Melyek a térítő vallások? Mit is jelent pontosan a hittérítés? Meg lehet téríteni valakit, aki nem akarja, hogy megtérítsék? Ha valaki mesél a saját vallási élményeiről, tapasztalatairól, elveiről, akkor az már térítésnek minősül?
Pár hete kaptunk egy levelet az egyik kedves olvasónktól a Facebook oldalunkra, aki kifejtette, hogy az a baja a vallásokkal és a vallási tanítókkal, hogy őt mindig, mindenki meg akarja téríteni. (Az Isten tudja írásait pedig pont azért szereti, mert tájékoztat, megismertet, de nem térít…) Ennek hatására fel is merült bennünk a kérdés: Bevett gyakorlat-e a térítés a vallásokban? A történelemben számos példát ismerünk a hittérítésről, de talán nem feltétlenül a vallás, vagy a tanítások, hanem inkább az emberek (túl)buzgósága, netán – világi – hatalmi érdekek vezethettek az olykor szelíd, máskor pedig kimondottan durva „térítésekhez”. De mit mondanak a hittérítésről a vallások tanítói?
A konkrét kérdésünk így hangzott: Mi a véleménye a hittérítésről? Létezik-e az ön vallásában hittérítés? – kérdezi Rába Géza rovatszerkesztő a 24.hu Isten tudja rovatában.
A hittérítéssel kapcsolatban először érdemes tisztázni, hogy miért van több vallás. A Krisna-hívők megértése szerint különböző korokban, különböző népeknek Isten némileg eltérő megfogalmazásban adta át a követendő normákat, úgy, hogy a “célközönség” képes legyen azokat követni. Aki a 24.hu Isten tudja rovatát követi, az tudja, hogy az élet nagy kérdéseire a világvallások lényegében nagyon hasonló válaszokat adnak.
Aki egy adott vallásban megtalálta a választ kérdéseire, az sokszor inspirálva érzi magát arra, hogy a mások iránti jóindulatból ezt a jó hírt másokkal is megossza. Az ebből kiindult hittérítő mozgalmak azonban sokszor szörnyű formákat öltöttek, az “igaz hitet” kardéllel sem átallották terjeszteni. Az azonban, hogy ki milyen vallást fogad el szívében, teljesen Isten és az ő magánügye.
Akkor ezek szerint teljesen felesleges lenne a prédikálás, mindenki örüljön a saját vallásának, és kedvező tapasztalatait ne ossza meg másokkal? Ez a másik véglet lenne. A mostani Kali-korszak tele van szenvedő emberekkel, akik keresik a megoldást helyzetükre, és akik számára Istennel való kapcsolatuk felélesztése hozhatja meg az enyhülést és boldogságot. A vallástalan világban azonban honnan tudná meg, hogy melyik az a vallás, ami az ő természetének a legmegfelelőbb? Csak akkor van erre esélye, ha a vallások láthatók, azaz a hívőik megismertetik azokat a keresőkkel.
A 15. század fordulóján Indiában Isten inkarnációja, az Úr Csaitanya Maháprabhu azért jelent meg, hogy megújítsa vaisnavizmust, azaz a Krisna-tudatot és elterjessze az Isten neveiből álló Haré Krisna, Haré Krisna, Krisna Krisna Haré Haré, Haré Ráma Haré Ráma, Ráma Ráma Haré Haré mantra közösségi éneklését. Azt is megjósolta, hogy egykor a világ összes falujában és városában ezt a mantrát énekelni fogják.
Ezt a jóslatot A. C. Bhaktivédanta Swami Prabhupáda váltotta valóra, aki 70. életévében elindult Nyugatra, és elterjesztette a Krisna-tudatot az egész világon. Ha ez hittérítés volt, akkor valószínűleg ez volt a világtörténelem legbékésebb hittérítése, mert fegyverek helyett csupán a Haré Krisna mantra éneklésével érték el.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava/Krisna-hívő lelkész