos érzéseiről, és nem éppen dicsérő szavakkal illette az elhunytat. Kíváncsiak voltunk, vajon mit mondanak a vallások tanítói, miután elolvasták az említett cikket és a kérdésünket.

A konkrét kérdésünk így hangzott:

Halottról vagy jót, vagy semmit? Igaz ez a mondás, akkor is, ha valaki úgy érzi, hogy az elhunyt sok szenvedést okozott más embereknek?

A hagyományos indiai temetések nagyban különböznek a hazánkban megszokottaktól. Minden temetés hamvasztásos, és a vallásos rítusok kapják a fő szerepet, nem pedig a családi búcsúztató beszédek, hiszen a léleknek az adott családi szerepeinél is fontosabb helyzete, hogy ő Isten örök szolgája. A halottbúcsúztatás mindenkit megillet, de természetesen sokkal teljesebb temetést rendeznek a szomorú, hátrahagyott családtagok, mint amikor egy hozzátartozók nélküli személyt búcsúztatnak el.

Azonban itt nem ér véget a lélek útja. A reinkarnáció tanításának megfelelően a családtagok később is különféle ceremóniákat mutatnak be, hogy az eltávozott jó körülmények között szülessen meg. Azok a családok, akik őrzik az ősi hagyományokat, általában igyekeznek gyermekeiknek jó neveltetést adni. Tudják, hogy később fiaik fogják elvégezni azokat a szertartásokat, amelyek a kedvező születést biztosítják számukra. Amennyiben valaki utód nélkül hal meg, nincs a rokonságában egyetlen fiatal sem, vagy, mert méltatlanul viselkedett gyermekeivel, akkor lehetséges, hogy ők némán tiltakoznak, és nem végzik el ezeket, ám ez alapvetően helytelen, mivel a megfelelő temetés az élet utolsó szamszkárája, tisztító rítusa, amely minden élőlényt megillet. Mi sem jobb példa erre: a Srímad Bhágavatam 10. Énekében, amikor Krisna megöli a zsarnok Kamsza királyt, feleségeinek mindent biztosít ahhoz, hogy méltósággal eltemessék férjüket!

A védikus kultúrában a szülők és a lelki tanítómester tisztelete kiemelkedően fontos,
ezért az, hogy valaki kifejezetten ellenségesen beszéljen édesapjáról a nagy nyilvánosság előtt, visszatetsző és illetlen dolog. Azok a fiatalok, akik értik, hogy minden ember egyéni karmája szerint, saját korlátainak megfelelően cselekszik, könnyebben megbocsátják szüleik helytelen viselkedését is. Erre jó példa a szent Prahláda Mahárádzsa, aki annak ellenére, hogy édesapja kegyetlenül bánt vele, ő mindig tisztelettel és alázatosan beszélt az egyébként démonikus mentalitású apjával.

Fodor Kata
vaisnava (Krisna-hívő) teológus

Más vallási képviselők válaszai a 24.hu Isten tudja rovatának e témájában >>

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)
  • Cimkék: