Vegán quinoa saláta – a gluténmentes csoda

Gabonamentes böjtnapokra, gluténmentesek diétájának gazdagítására vagy akár a húsvéti nagyböjti időszakra. Alkotásra fel!

Hozzávalók:
– 2 közepes édesburgonya
– 15 dkg quinoa
– 10 dkg kesudió
– 1,5 kk só
– 2 ek olaj
– 1 tk citromlé
– 1/4 kk őrölt bors
– 1/2 kk őrölt koriander
– petrezselyem

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 190 fokra, közben az édesburgonyát meghámozzuk és felkockázzuk. Alaposan összekeverjük az olajjal, a sóval, borssal és a korianderrel, és fél órára betoljuk a sütőbe. Néha át lehet
keverni sülés közben.

Eközben a quinoát átöblítjük, mint a rizst, így nem lesz kesernyés mellékíze, majd sóval együtt feltesszük főzni kétszeres vízben. Fedő nélkül kis lángon kb. 15 perc alatt eltűnik róla a víz, a szemek megduzzadnak, ekkor a quinoa elkészült.

A kesudiót megpirítjuk, vagy olajban kisütjük. Mind a burgonyát, mind a quionát haggyuk kihűlni, majd a citromlével együtt óvatosan összekeverjük. A végén megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. Gazdagíthatjuk további magvakkal, pirított tökmaggal, vagy napraforgómaggal, és aki nem vegán, az morzsolhat a tetejére feta sajtot, vagy tálalhatja cottage chees-zel.
Jó étvágyat!

  • Mit kell tudni a Bhagavad-gítáról? (1)