Tisztán, figyelmesen mantrázni

Lehetséges különbséget tenni ima és ima között minőségben? Mitől tudunk jobban, odaadóbban az Úr felé fordulni reggeli lelki gyakorlataink során és mi nehezíti ezt a folyamatot? Az alábbiakban Nirañjana Swami könyvéből közlünk egy részletet a japázás, az imaláncon történő Hare Kṛṣṇa mahāmantra végzésnek hatékony módjáról.

Śrīla Prabhupāda azt mondja, hogy az Úr Szent Neve felemeli az elmét és értelmet, mivel a lelki világból szállt alá, és mert nem különbözik az Úrtól. Mindamellett, ha fejlődni akarunk a japázás terén, le kell foglalnunk az elmét és használnunk az értelmünket, hogy képesek legyünk követni a helyes folyamatot. Ha nem követjük ezt a folyamatot, akkor születéseken át japázhatunk figyelmetlenül anélkül, hogy elérnénk a japázás igazi célját!

Bármit teszel – akár könyvet osztasz, főzöl vagy pūjārī szolgálatot végzel -, tudnod kell, hogy bármilyen általad végzett kötelesség csak azért van, hogy segítse benned kifejlődni a vonzódást a hallás és mantrázás iránt. Az Úr Szent Neve azzal az erővel és hatalommal bír, hogy megtisztítsa a szívet. Minden kötelességünket a japázással összekapcsolva kéne elvégeznünk. Ezen kötelességek elvégzésének igazi gyümölcse nem más, mint hogy mélyül a vonzalom a Szent Névhez, valamint növekszik a Rajta való elmélkedés.

Kérdés: „amikor azzal a szándékkal mantrázunk, hogy megpróbáljuk elmélyíteni a vonzódást a Szent Név felé és egyre többet elmélkedni Rajta, hogyan tudunk közben figyelmesek maradni?”

Az mindig jó, ha olyan környezetben mantrázunk, ahol az elme nyugodt tud maradni, mert nincs kitéve zavaró hatásoknak. Valójában Śrīla Viśvanātha Cakravartī Thākura leírja, hogy vannak különböző akadályok, melyekkel meg kell birkózni a japázás ideje alatt! Az egyik ilyen akadályt laya-nak hívják (az alvásra való hajlam). A másik akadály neve vikṣepa (hajlam a figyelem elterelődésére kírtan vagy japa közben). Ez a fajta hajlam természetesen szintén tartalmaz zavarodottságokat, melyek az elméből származnak, tehát külső és belső zaklatottságokat. A belső zavarok, az akaratlan gondolatok, melyek folyamatosan elhúznak minket Kṛṣṇa nevének hallgatásától. Ezeket a zavarokat nehezebb irányítás alá vonni, mint a kívülről érkező eltereléseket.

A következő a kaśayā, azaz a természetes hajlam a büszkeség, düh, mohóság és nemi vágy felé.

Rasásváda jelenti az érzék kielégítéssel való foglalatosságot, a kírtanban való elmélyedés helyett.

Az utolsó az apratipatti, mely valóban az íz hiányát jelenti még akkor is, ha egyébként nincsenek jelen zavaró tényezők vagy fáradtság.

Mielőtt belekezdünk a japázásba, meg kell magunkat győzni arról, hogy bármilyen felmerülő gondolat, amely nem segíti a Szent Névben való elmélyülést, nemkívánatosnak tekintendő. Már önmagában az egy kihívást jelent, hogy észrevegyük ezeket a gondolatokat, hiszen van bennünk egy hajlam, hogy igazoljuk és védjük őket, főleg ha van is némi kapcsolat köztük és a szolgálatunk között. Ennek ellenére meg kell magunkat győzni arról, hogy ezek nem kívánatosak.

