Miért higgyünk a Védikus írásoknak?

Több olyan írás is létezik a világon, amelyek a történelem különböző időszakaiban – akár napjainkig is – különleges tiszteletben részesültek. Legfőképpen a vallások iratai tettek szert ilyen kitüntetett szerepre, mert a bennük található tudást az adott vallási közösség hívei nem pusztán emberi bölcsességnek, vagy pusztán esztétikai minőségükkel ható írásoknak tekintik; úgy tartják, hogy ezen írott médiumokon keresztül egy magasabb rendű értelem szól a földi emberekhez.

Miért éppen a védikus irodalmat tekintik a Kṛṣṇa-hívők e felsőbbrendű értelem legtökéletesebb és legfontosabb megszólalási formájának?

A védikus írások saját magukról mint tökéletes, abszolút tudásról beszélnek, amely egy e világon túli forrásból származik, és mentes mindennemű tévedéstől és hiányosságtól. Ezt az álláspontot vallotta India történetének sok-sok kiemelkedő szentje, bölcse és tanítója is. Azonban természetszerűleg felvetődik a kérdés, hogy elegendő-e egy írásmű saját magáról adott definíciója ahhoz, hogy feltétlenül igaznak és követendőnek ismerjük el? Hiszen ezen az alapon bármely könyv és szerző ajánlhatná magát a tökéletes kinyilatkoztatás birtokosaként. Természetesen a védikus irodalom sem várhatja el, hogy intelligenciánk használata nélkül, az alapos vizsgálatot mellőzve fogadjuk el a benne írottakat. Ahhoz azonban, hogy el tudjuk dönteni, vajon valóban emberi ismereteken túli, tökéletes igazságokat hordoz-e ez az irodalom, össze kell gyűjtenünk azokat a szempontokat, amelyek alapján dönteni lehet egy ilyen kérdésben. Nos, az alábbiakban javaslok néhány szempontot, amit az Olvasó tetszése szerint kiegészíthet saját elvárásaival. Ezek után nem lesz más teendőnk, mint megnézni, hogy beteljesíti-e a védikus irodalom (vagy bármely más írás) a tökéletességre vonatkozó elvárásainkat.

Honnan tudhatjuk, hogy vajon megbízható-e az ősi indiai, védikus bölcsesség? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy olyan tudásnak, amit a közönséges emberi tudásnál magasabb rendűnek fogadhatunk el?

1. Milyen régi?
Nagyon ősinek kell lennie, mert ha létezik egy legfelsőbb tudás-forrás az univerzumban, akkor e tudás továbbadásának már régen el kellett kezdődnie.

2. Honnan származik?
Egy felsőbb intelligenciától kell származnia (nem közönséges egyének kitalációjából).

3. Mi az érvényességi köre?
A közvetített tudás spektrumának egyetemesnek kell lennie. Nem lehet benne pusztán arról szó, hogy „a nagy teknősbéka elhozta népünket Pago Pago szigetére.” Azaz elvárhatjuk, hogy mindig, mindenhol, mindenre és mindenkire érvényes legyen.

4. A tudás területei.
Minden fontos témát fel kell ölelnie: filozófia, kozmológia, különböző tudományágak, erkölcs, életmód stb.

5. Viszonya más tudásrendszerekhez.
A tudásrendszernek meg kell különböztetnie magát más, kevésbé tökéletes tudásrendszerektől.

6. Láncolat.
Léteznie kell egy szisztémának, ami a tudás sértetlen átvitelét biztosítja az időben. Ez a közvetítő csatorna nem pusztán egy tudásmennyiséget továbbít, hanem egy olyan konvenciót is, amely meghatározza a tudásszerzés, a megismerés elfogadott módszerét. Honnan tudhatjuk, hogy vajon megbízható-e az ősi indiai, védikus bölcsesség? Milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy olyan tudásnak, amit a közönséges emberi tudásnál magasabb rendűnek fogadhatunk el?

7. Kapcsolata a tapasztalatainkkal.
Megfigyelhető kapcsolatnak kell lennie a tudásrendszer és a tapasztalataink között.

8. A követők.
A tudásrendszer képviselőinek és követőinek tükrözniük kell a tanítás minőségét.

9. Ellenőrzés.
Ha a leírások beszámolnak olyan eljárásokról, folyamatokról, amelyek a tudásrendszerbe foglalt, nem nyilvánvaló igazságok ellenőrzésére szolgálnak, akkor ki lehet próbálni ezeket, hogy vajon működnek-e.

Ezek tehát azok a szempontok, amelyek alapján egy tudásrendszer értékét megítélhetjük. Mit mondhatunk e szempontok alapján a védikus írásokról? Vegyük sorra.

1. Milyen régi?

A védikus irodalom tagadhatatlanul nagyon ősi, a benne nem hívők szerint is világunk legrégibb írásos emlékei közé tartozik. Saját meghatározása szerint pedig nem a lejegyzésekor keletkezett, hanem az örök világtörvények (dharma) rögzített formáját tartalmazza.

2. Honnan származik?

A védikus irodalmat övező tisztelet éppen annak köszönhető, hogy forrását nem eviláginak tekintik. Egyes írásokat közvetlen isteni kinyilatkoztatásoknak tartanak (például a Bhagavad-gītāt), másokat pedig isteni inkarnációk jegyeztek le (például Vyāsadeva). A nem hívők megkérdőjelezik ezen írások transzcendens voltát, ezt azonban anélkül teszik, hogy kipróbálnák azokat az ellenőrzési módokat, melyeket a védikus 2. írások javasolnak (lásd 9. pont).

