Legutóbb a semmit jártuk körbe, most a végtelent választottuk. A végtelent – akár a semmit – régóta használja a tudományos világ, legalábbis számol vele, még ha bizonyítani nem is nagyon sikerült. Van egyáltalán végtelen? Mi az?
Kérdésünk így hangzott: Létezik tanítás az ön vallásában a végtelenről? – kérdezi tőlünk Rába Géza rovatszerkesztő a 24.hu Istent udja rovatában.
Az ősi indiai írások több szempontból is elismerik a végtelen fogalmát, legyen az számtani, térbeli vagy időbeli. A védikus irodalom egyik gyöngyszeme a következőképpen ír Istenről:
„Az Istenség Személyisége tökéletes és teljes, és mivel maradéktalanul tökéletes, mindabban, ami Belőle kiárad — s így ebben a mulandó világban is —, minden megvan ahhoz, hogy hiánytalanul teljes legyen. Bármit hozzon létre a Teljes Egész, az önmagában is teljes.
Ő a Teljes Egész, ezért bár számtalan hiánytalan egység árad ki Belőle, megmarad teljes egésznek.”
A szöveg teljességről beszél, de könnyen megérthető, hogy csak a végtelen lehet teljes.
Időben is értelmezhető a végtelen: Isten és az egyéni lelkek létezése végtelen. Krisna mondja a Bhagavad-gítában (2.12.):
„Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is; a jövőben sem fog megszűnni életünk.”
A védikus irodalom használ egy rokon fogalmat, a megszámlálhatatlant. Ez nem annyira elvont, mint a mi anyagi gondolkodásunkkal felfoghatatlan végtelen, mivel olyan hasonlatokkal operál, amiket napi tapasztalataink alapján könnyebben értelmezhetünk. Így például:
a világok teremtésekor megszámlálhatatlan sok univerzum hagyja el Mahá Visnu testét, ezeket a szentírás egy zsák mustármaghoz hasonlítja, és ezekben az univerzumokban megszámlálhatatlan sok lélek bolyong.
Ugyanakkor Isten, mint Felső lélek jelen van minden élőlény szívében, sőt minden atomban is, és mindenről tudatos. Tehát a tudása is végtelen, szemben a véges emberi tudással.
Madhupati dász (Mérő Mátyás)
vaisnava (Krisna-hívő) lelkész