Vannak fokozatos lépések a japázás során. Először egyszerűen csak koncentrálnunk kellene a hallásra. Folyamatos figyelemmel hallgatva a Szent Nevet, mélyülni fog az Úr formáján történő meditáció is. Miközben azon kapjuk magunkat, hogy egyre többet elmélkedünk a szolgálatunkon ebben az anyagi világban, tudnunk kellene azt is, hogy vannak magasabb rendű szintjei is a szolgálatnak, melyeket végrehajthatunk. Feltárják magukat előttünk, amint megtanuljuk az Úr Kṛṣṇa nevén való mély meditációt. Olyan szolgálatok lehetnek ezek, mint például támogatni a Vraja- gopīkat azzal, hogy virágfüzéreket készítünk számukra, üzeneteket továbbítunk vagy bármilyen más személyes szolgálat, amit az Isteni Párnak nyújthatunk. Az ilyenfajta emelkedett meditációt nem lehet erőltetni. Mégis, ha el szeretnénk ezt érni, az első lépéssel kezd kezdenünk, amely az elme fókuszálását jelenti a figyelmes hallásra.

Tulajdonképpen az elme fókuszálása már a második lépést jelenti. Az első lépések még azelőtt kezdődnek, hogy magunkhoz vesszük a japa füzért. Először meg kell állapítanunk, hogy mi jelenti számunkra a nemkívánatos gondolatokat, és ezután meggyőzni magunkat arról, hogy ezek valóban feleslegesek. Ez munkát jelent számunkra és minden esetben, amikor egy olyan gondolat merül fel, melyet előzőleg a nemkívánatosak közé soroltunk, a figyelmünket határozottan el kell távolítanunk róla és visszatérni a Szent Név figyelmes hallgatásához.

Śrīla Bhaktivinoda Thākura felsorol három dolgot, melyek elengedhetetlenek a fejlődés érdekében: olyan bhakták társaságában japázni, akiknek van már ízük belőle, mentesíteni magunkat a külső és belső elterelődésektől, végül a kitartás és eltökéltség.

A külső zavaró tényezőktől való függetlenedésre azt javasolja, hogy olyan helyen japázzunk, amely elősegíti az összpontosított mantrázást. Ne ott japázzunk, ahol a környezet olyan gondolatokra ösztönöz, melyek az egyéb teendőinkkel kapcsolatosak. Nyilvánvaló, hogy ne a televízió előtt japázz, vagy egy nyitott újsággal a kezedben. Ne is a számítógéped előtt, vagy bármi előtt, amely elterelheti a figyelmedet Kṛṣṇa nevéről.

Általában a leghasznosabb hely erre a templomszoba, mivel a templomszoba arra való, hogy imádjuk az Urat. Ha számodra nem könnyű irányítás alatt tartani az elméd, hasznos, ha a többi bhakta társaságában japázol. Önfegyelemmel kell rendelkeznie annak, aki egyedül japázik, mert van egy természetes hajlamunk ellazítani a testet és az elmét, ha egymagunk vagyunk. Tulajdonképpen már maga a nagy igyekezet, hogy szabályozzuk az elménket, hozzájárul ahhoz, hogy elfáradjunk miközben japázunk, de ami igazán kiváltja, az, hogy nincs ízünk belőle. Ha nincs belőle íz, akkor is csináld tovább, mintha kötelesség lenne és végül az íz is meg fog jönni. Soha sem leszünk képesek arra, hogy kicsikarjuk az ízt a Szent Névre. Az íz kizárólag az Úr akaratából fog jönni. A japázás azon szintjén, melyet meghatároztunk magunknak, annak ellenére, hogy nincs még ízünk és olykor belefáradunk az erőfeszítésbe, fokozatosan érezni fogjuk a fejlődést. Ahhoz, hogy segíteni tudjuk fókuszban tartani az elmét, nézhetjük akár a mūrtikat vagy egy fényképet a mūrtikról.

Az, hogy mikor japázunk, szintén nagyon fontos! A japázást kora reggel kellene megcsinálnunk. A korai órák a jóság minőségében vannak, a napközbeni órák a szenvedély kötőerejéhez tartoznak, az éjszakai órák pedig a tudatlansághoz. Ha nem a kora reggeli órákban japázol, akkor tudnod kell, hogy olyan órában fogsz majd később japázni, amely időpont nem hasznos a jóság minőségében végzendő tevékenységekhez.

Szintén egy jó szokás elhatározni azt, hogy nem teszünk addig semmi mást, amíg le nem japáztuk a meghatározott köreinket. Az, hogy esetleg nem tudjuk befejezni egyszerre mind a köreinket, inkább legyen kifogás, mint szabály. Néhány ember munkabeosztása nem teszi lehetővé, hogy egy időben tudja le a köreit, de ilyenkor is törekedni kell arra, hogy minél több kör legyen meg egyszerre és a fennmaradó köröket be lehet fejezni később, a munka után.

Továbbá elemezhetjük is a japa – szokásunkat. Néha másokkal beszélgetünk japa közben, de jobban tennénk, ha azután beszélgetnénk, miután befejeztük a köreinket. Ha mindenki egyetért azzal, hogy ne zavarjuk a másikat japázás közben, akkor mindenki zavartalanul japázhatja le köreit anélkül, hogy megzavarnák. Amennyiben motiváltak vagyunk, szerét tudjuk majd ejteni a japázásnak anélkül, hogy megzavarnának. És ha túl akarunk jutni azon, hogy egyszerűen csak hallunk és eljutni az igazi meditációig, legalább azzal kell kezdenünk, hogy figyelünk és meg tanuljuk az elmét kontrollálni. Śrīla Prabhupāda azt mondta, hogy három fontos módja van annak, hogy miként rögzítsük az elmét a Szent Névre: figyelni, figyelni és figyelni… 🙂

A figyelmes japázás vezet el oḍa, hogy képesek legyünk meditálni az Úr tulajdonságain, alakján és kedvtelésein. Ha valóban komoly törekvéssel, vággyal és lelkesedéssel japázunk, és ha gondosan ügyelünk arra, hogy odafigyeljünk, akkor fokozatosan érzékelhetjük majd az Úr tulajdonságait, azután az alakját és végül a kedvteléseit. Azután, hogy az Úr ezen jellegei megnyilvánulnak, a meditációnk részévé fognak válni és képesek leszünk emlékezni rájuk miközben japázunk. De semmiképpen sem erőltethetjük, hogy ez megtörténjen. Śrīla Prabhupāda emiatt hangsúlyozta a figyelmes hallás fontosságát a japázás közben! Ha egész egyszerűen csak megtanuljuk, hogy hogyan kell figyelni és hallgatni a Szent Nevet, akkor az elme tiszta és szilárd lesz.

Az Úr képes arra, hogy megnyilvánítsa saját, édes akaratát. Lehet, hogy először csak időleges vagy pislákoló megnyilvánulást leszünk képesek tapasztalni, de amint tovább folytatjuk a figyelmes japázást, egyre mélyebb és mélyebb lesz a vonzódásunk Kṛṣṇa iránt, majd egyre többet és többet fog megmutatni Magából. Alakítsd úgy az életed, hogy minél több figyelmet legyél képes adni a Szent Névnek. A helyénvaló és tiszta japázás, egy lelki tanítómester legfontosabb utasítása és tanítása kell, hogy legyen a tanítvány felé. Mélyen átgondolva ezt az utasítást, azonnal a módszereken tudsz majd gondolkozni, melyekkel hozzá igazíthatod az életedhez, nagyobb figyelmet adva így a japázásnak. Néhány embernek ehhez az kell, hogy kicsit bűvészkedjen a kötelességekkel, melyeket el kell látnia az adott napokon. De meg fogja érni az átszervezés. Azok, akik hagynak időt a japázásra, azzal a felelősségérzettel is fognak bírni, mellyel még figyelmesebbekké válnak a japázás ideje alatt.

A figyelmes japázás által az életünk tökéletessé válhat!

Forrás: Chanting Purely, Lectures From a disciple volume 2. Gaurāṅga Press 2010.