3. Mi az érvényességi köre?

A védikus írások nem csupán egy-egy népcsoport vagy korszak embereiről és embereihez szólnak. Egyetemes érvényűek. Szó esik bennük az egész emberi faj történelméről, a kezdetektől fogva, csakúgy, mint a világon mindenütt érvényes fizikai és finomabb szintű törvényekről (például a karmáról). A bennük javasolt önmegvalósítási folyamatok is mindenki számára nyitva állnak, nem kirekesztőek.

4. A tudás területei.

A védikus irodalom minden olyan témával foglalkozik, amely az emberi élet szempontjából fontos (még ha az írások egy része ma már nem is hozzáférhető). Vannak részei, amelyek orvoslással, csillagászattal, matematikával, logikával, nyelvtannal, hadászattal, politikával, törvénykezéssel stb. foglalkoznak. Az indiai iratok azon részeit, amelyek ezekhez hasonló, az evilági élet működését segítő leírásokat tartalmaznak, aparā vidyānak, „alacsonyabb rendű tudásnak” nevezik. Ezeken kívül létezik a parā vidyā, amit „magasabb rendű tudás”-nak fordíthatunk. Ez filozófiai és vallási témákat foglal magában, amelyek az élet végső céljáról és annak elérési módjáról szólnak.

5. Viszonya más tudásrendszerekhez.

A védikus ismeretelmélet többféle tudásszerzési folyamatot különböztet meg. Ezek egyike az ún. „felfelé szálló” tudásszerzési eljárás. Ez az érzéki tapasztalást, illetve az ezen alapuló okoskodást foglalja magában. Ezt a módszert a védikus filozófia hibákkal terhes, tökéletlen folyamatnak tekinti. Előnyben részesíti ezzel szemben a „lefelé szálló” tudásszerzési folyamatot. Ennek lényege, hogy az Abszolút Igazság saját akaratából nyilvánítja ki magát az ember számára, annak mértékében, hogy valaki mennyire követi a védikus írások útmutatásait.

6. Láncolat.

A védikus tudás megőrzésére szolgáló rendszert tanítványi láncolatnak nevezik. Ennek célja, hogy megőrizze és tisztán továbbítsa a soron következő nemzedék számára a védikus tudást. Ez a rendszer több ezer éve működik Indiában. Lényege, hogy a hiteles információkat, amelyek a szentírásokban (śāstrákban) olvashatók, tanítómesterek (guruk) és szent emberek (sādhuk) adják át a fiatalabbaknak. Később a felnövő generáció közül kerülnek ki a tanítómesterek, akik szintén érintetlenül adják tovább tudásukat az őket követőknek. A tudás három hordozója (sādhu, guru, śāstra) kölcsönösen ellenőrzi és erősíti egymást. Legfontosabb közülük a szentírás, amely közvetlenül Istentől származik, ezért senki nem állhat felette, és nem módosíthatja azt.

7. Kapcsolata a tapasztalatainkkal.

A védikus írások számtalan olyan természeti folyamatot, törvényszerűséget írnak le, amelyek működését megfigyelhetjük világunkban. Ezen kívül használható tudást nyújtanak az élet sok területén. Olyan folyamatokat is leírnak, melyek segítségével anyagi eredményeket lehet elérni. E leírások alapján belátható, hogy a védikus írások nem puszta képzelődések, hanem működőképes elveket tartalmaznak. A lelki természetű dolgokra vonatkozó leírások elfogadása már hiten alapul. Azonban ennek a megelőlegezett hitnek az igazolására is van lehetőség (9. pont).

8. A követők.

Az indiai vallástörténet számtalan lehetőséget nyújt arra, hogy tanulmányozzuk a múltban élt tanítók szép példáját. Példának okáért a vaiṣṇava (Viṣṇu-, Kṛṣṇa-hívő) tanítókat a védikus tanításokban megkövetelt személyiségjegyek és viselkedés jellemzi: alázatosak, türelmesek, könyörületesek más élőlényekhez, erőszaknélküliek, bölcsek, és így tovább. A jelenleg élő hiteles tanítók illetve hívők életét is szemügyre vehetjük, meggyőződve ezáltal arról, hogy milyen „gyümölcsöket” terem a védikus filozófia „fája”.

9. Ellenőrzés.

A védikus tudásrendszer nem csupán vak hitet követel meg híveitől. Az empirikusan nem tapasztalható igazságok (például a lélek vagy Isten létezése) szintén megismerhetőek egy hosszabban tartó, spirituális út során. Ehhez a követőknek többféle elvárásnak kell eleget tenniük. Megfelelő életmódot kell folytatniuk (például vegetáriánusnak kell lenniük), tudásuk felfrissítése érdekében rendszeresen kell olvasniuk a védikus írásokat, és követniük kell egy hiteles lelki tanítómester útmutatását. Emellett a védikus írásokban napjainkra javasolt önmegvalósítási folyamatot is gyakorolniuk kell, ami Isten neveinek a dicsőítését jelenti. (Ennek formája a Hare Kṛṣṇa mantra: Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare.) Mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy ezt az „ellenőrző folyamatot” kipróbálja.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a védikus írások megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyeket minden olyan műtől elvárunk, amely azzal az igénnyel lép fel, hogy teljes körű tudást nyújtson az emberi társadalom számára. Továbbra is kérdés marad persze, hogy ezek után elfogadja-e valaki a védikus írásokat mint irányadó műveket. Ez innentől kezdve csupán akkor dőlhet el, ha valaki időt szentel e tudásanyag részletesebb tanulmányozására, és legalább kísérleti, alkalmi jelleggel kipróbálja a bennük javasolt folyamatokat. Ezek az egyszemélyes kísérletek döntő jelentőségűek lehetnek az egyén életében, végső soron pedig az egész emberi civilizáció további sorsának alakulását is alapvető módon befolyásolhatják.

Iśvara Kṛṣṇa dāsa

Cimkék: ,