Ez a világ öt legfontosabb bölcsessége

Ha a legfontosabb bölcsességeket szeretnénk hallani, akkor érdemes lehet egy kicsit körülnéznünk a különböző vallások háza táján. Rába Géza, a 24.hu Isten tudja rovat szerkesztője megtette ezt helyettünk.

A védikus bölcsességekből egész sorozatot lehetne kiadni, magam is nehezen választok a sok-sok kincs közül.

A Mahábháratában Yudhisthira királytól például rengeteg gyönyörű gondolatot kaptam, de mivel az imádott istenségem Krisna, ezért úgy döntöttem, ezúttal Tőle fogok inkább idézni. Ezt választottam:

„Ami minden lény számára éjjel, ébredés az a fegyelmezett embernek, míg az élőlények ébrenléte a bensőt látó bölcsnek éjszaka.” (Bhagavad-gítá 2.69)

Olyan Krisnára jellemzően misztikusan és ellentmondásosan hangzik ez a kijelentés, holott nagyon egyszerű a jelentése. Az emberek kétféle végletes típusáról beszél a versben:

az egyik az érzékei követeléseinek engedelmeskedő világi gondolkodású ember, a másik a befelé tekintő bölcs.

Természetüknél fogva élesen különböznek tetteik és a dolgokról alkotott szemléletük.

Míg az érzékkielégítés útját járó ember számára a szemlélődés, a befelé forduló gondolkodás semmittevésnek, azaz éjszakának tűnik, addig számára a nap aktív szakaszát, a nappalt az jelenti, amikor egyik vágyát a másik után látja beteljesülni. Ez a bölcs szemében nem élet, csupán az emberi léthez méltatlan időpocsékolás.

A bölcs ember a boldogságot nem abból meríti, ha átmenetileg megtapasztal némi örömöt,

például megkap valami áhított tárgyat, vagy akár híressé, elismertté válik, hanem abból, ha az önmegvalósítás útját járva transzcendentális tapasztalatra tesz szert, például meglátja Istent az őt körülvevő események mögött, vagy közvetlen választ kap Tőle imáira. A befelé tekintő ember számára ez jelenti a nappalt, a világosságot, de aki nem foglalkozik önmegvalósítással, annak ez egy ismeretlen világ, egy álom csupán.

A kétféle ember csakis úgy tud közeledni egymáshoz, ha

az önmegvalósítás útját járó ember behatol a másik ember éjszakájába, és a tudás lámpásával fényt hoz az életébe.

Ilyen Krisna-hívőkkel lépten-nyomon találkozhatunk a városok utcáin, parkolóiban és terein, ne kerüljük hát el őket.

 

Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné) – vaisnava (Krisna-hívő) lelkész

Más vallási képviselők válaszai: » link

 

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)
  • Cimkék: